A következő cunami után a popsztárok jobban tennék, ha egyenesen az Indonéz Vámőrség Nyugdíjalapja számára rendeznének jótékonysági koncertet. Persze túlzás, de van benne valami.

A politikusok és kommentátorok, akiknek hivatalból vagy belső indíttatásra karácsony és újév táján meg kellett szólalniuk, igyekeztek minél épületesebb témákkal előrukkolni. Idén leginkább azt emlegették, hogy milyen szívet melengető volt a világ felbuzdulása az ázsiai szökőár áldozatainak megsegítése érdekében. S valóban, több mint öt milliárd dollárt sikerült összegyűjteni.

De mire fordították a pénzt? Mi lett az eredménye a nagy felbuzdulásnak? Az erre vonatkozó adatok már kevésbé lelkesítők. Az 1,8 millió fedél nélkül maradt ember 80 százaléka még mindig szükségszállásokon, táborokban tengeti életét. A sajtó tele van rémtörténetekkel. A távolról odaszállított, tartályokban megposhadó ivóvízről. A halászhajókról, amelyeket legyártottak, de nem tudnak megvenni a halászok, mert nem kapnak hitelt. A hitelekről, amelyekből nincs mit venni. És persze a nem-kormányzati szervezetek tehetetlenségéről, pénzszórásáról, meg a korrupt kormányhivatalnokok arcátlanságáról.

Valóságos segítségre várva című cikkében Mark Steyn szinte lubickol a hajmeresztő adatokban és anekdotákban. Ő már eleve úgy gondolta, hogy több pénz gyűlt össze, mint amennyit értelmesen fel lehet használni. Hogy semmi jót nem lehet várni az ENSZ bürokráciájától, még kevésbé a nem-kormányzati szervezetektől, s legkevésbé a világ jótevőinek szerepében tetszelgő popsztároktól. Most pedig igazolva látja magát.

A harcos konzervatív publicista semmit sem élvez annyira, mint hogy provokálja a jóérzésű liberálisokat. Míg mások dicsérő szavakat, ő szidalmakat gyűjt össze honlapjának „rólam írták” rovatában. Csak egy példa: „Mark Steyn a hét veszedelmes idiótája” – idézi a baloldali New Statesmanből.

Ezért azt gondolhatnánk, hogy az a szerény javaslata is csak provokáció, amely szerint a popsztárok a következő cunami alkalmából jobban tennék, ha egyenesen az Indonéz Vámőrség Nyugdíjalapja számára rendeznének jótékonysági koncertet. A segélyek elosztása körüli tehetetlenkedés és a visszaélések azonban a Financial Timest is keserű gúnyolódásra ingerlik.

A lap tudósítója, Shawn Donnan egyik cikkében megállapítja, hogy az adományoknak az a része, amelyet önmagukra költenek a segélyszervezetek, eléri a teljes összeg egyharmadát. Egy másik cikkének címe: Kevéssé világos, hogy mire költik a segélyeket.

Olyan átlátható rendszert alakítunk ki, hogy „a nagynéném is megtudhatja majd, mire költik az adományát” – ígérte Jan Egeland, az ENSZ katasztrófaügyi koordinátora. A Financial Times tudósítója a világszervezet egy magát megnevezni nem akaró magas rangú tisztviselőjét idézi: „Akkor nagyon okos lehet Egeland nénikéje.”