„A demokrácia nem a Nyugat találmánya, és közel sem olyan sérülékeny, mint azt a cinikusabbak hiszik” – olvassuk az American Interestben David S. Muir kampánystratégának, Gordon Brown brit miniszterelnök egykori főtanácsadójának recenzióját David Stasavage amerikai politológus júniusban megjelent könyvéről.
A demokrácia hanyatlásával kapcsolatos pesszimista jóslatok egyidősek magával a demokráciával. Ahogyan a nagyobb válságok idején mindig, a koronavírus közepette is tucatjával születnek a demokratikus rend hanyatlásától tartó elemzések és tanulmányok.
Stasavage A demokrácia bukása és felemelkedése című monográfiájában azonban arra mutat rá, hogy a tágan értelmezett demokratikus rend iránti vágy, vagyis az önrendelkezés és a hatalmon lévők korlátozása az emberi természet velejárója. A hatalom megosztása nemcsak a nyugati társadalmak történetében volt jelen, hanem számos fejletlen, törzsi kultúrának is szerves része volt. Az észak-amerikai huron törzsek választott képviseleti rendszerben többszintű törzsi tanácsot választottak. Az aztékok kormányzati rendszerét Hernán Cortés felfedező a 16. század elején egyenesen az észak-olasz városállamok berendezkedéséhez hasonlította, ahol a polgárok szabadon döntöttek a közügyekről. De az afrikai törzsi kultúrákban és Ázsiában is jelen volt a demokratikus kormányzás mintája, például Mezopotámiában és Indiában.
„Mindazonáltal Stasavage nem tartozik a liberális utópisták közé” – jegyzi meg Muir. Ellentétben például Fukuyamával nem azt állítja, hogy a társadalmi fejlődés szükségképpen a demokratikus kormányzatnak kedvez. Sőt, éppen ellenkezőleg. A demokrácia leginkább az elmaradottabb földműves térségekben gyökeresedett meg. Ott, ahol a kevésbé előnyös földrajzi adottságok és a primitív földművelés miatt alacsonyak voltak a terméshozamok, az adók mértéke is alacsony maradt, ezért nem tudott egykönnyen megerősödni a központi állam. „Európa az elmaradottság, nem pedig a görög klasszikusok újrafelfedezése miatt vált a demokrácia bölcsőjévé” – foglalja össze a könyv állítását Muir.
Stasavage azt is kifejti, hogy különösen kedvez a demokráciának a szabad területek könnyű elérhetősége. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy az emberek a lábukkal szavazzanak az elnyomó kormányzat ellen, és máshol keressenek boldogulást. Stasavage ezzel magyarázza az észak-amerikai demokrácia sikerét. Ahol a kedvező földrajzi viszonyok miatt magas adókat lehetett kivetni, ott hamar létrejött az erős központi hatalom, amely aztán utólag már nehezen demokratizálható. Márpedig az európainál fejlettebb ázsiai régiókban csakúgy, mint az azték területeken, korán erős államok, sőt dinasztikus birodalmak jöttek létre.
Stasavage könyve – állapítja meg a recenzens – egyrészt lerombolja a nyugati civilizáció felsőbbrendűségébe vetett hitet, hiszen kimutatja, hogy a demokrácia nemcsak Nyugaton volt jelen, ráadásul még Nyugaton sem a kulturális fölény folyománya. És persze a demokrácia exportja ritkán lehet sikeres. Másrészt viszont szembeszáll azokkal a pesszimista megközelítésekkel, amelyek a demokráciát sérülékenynek és gyengének tartják. Ha Stasavage elemzése helytálló, akkor megfelelő viszonyok között szinte bármilyen kultúra lehet demokratikus. És ott, ahol régóta demokratikus intézmények működnek, nem könnyű felszámolni őket.