„Kínai kommentátorok szerint az ország vezetése az Egyesült Államokkal vívandó tartós küzdelmet ahhoz az ’elhúzódó háborúhoz’ hasonlítja, amelyet Mao Ce-tung hirdetett meg egykor a japán megszállás ellen” – olvassuk Natalija Portyakovától, az Izvesztyija Kína-specialistájától.
A harmincas évek végétől 1945-ig a Csang Kaj-sek vezette kormány csapatai és a kommunista felkelők egyaránt elkeseredett háborút vívtak a nagyvárosokat és a partmenti területeket megszálló japán hadsereggel, és győzelemre – kivált a hegyekbe visszavonuló kommunistáknak – semmi reményük nem volt, de arra igen, hogy kitartsanak, és kifárasszák a megszállókat, azok ugyanis a hatalmas ország belső területeit nem tudták megszállni.
A mostani külgazdasági helyzettel vont párhuzam azért érdekes, mert eszerint a kínai döntéshozók arra számítanak, hogy előbb-utóbb az amerikaiak belátják, hogy nincs esélyük, és jobban járnak, ha nem akadályozzák Kína fejlődését. Portyakova a sokféle amerikai korlátozó intézkedés közül azt tartja a legsúlyosabbnak, hogy Amerika szövetségeseinek jelentős része adminisztratív eszközökkel akadályozza a Huawei terjeszkedését. Másodsorban rövid távon nagy fejtörést okoz, hogy Kínának le kell mondania a chipek, a miniatűr processzorok importjáról, márpedig ezeket szerelik be az okostelefonokba, amelyekkel szintén nagy piacokat hódít a kínai ipar. A kínai exportra kirótt amerikai büntetővámok szintén nagy fennakadást okoznak.
Mindenesetre Kína már egy ideje azon fáradozik, hogy az exportvezérelt növekedésről átálljon a belső piaci kereslet vezérelte növekedésre. A kivitel másfél évtizede a bruttó hazai termék több mint egyharmadát tette ki, ma viszont már a 17 százalékot sem éri el. Persze, ha most a vámok miatt csökken az exportszállítások volumene, akkor a kínai dolgozók összkeresete is csökkenni fog, és nehezebb lesz a belső keresletre támaszkodni. Az államnak viszont jelentős pénzügyi tartalékai vannak, amelyeket az átálláshoz, a kieső amerikai csúcstechnológiai behozatal pótlásához, illetve a belső piacra termelés felfuttatásához lehet felhasználni. Közben azért más drága fejlesztési tervek is napirenden vannak. Például Kínában a hivatalos adatok szerint még ma is öt és félmillió ember él nyomorban – igaz, nem százmillió, mint tizenöt éve. Azután továbbra is hatályban van a terv, hogy negyven év alatt karbonsemlegessé teszik az országot, ami hatalmas erőfeszítést követel, hiszen ma az energiatermelés 80 százalékában szénre és szénhidrogénekre épül.
Október 29-én zárult a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának ülésszaka, és Portyakova szerint itt fontos döntések születtek, habár a kiadott közleményből szokás szerint nem sokat lehet megtudni. Van benne szó az önerőre támaszkodásról, de a külföldi expanzió folytatásáról is. Mindenesetre az orosz megfigyelő forrásai szerint az előbbin van a hangsúly. Vagyis fordulat történt a kínai gazdaságpolitikában. Kína felkészül egy hosszú ideig tartó kötélhúzásra az Egyesült Államokkal, és abban reménykedik, hogy végül is hasznát veheti a kényszerhelyzetnek: átállhat a saját gyártású csúcstechnológiai termelésre, s ezzel nemhogy meggyengülve, hanem megerősödve kerül ki az „elhúzódó háborúból”.