„Megbízható információk hiányában nehéz jó közpolitikai döntést hozni. Kézenfekvőnek tűnik, hogy szigorú korlátozásokkal reagáljunk a vészhelyzetre, és sok esetben valóban ez a legbiztonságosabb megoldás. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a gazdasági leállás is emberéletet fog követelni” – figyelmeztet a City Journalben Steven Malanga, a New York-i Manhattan Institute kutatója.

Az elmúlt hetekben egyre-másra jelentek meg az elemzések a koronavírus megfékezésének lehetőségeiről, illetve a járvány gazdasági hatásairól. Ma az országok, még az eleinte szkeptikusabbak is egyre gyakrabban karanténnal, kijárási tilalommal és határzárral igyekeznek lassítani a vírus terjedését abban a reményben, hogy a fertőzések elnyújtásával csökkenthető az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás, és vele az áldozatok száma.

Egyre valószínűbb, hogy a gazdaság leállása nemcsak rövid visszaeséssel és tőzsdei korrekcióval, hanem súlyos recesszióval jár. A kínai ipari termelés máris meredeken zuhan, és alighanem a fejlett Nyugat is hasonló problémákkal fog szembesülni. A félelmeket jól jelzi, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED vasárnap éjjel drasztikus, a 2008-asnál is nagyobb kamatvágást hajtott végre, és jelentős eszközvásárlási programot indított. A brit, a japán és az európai jegybankok is léptek már.

Malanga nem vitatja, hogy a szigorú járványügyi intézkedések csökkenthetik az influenza halálos áldozatainak számát. Mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy a vesztegzárnak is nagy ára lesz. Leegyszerűsítésnek tartja a gazdasági materiális szempontok és az emberéletek mentésének szembeállítását. Mert hiszen a termelési láncok megszakadása és a globális kereskedelem volumenének csökkenése is emberéleteket fog követelni. Malanga felidézi, hogy a 2008-as gazdasági válság nyomában fellépő munkanélküliség és elszegényedés hatására nemcsak a depressziósok aránya és a kábítószer-fogyasztók száma, hanem az öngyilkosságoké is meredeken emelkedett. Csakúgy, mint a válásoké.

Mindezek fényében Malanga úgy véli, hogy célszerűbb lenne célzott korlátozásokkal védekezni a járvány következményei ellen. A társadalom és a gazdaság befagyasztása helyett inkább az igazán veszélyeztetett csoportok, mindenekelőtt az idősek és a betegek védelmét kellene előnyben részesíteni. Egyrészt azért, mert a koronavírus leginkább a hatvan év fölöttiek esetében pusztító hatású. Másrészt pedig a szigorú fellépés pánikot kelthet. Mint Paul Offit, a University of Pennsylvania virológusa figyelmeztetett, a túlzott félelem is visszaüthet: a pánikoló emberek is túlterhelhetik az egészségügyet. Ha mindenki retteg, azonnal orvoshoz fordul, és a viszonylag alacsony kockázatú egyének is vírustesztet és orvosi védőfelszereléseket követelnek, azzal elvonják a szűkös erőforrásokat az igazán rászorulóktól, sőt, akár az egészségügyi dolgozóktól is.

Hasonló álláspontot fogalmaztak meg kanadai virológusok is. Ők is elismerték, hogy a drákói szigor és a vesztegzár alkalmas lett volna a járvány megfékezésére, ha a korai szakaszban vezetik be. Most azonban már nincs remény a koronavírus megfékezésére. A drasztikus intézkedések és a pánik pedig nem teszik lehetővé, hogy a hatóságok az igazán súlyos esetekre és kockázati csoportokra összpontosítsák erejüket.