1967-ben választásokat rendeztek Dél-Vitenamban. Az amerikaiak "örömteli meglepetéssel fogadták - írta a New York Times -, hogy dacolva a Vietkong terroristákkal, a jogosultak 83 százaléka adta le szavazatát." A hasonlóság az iraki választások fogadtatásával kísérteties. De mennyire hasonlít maga a helyzet?

A Times most nem szeretné megégetni a kezét. A választás előestéjén jelent meg  a lapban Todd Purdum cikke: "Visszapillantás a hatvanas évekbe: Gyomorszorító párhuzamok Vietnam és Irak között".

Megpendíti ugyan a témát, de Purdum nem azt akarja mondani, hogy jó lenne legalább ma megfogadni a hajdani Aiken szenátor Johnson elnöknek adott tanácsát: "Jelentsük be, hogy győztünk, aztán húzzunk el!" Rámutat fontos különbségekre, amelyek Irak esetében nagyobb optimizmusra adnak okot.

A cikk és szerzője mégis magára zúdítja Christopher Hitchens haragját. A brit-amerikai publicista fulmináns vitacikkeiről nevezetes. De nem annyira tűzokádó sárkánynak, mint inkább bögölynek tekinti magát. Jellemző szerénytelenséggel Szókratészre céloz, aki azt mondja védőbeszédében az athénieknek, hogy "úgy küldött városotokra az isten, mint valami nagy nemes paripára, mely éppen nagysága miatt meglehetősen lomha, és rászorul arra, hogy egy bögöly felébressze".

Hitchens a Slate-n megjelent válaszában odáig megy el, hogy "nincs semmi közös Irakban és Vietnamban", s jól irányzott csípésekkel serkenti a gondolkodást.

Azzal kezdi, hogy Vietnamban az Egyesült Államok - a hidegháború torz logikáját követve - egy olyan függetlenségi mozgalommal szállt szembe, amelyet a vietnamiak már évtizedek óta folytattak a nép többségének támogatásával. Az iraki baathistákra és dzsihadistákra ez nem áll.

Vietnam - folytatja Hitchens - egészen az amerikaiak visszavonulásáig nem támadott meg más országokat. Amikor később elfoglalta Kambodzsát, némi joggal hivatkozott önvédelemre, s ami fontosabb, a Vörös Khmer rémuralmát számolta fel. Hasonlítsuk ezt össze Szaddam Husszein Irán és Kuvait elleni támadásával!

Vietnam soha egy pillanatra sem próbálkozott népirtással, ahogy Szaddam Husszein a kurdokkal szemben.

Az iraki "felkelés" - Hitchens idézőjelei - egy bukott rezsim kádereire támaszkodik, "akikben nem bíznak és akiket széles körben gyűlölnek az országban. Amit nem lehetett mondani Ho Shi Minről és a  Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front kádereiről."

Ez csak néhány válogatott érv Hitchens készletéből. De ennyi is elég ahhoz, hogy hitelessé tegye vallomását: "A vietnami háborút nem támogattam, a kor háborúellenes mozgalma ma is sokat jelent nekem."

A mai háborúellenes mozgalom ezért sem megemészteni, sem kiköpni nem tudja, amit Hitchens, a hajdani trockista mond. A Village Voice legfrissebb száma ezzel a címmel közöl recenziót írásainak új gyűjteményéről: "Radikális vagy neokonzervatív? Mint régen,  vagy rég eladta magát? Hitch ez is, az is".