„Mi lenne, ha az egyetemek, a multik és a közintézmények egyszerűen nemet mondanának, amikor valaki azt követeli tőlük, bocsássák el egyik munkatársukat, amiért tagadja a ’fehér privilégium’ elméletét, vitatkozik a gyarmatosítás történelméről vagy jobboldali újságokat olvas? Lehet, hogy nem is szakadna le az ég” – írja Juliet Samuel a Telegraphban.

Márciusban a diákszervezet követelésére a Cambridge-i Egyetem nyilatkozatot adott ki a szólásszabadságról, valójában azonban a legszebb orwelli hagyomány szellemében a szólásszabadság korlátozásáról. Az szerepel benne, hogy az egyetem kitilthatja az olyan előadókat, akik bárkinek a jóllétét sértenék a campuson.

Arif Ahmed filozófus gyorsan összeszedett 25 aláírást a tanári karban – ennyi kell egy szavazás kikényszerítéséhez. A tanári kar 77%-os szavazataránnyal támogatta Arif Ahmed tervezetét, amely az előadók kitiltására csak abban az esetben adna lehetőséget, ha az illetők törvényt vagy kifejezett egyetemi előírást sértenének meg. Radikális feministáktól konzervatív urakig, libertáriusoktól régivágású balosokig aláírta mindenféle szerzet. Talán a Cambridge-i Egyetem vezetősége is ráébred, hogy nem kell halálra rémülnie a radikális politikai aktivistáktól. Csendben azért megjegyezhetjük, hogy nem a tanári kar fizet be az egyetemi kasszába, hanem a diákság, s nem is keveset. Arról pedig nem szól a dolgozat, hogy a hallgatók között mekkora a radikálisok súlya. A diákszövetségben, a történet tanúsága szerint nagy.

Akárhogy is, Amerikából is van egy történetünk, amely hasonlóképp happy enddel zárult. Mark Y. Herring 21 éven át az egyetem könyvtárszolgálatát igazgatta, és a könyvtárhoz tartozó folyóirat hasábjain saját rovatában arról írt, hogy a koronavírus-járvány Kínából ered, ahol is egyébként egészen más szokások uralkodnak. Ott könnyebb egységes magatartást elrendelni, viszont titokban tartani valamit, ami mindenkire tartozik, szintén könnyebb. A cikket elbíráló szerkesztő és a két szaklektor rendben találta a publikációt. Hanem amikor kikerült az írás az internetre, megindult a vádözön: ez színtiszta rasszizmus. A szerkesztőség a szerző megkérdezése nélkül visszavonta a cikket, sőt, bocsánatot kért érte, ráadásul törölte Herring megjelenés előtt álló következő cikkét is. Az aktivistáknak azonban ez nem volt elég, felszólították az egyetemet, hogy intézkedjék. A rektor asszony „hanyag rasszizmusban” marasztalta el Herringet, és könyveket ajánlott neki, amelyek majd kisegítik a helytelen gondolkodás gödréből. Ezek után kör-e-mailben tudatta az egész egyetemmel, hogy egy tanár megsértette a befogadó szellemű egyetem elveit. Persze mindenki tudta, kiről van szó. Ezután a rektor asszony kitöröltette a két eltávolított cikket a könyvtár szerveréről is. Erre Herring mindkettőt megjelentette az academia.edu honlapon. Egyik könyvtáros szervezet esett neki a másik után, csak azért, mert wuhani vírusnak nevezte a covid okozóját. Herring nyugdíjba vonulása előtt nyolc konzervatív professzort kért fel, hogy vegyék át tőle a republikánus kör tanácsadójának tisztét. Egyikük sem vállalta: előmenetelüket féltették, vagy támadásoktól, kellemetlenségektől tartottak.

Végül az állam egyik képviselőházi tagja és egyik szenátora az egyetem védnöki testületéhez fordult azzal, hogy a rektor asszony megsértette Herringnek az alkotmány első kiegészítésében garantált jogát a szabad véleménynyilvánításhoz. Írásos bocsánatkérést követeltek a rektortól, az egyetem teljes személyzetének és tanári karának küldött üzenetben. Herring nagy nehezen meg is kapta ezt az elégtételt, mégis azzal zárja beszámolóját, hogy nem áll jól a szólásszabadság ügye. Talán, ha cambridge-i kollégájának cikkét elolvassa, ő is derűsebben tekint majd a jövőbe.