„Egyfelől ott van a #meetoo-mozgalom táplálta hiperkorrektség bigottsága, amely tovább tágítja a tilos, a kimondhatatlan, a cenzúrázandó dolgok körét. Másfelől viszont a középkorias nőfelfogás térhódítása, amely behatol társadalmainkba, mert – bűntudattól vezérelve, illetve saját demokratikus értékeink iránti hiányos elkötelezettségünkben – képtelenek vagyunk hatékonyan ellenállni neki” – írja a Corriere della Serában Pierluigi Battista.
Bármily meglepőnek tűnhet, ezek után Battista csupán két olaszországi példát említ, s az első nem is éppen országos jelentőségű: egy gimnáziumi igazgatóhelyettes azt kérte a lányoktól, hogy ne miniszoknyában járjanak iskolába, nehogy a fiúk tekintete odatapadjon a fedetlen lábukra.
Mielőtt a másikat ismertetnénk, térjünk rá Battista franciaországi példáira, annál is inkább, mivel az egyik éppen a diáklányok viseletével kapcsolatos, csak éppen országos méretű jelenség. A francia oktatási miniszter ugyanis arra kérte a lányokat, hogy ne viseljenek rövidnadrágot az iskolában. A „köztársasági öltözködést” ajánlotta figyelmükbe. Battistát felháborítja, hogy egyedül egy spontán lánymozgalom tiltakozott, éspedig úgy, hogy lengén öltözve jelentek meg iskolájukban. Mint a Paris Match beszámol róla, ezt a mozgalmat a közösségi oldalakon szervezték, és sokezren csatlakoztak hozzá. Ám valójában nem voltak egyedül. Macron elnök azt mondta a sajtónak, hogy erről nem lenne helyes szabályt alkotni, inkább a józan észre érdemes hallgatni. Esélyegyenlőségi és állampolgári ügyekkel foglalkozó minisztere pedig minisztertársukkal szembeszállva egybehangzóan a tiltakozó lányoknak adott igazat.
Ugyancsak országos ügy Franciaországban az a terjedő szokás, hogy vallási okból a család szüzességi bizonyítványt követel a lányoktól. A Marie Claire szerint mindhárom monoteista világvallásnál szokás az ilyesmi, valójában azonban csak egyetlenegynél tömeges, de hogy melyiknél, azt úgy látszik, nem illik elárulni. Igaz, nem is szükséges, tudja mindenki. A szüzességi igazolás gyakorlatát már tizenhét éve elítélte az Orvosi Rend (Kamara), s később a Nőgyógyászok Szövetsége is. A belügyminiszter most büntetni kívánja az orvosokat, akik ilyen bizonyítványt állítanak ki, és a kormány még az idén törvényjavaslatot terjeszt erről a Parlament elé. Az LCI rádióban Ghada Hatem nőgyógyásznő élesen elítéli a tervet Azt tartaná helyesnek ugyanis, ha a szülőket büntetnék, akik ilyesmit követelnek a lányuktól. Ő maga zokszó és vizsgálat nélkül kiadja a lányoknak a szüzességi igazolást, mert ezzel sokszor az életüket menti meg. Ha igazolás nélkül térnének haza, valamilyen harmadikvilág-beli faluba vinnék a lányokat, és ha ott nem bizonyul érintetlennek a szűzhártya, a család igen súlyos büntetést alkalmaz az ősi becsületen esett szégyen miatt. Más kérdés, hogyan lehetne az ilyesmit rábizonyítani a szülőkre.
Battista másik olaszországi témája jóval súlyosabb az elsőnél. A milánói Fellebbviteli Bíróság csökkentette egy nemi erőszakot elkövető férj büntetését, mivel a feleség a maga „túl fesztelen” magatartásával erre sarkallta. Mint az olasz sajtó szeptember második hetében beszámolt róla, ezt úgy kell érteni, hogy más férfival létesített kapcsolatot. A férj lakókocsijában megverte az asszonyt, megerőszakolta, s addig tartotta fogva, amíg a csendőrök ki nem szabadították. A bíróság az első fokon megítélt ötéves börtönbüntetést nyolc hónappal mérsékelte. A lakókocsi, mint helyszín, továbbá a leromlott társadalmi helyzet, amelyről a bíróság indoklásában beszélt, illedelmes célzás a román házaspár roma származására. A bíróság úgy vélte, hogy az alacsony kultúrájú társadalmi helyzetűek körében a férfi ilyetén reagálása a feleség „fesztelen magatartására” gyakori, szinte szokás, nem ítélendő meg tehát oly súlyosan, mintha mondjuk egy milánói őslakos követte volna el a bűncselekményt. Battista erre felháborodottan megállapítja, hogy jobb lenne, ha az állam esetleg nem alkalmazkodnék a középkorias társadalmi szokásokhoz.