„Igaz, hogy a jobboldal kovácsol politikai tőkét az ügyből, mégis Mila mellé kell állni” – írja Dominique Nora a Le Nouvel Observateurben.
Milának az interneten tette a szépet egy muzulmán fiú, s amikor a lány azzal utasította el közeledését, hogy leszbikus, az udvarló válogatott sértéseket vágott a fejéhez, egyebek közt az iszlámra hivatkozva. Erre a lány közölte, hogy vallásellenes, az iszlámot pedig különösen megveti, mivel úgymond, a Korán gyűlölettel van tele. Ennél jóval vulgárisabb kifejezésekre is ragadtatta magát. Ezután volt olyan napszak, amikor percenként kétszáz fenyegetést kapott, amelyek közül egyáltalán nem rítt ki a torka elmetszésére vonatkozó, sem a kilátásba helyezett nemi erőszak. Iskolája nem tartotta tanácsosnak, hogy ebben a helyzetben látogassa az intézményt. Próbálta más iskolában elhelyezni, de az egész tankerületben egyetlen olyan iskolát sem talált, amely át merte volna venni tőle Milát.
Ráadásul a csendőrség még eljárást is indított Mila ellen, és ezzel teljes összhangban az igazságügyi miniszter kijelentette, hogy persze nem helyes életveszélyesen megfenyegetni valakit, ámde a vallásgyalázás a lelkiismereti szabadság megsértése, ami pedig tűrhetetlen. Ezt azért nagy felzúdulás követte sajtó-szerte. A Contrepoint cikkírója, Nathalie MP Meyer elmagyarázta neki, hogy a lelkiismereti szabadsággal pontosan Mila élt, amikor kifejtette véleményét. Kétségkívül sértő szavakkal, de az nem büntetőjogi tényállás. A miniszterasszony elismerte, hogy túllőtt a célon, a megyei ügyész pedig tíz nap után megszüntette a Mila elleni eljárást. A halálos fenyegetések ügyében folyik a nyomozás. Mila bocsánatot kért a televízióban azoktól, akik zokon vették a szavait, mondván, hogy senkit sem akart megsérteni, csak a vallással van problémája.
A Nouvel Observateur szerzője furcsállja, hogy a teljes baloldal hallgat, miközben a jobboldal egyöntetűen kiáll Mila mellett, holott általában nem szokott a melegek ügyéért lelkesedni. A baloldal, ideértve az úgynevezett LMBTQ csoportokat viszont más esetekben a melegek ügyének hangos támogatója, ám úgy látszik, nem azokkal szemben, akik a leginkább veszélyesek a melegekre nézve. Ugyanez vonatkozik a feminista szervezetekre. A szélsőséges iszlamisták egyébként természetesen nemcsak a nőket tiltanák el a nyilvános szerepléstől, sőt az iskolától is, nemcsak a homoszexuálisokat fenyegetik halállal, hanem az ateistákat is, nem is szólva az olyanokról, akik kifejezetten gyalázzák az iszlámot. Éppen most múlt öt éve, hogy terroristák lemészárolták a Charlie Hebdo szerkesztőségét, s akkor a baloldal kiállt a meggyilkolt szerkesztők mellett, holott nem voltak kevésbé tiszteletlenek az iszlámmal szemben, mint most Mila. Igaz, most is alakult „Je suis” mozgalom Mila arcképével, de például Ségolène Royal volt szocialista elnökjelölt közölte, hogy nem csatlakozik hozzá, mert Mila tiszteletlenségről tett tanúbizonyságot.
Egy friss felmérés szerint a muzulmánok a francia lakosság 7,5%-át teszik ki. Négyötödük úgy nyilatkozik, hogy jól kijön azokkal is, akik nem kedvelik az iszlámot. A maradék 1,5 százalék azonban éppen elég népes, szám szerint egymillió embert jelent. Az ő többségük sem vetemedne soha gyilkosságra, de számuk azt mutatja, hogy a szélsőségeseknek van hol híveket toborozniuk. Akárhogy is, a baloldali hetilap Noam Chomskyt idézi, aki úgy fogalmazott, hogy „a véleménynyilvánítás szabadságának csak akkor van értelme, ha a bennünket taszító nézetekre is érvényes”. Erkölcsi kötelesség az iszlamisták által fenyegetett kamaszlány védelmére kelni – írja Dominique Nora – „még akkor is, ha eközben rossz társaságba keveredünk”.