„Az amerikai ihletésű bandakultúra mindennapossá vált Franciaországban” – idézi a France24 webmagazin Thomas Sauvadet szociológust.

Amerikában, mindenekelőtt a feketebőrűek lakta városi gettókban és a mexikói bevándorlók lakta körzetekben tipikus a városi erőszakos fiatalkorú bandák jelenléte, habár újabban fehérbőrűekről is vannak hírek. Franciaországban az idei bandatámadások féltucatnyi áldozata közül egyetlenegynek, egy Yuriy nevű 14 éves fiúnak a származásáról tudni, az pedig ukrán, legalábbis az anya vezetékneve után ítélve. A többiek származása homályban marad, még keresztnevet sem közölnek, minden bizonnyal azért, hogy ne keltsenek etnikai feszültséget a muzulmán nevekkel – feszültségből így is van épp elég.

Tavaly egész évben három halottja volt a bandák közötti összecsapásoknak, az idén máris több. Marwan Mohammed szociológus a France News Live webmagazinban azzal nyugtatja az olvasót, hogy Chicagóban tavaly 700 lakos halt erőszakos halált, köztük 300 fiatalkorú. A belügyminisztérium azonban nem szeretné, ha Párizs is eljutna odáig, és májusra intézkedési tervet ígér. A hírek szerint mindenekelőtt szigorúbb rendőri jelenlét és keményebb fellépés szerepel az elképzelések között. Érthetően, csak ez persze tüneti kezelés. A harmadik-negyedik generációs bevándorlók lakta lakótelepeket szemérmesen prioritásos várospolitikai övezeteknek nevezik, mert nem akarnak francia és francia között származás szerint különbséget tenni. De az ottaniak körében az átlagosnál sokkal magasabb a munkanélküliek aránya, akárcsak az iskolából kimaradóké. Mint a Metazinban többször is szó volt már róla, az ottani szociális és etnikai problémaelegy súlyossága régóta ismeretes.

Sauvadet kutatásaiból az derül ki, hogy ezeken a lakótelepeken a harminc éven aluliak egytizede tartozik valamilyen bandához. Ők az utcán élik életüket, nemcsak áthaladnak a közterületen, mint mások. Kiskoruktól kezdve együtt bandáznak, már 7-8 évesen igyekeznek kimenekülni az otthoni konfliktusok elől az utcára. Iskolai eredményeik siralmasak, ezzel is összefügésben kitaszítottnak érzik magukat, és az erő felmutatásával igyekeznek bizonyítani maguknak, hogy nem érnek kevesebbet senkinél. Új jelenség, hogy a bandák közti konfliktusok az interneten bontakoznak ki. A társasági oldalakon sokkal könnyebb a sértegetés, mint a személyes kontaktusokban, de aztán egy-egy súlyos sértést már könnyen követ fizikai megtorlás. Az elmúlt évtizedekben egyre erősebb a hivatásos kábítószerkereskedelem is a lakótelepeken, és gyakran a bandák is kapcsolatban állnak a bűnöző csoportokkal. Az utóbbiak elsősorban a drogok terjesztésére használják fel őket, de annak már nem örülnek, hogy tagjaik az ő szempontjukból értelmetlen presztízsháborúkkal vonják magukra a hatóságok figyelmét. Aránylag új jelenség, hogy sokan huszonéves korukban is bent maradnak a bandákban. Ezeket a szociológus „öregfiataloknak” nevezi. Továbbra is a szüleiknél laknak, munkát nem kapnak, de nem is igen keresnek. A vírusjárvány immár második évébe lép, és a szociális munkások, akik ezekkel a fiatalokkal foglalkoznak, ritkán jutnak el a lakótelepekre. De még ha eljutnak is, egy-egy ötezer lakosú lakótelepre három jut belőlük, és Sauvadet szerint tízszer ennyi sem lenne elég. Sokkal átfogóbb programokra lenne szükség, amelyekben alternatívát lehetne nyújtani ezeknek a társadalom peremén élő fiataloknak a bandázással szemben.