„Az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány sokkal több áldozatot szedett mint a koronavírus, de a gazdasági hatásai szinte elhanyagolhatóak voltak. Ma viszont más a helyzet, aminek az oka az, hogy a gazdaság nem hiánnyal, hanem fölösleggel küzd” – olvassuk Max Ehrenfreund gazdaságtörténész elemzését a Foreign Policyban.

A történelemben számos, a mostaninál súlyosabb járvány pusztított. A 14. században a pestis Európa lakosságának 40-60 százalékát elvitte. Száz éve a spanyolnátha a világ népességének körülbelül harmadát fertőzte meg, és a nagy szórást mutató becslések szerint legalább 20, legfeljebb 100 millió áldozatot szedett, vagyis az össznépesség 1,5-5,5 százalékát pusztította el. Ám súlyos gazdasági következményei mégsem voltak, szemben a koronajárvánnyal, amely jelentős, átlagosan 5 százaléknál is nagyobb éves visszaesést okozott a fejlett országokban, annak ellenére, hogy a kormányok és a jegybankok hatalmas összegeket pumpáltak a gazdaságba.

Ehrenfreund szerint ennek oka némi leegyszerűsítéssel az, hogy sokkal jobban élünk, mint korábban. Egy évszázada az emberek fogyasztásának jelentős részét a létszükségletekhez kapcsolódó kiadások jelentették, így járvány idején sem csökkent jelentősen a kereslet. A spanyolnátha idején egy átlagos háztartás a bevételeinek 73 százalékát költötte lakhatásra, alapvető élelmiszerekre és ruhára, ma viszont mindössze 35 százalékot. Vagyis a kereset nagy része nem okvetlenül szükséges dolgokra megy el. Igaz, hogy oktatásra és egészségügyre jóval többet költenek az emberek mint korábban, ám a járvány miatt sokkal kevesebben iratkoznak be egyetemre és kevesebbet járnak orvoshoz. Nem meglepő hát, hogy a járvány hatására rendkívüli mértékben emelkedett a megtakarítások aránya: áprilisban, a legnagyobb korlátozások idején az amúgy nem a spórolásról elhíresült amerikaiak az összbevételeik harmadát tették félre, és azóta is magas az arány. A megtakarítások súlyos problémát okoznak, különösen az utazási korlátozásokat amúgyis megszenvedő turizmusban és vendéglátásban. A megtakarítások magas aránya, és persze a kormányzati, illetve jegybanki élénkítés miatt alacsonyak a kamatok, így a növekvő munkanélküliség és a termelékenység visszaesése ellenére szárnyal a tőzsde, és az ingatlanárak sem zuhannak.

Míg tehát a korábbi járványok idején a kínálat csökkent, ma a kereslet visszaesése okoz súlyos gazdasági gondokat. Ami a jövőt illeti, Ehrenfreund szerint a nagy kérdés az, hogy milyen hatása lesz a megtakarítási kedvre a járvány végének. Az emberiség történelmének korábbi válságai után a munkaerőhiány jelentős bérnövekedést okozott, ami pedig felpörgette a gazdaságot. Ma azonban ez aligha várható, hiszen a koronavírus (szemben például a spanyolnáthával) elsősorban nem a gazdaságilag aktív korosztályból szedi áldozatait. Ehrenfreund felidézi, hogy a második világháború utáni gyors gazdasági növekedést a New Deal ösztönzői mellett a háború idején felhalmozott megtakarítások gyors költése okozta. Igen ám, csakhogy akkor tartós iparcikkeket vásároltak és házat építettek, vagyis pótolták az elhalasztott fogyasztást. Az viszont aligha valószínű, hogy a koronavírus lecsengése után az emberek kétszer annyit járnak majd moziba és étterembe, vagy kétszer annyit utaznak, mint a járvány előtt.

A globalizáció miatt ráadásul a gazdasági fellendülés elsősorban nem a belső kereslet alakulásától függ – jegyzi meg Ehrenfreund. Azt is hozzáteszi, hogy az alacsony kamatkörnyezet, bár ösztönzi a növekedést, egyúttal a megtakarítási kedvet is erősítheti. Az emberek úgy gondolhatják, hogy az alacsony hozamok miatt többet kell félretenniük a nyugodt öregkor érdekében. Ezért megjósolhatatlan, hogy lesz-e fellendülés a járvány után, és ha igen, mekkora.