„Az EU-nak sikerült a legkevesebbért hozzájutnia a vakcinákhoz. Na de milyen áron?” – kérdezi Jillian Deutsch és Sarah Wheaton a Politico magazinban.
Mint ismeretes, az EU elkötelezte magát a közös vakcinabeszerzés mellett. A döntésnek praktikus és elvi okai is voltak. Egyrészt már a koronavírus-járvány első hulláma idején világossá vált, hogy nagy tolakodás lesz a vakcináért. Mint Deutsch és Wheaton felidézik, Trump elnök már tavaly márciusban azzal borzolta a kedélyeket, hogy megpróbálta előre lekötni a német CureVac biotechnológiai cég akkor még csak korai kísérleti fázisban lévő vakcináját.
Az EU vezetése, élén Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel attól tartott, hogy „vakcinanacionalizmus” tör ki. Ha csak nem fognak össze, az EU tagállamai, különösen a szegényebbek nehezen és lassan jutnak majd vakcinához: az egymásra licitáló kormányok felverik a vakcina árát, a nagy gyáraknak otthont adók pedig korlátozni fogják a kivitelt. A nemzetállami vetélkedés végül tovább erodálja az EU iránti bizalmat. Az EU ezért közös fellépést és arányos Unión belüli elosztást sürgetett, mondván, hogy az összes tagország együtt hatékonyabban tud tárgyalni a gyártókkal. Az összefogás és az oltás arányos elosztása pedig fontos szimbolikus lépés az uniós integrációban, hiszen erősíti az intézményes szolidaritást – jegyzi meg Deutsch és Wheaton. Különösen azután, hogy a járvány első hullámában az EU tagállamai között éles verseny alakult ki a korlátozott számban elérhető lélegeztetőgépekért. Von der Leyen ezt felismerve beszélt az „Európai Egészségügyi Unió” szükségességéről.
Az elképzelésben volt logika, és eleinte úgy tűnt, hogy a terv működni fog. Az EU-nak sikerült olcsóbban és nagyobb mennyiségben vakcinát lekötnie, mint például az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak. A tagállamok önállóan aligha tudtak volna ilyen jó feltételeket ilyen gyorsan kialkudni. Mint arra Jens Spahn német egészségügyi miniszter is felhívta a figyelmet, geopolitikai szempontból is a közös fellépés tűnt kívánatosnak, hiszen Oroszország és Kína befolyása jelentősen megnőtt volna, ha egyesével alkudozhatnak a tagállamokkal.
A megvalósítás azonban nem alakult jól. Az EU tagállamai nem licitáltak ugyan egymásra, ám harmadik szereplők magasabb árat ajánlottak az Uniónál. Az oltásban élen járó Izrael például háromszor annyit. Deutsch és Wheaton azt is valószínűsíti, hogy London és Washington ráadásul nyomásgyakorlást is bevetve elérte, hogy a területükön gyártott vakcináknál előnyt élvezzenek. Az EU így kevesebb oltáshoz jutott, mint amennyire leszerződött. A helyzetet tovább súlyosbította az EU nehézkes és lassú bürokráciája. A közös fellépés velejárójaként az egyes vakcinákat az EU központi hatóságainak kell engedélyezniük, ami tovább lassítja a folyamatot. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban jóval gyorsabb volt az engedélyeztetés – igaz, ott a vészhelyzetre hivatkozva számos, ilyenkor szokásos előírástól eltekintettek.
Ráadásul a kevés vakcinát nem arányosan osztották el: az első héten például Olaszország kevesebb, mint tízezer oltást kapott, miközben Németország százötvenezret. A nagy gyógyszergyáraknak otthont adó tagállamokban egyre többen kezdték követelni, hogy előnyt élvezzenek az országban gyártott vakcinák elosztásában. A gazdagabb tagországokban sokan nyíltan igényt tartanának rá, hogy akár borsos áron, de gyorsan hozzáférhessenek az oltáshoz, akkor is, ha ezzel hátrányba hozzák a kevésbé tehetős és kisebb EU-s tagállamokat. Ami egyébként az EU sikeres áralkuját illeti, Deutsch és Wheaton közgazdászokat idéz, akik szerint az elhúzódó lezárások súlyos gazdasági kára láttán semmi kétség nincs afelől, hogy megérné többet fizetni a gyorsabb oltásért. Arról nem is beszélve, hogy a késlekedés hány emberéletbe kerül.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a közös uniós fellépés balul sül el – sugallják a szerzők. Az egység a szolidaritás erősítése helyett inkább csak viszályt szít a tagállamok között, és az EU központi intézményeivel szembeni bizalmatlanságot is erősíti. Hiába az exportkorlátozások, a tagállamok elkezdtek önállóan vakcinát szerezni, és nemzeti hatáskörben engedélyeztetni őket. Brüsszel vakcinabeszerzési fiaskója pedig az EU-szkeptikusok malmára hajtja a vizet – vonja le a következtetést Gideon Rachman a Financial Timesban.
Ráadásul a helyzet tovább romolhat. Thomas Chivers az Unherd magazinban szakértőkre hivatkozva arra figyelmeztet, a versengés miatt nemcsak a vakcinák, hanem az oltások előállításához szükséges anyagok kivitelét is korlátozhatják a nemzetállamok. Ez gyakorlatilag kereskedelmi háborúhoz vezetne, amelynek hatására még lassabbá válna a vakcinák előállítása.