„Ma is úgy gondolom, hogy a rasszizmus valós probléma, és a lehető legkeményebb eszközökkel kell fellépni ellene. Meggyőződésem az is, hogy a rendőrök könnyebben alkalmaznak erőszakot a feketékkel és a spanyolajkúakkal szemben, és azzal is egyetértek, hogy a rendőri visszaélések száma magas, ráadásul sokszor nem is vezetnek felelősségre vonáshoz. Viszont ma már nem gondolom, hogy a rendőrök által meggyilkoltak között aránytalanul magas a feketék száma” – írja a City Journalben Coleman Hughes, a Manhattan Institute elemzője az amerikai tüntetéshullám kapcsán.

A Black Lives Matter és a vele szimpatizáló tüntetők és politikusok szerint Amerikát áthatja az intézményesített rasszizmus, és az etnikai kisebbségek, mindenekelőtt a feketék hátrányos helyzete a rasszizmus örökségét képviselő intézményrendszerrel magyarázható. Gunnar B. Gundersen kifejti, a feketék gazdasági, szociális és iskolázottsági lemaradása csakúgy, mint a feketék körében magasabb bűnözés és a feketékkel szembeni gyakoribb rendőri erőszak egyaránt az intézményesített rasszizmus folyománya, amely csak átfogó faji Manhattan-tervvel orvosolható.

Hughes elismeri, hogy néhány éve még egyetértett ezzel az értelmezéssel. Az elmúlt évek közéletét felkavaró incidensek kapcsán, amelyekben feketék estek rendőri erőszak áldozatául, maga is többször gondolt rá, hogy akár ő is lehetne az áldozat, és ezért támogatta a Black Lives Matterst. Bár azzal továbbra is egyetért, hogy a rendőri erőszak súlyos probléma, ma már nem gondolja, hogy kifejezetten a feketéket célozza, és azt sem, hogy a rendőri visszaélések általában rasszista okokra vezetők vissza, még akkor sem, ha minden bizonnyal vannak rasszista rendőrök. Igaz ugyan, hogy a rendőrök áldozatai között lakosságarányosan magas a feketék száma (az amerikaiak 14 százaléka fekete, a rendőrök által lelőtt áldozatok között viszont 25 százalék). Ám ha egyéb változókat, például vagyoni és iskolázottsági mutatókat is figyelembe veszünk, akkor eltűnik a különbség. Hughes kutatások sorát idézi, amelyek állítják, hogy az adatok megtisztítása után nem mutatható ki a feketékkel szembeni faji előítéletesség. A fekete lakosság aránya magasabb a szegényebb városrészekben, ezért többször igazoltatják őket, és emiatt gyakoribb a feketékkel szembeni rendőri erőszak is. Ráadásul a bűnelkövetők körében is magasabb a feketék aránya (aminek kapcsán az intézményes rasszizmus magyarázatának hívei is elismerik, hogy ennek oka szociális, nem pedig faji). A fegyveres visszaélések áldozatai és elkövetői között egyaránt felülreprezentáltak a feketék. 

Mivel a rendőri erőszak problémája nem faji jellegű, nem lehet identitáspolitikai eszközökkel megoldani – véli Hughes. Ő maga a fegyvertartás korlátozását tartaná a legfontosabbnak, hiszen, ha kevesebb lenne a közkézen forgó lőfegyver, akkor a rendőröknek is kevésbé kellene félniük a legkisebb hirtelen mozdulattól. A rendőrök ugyanis azért rántanak gondolkodás nélkül pisztolyt, mert naponta lőnek rájuk intézkedés közben.  A rendőri erőszak visszaszorításának érdekében Hughes sürgeti továbbá, hogy a rendőröket minden esetben kötelezzék testkamera viselésére és működtetésére.

Hughes szerint csak akkor lehetne megoldani a mostani tiltakozásokat kiváltó problémákat, ha a baloldal lemondana róla, hogy a rendőrséget kollektív, rendszerszintű rasszizmussal vádolja, a jobboldal pedig elfogadná a fegyvertartás korlátozását és a rendőrség szigorúbb civil ellenőrzését. Mivel erre kevés az esély, Hughes azt jósolja, hogy az elkövetkező években számos, a mostanihoz hasonló zavargásra lehet számítani az Egyesült Államokban.

Cikke végén kitér rá, hogy a rendőri túlkapások elleni jogos tiltakozások sokat árthatnak a baloldalnak, ha erőszakba torkollnak. A zavargások hatására ugyanis tovább mélyülhet a szegénység a feketék körében. Egyes értelmezések szerint 1968-ban az erőszakos polgárjogi tüntetések is hozzájárultak ahhoz, hogy a republikánus Richard Nixon megnyerje az elnökválasztást.