„Az állam nem tudja kézbe venni a vakcinakutatást, fölösleges is ezt követelni. De az sem járható út, hogy az állam tartsa magát távol az ügytől” – fejtegeti az Il Corriere della Sera hasábjain Massimiano Bucchi szociológus.
Az államnak kötelessége, hogy polgárai védelmére keljen egy-egy nagy veszedelemmel szemben. Ilyenek a járványok is, mint ahogy ilyen volt a második világháború idején az a lehetőség, hogy a nácik nukleáris fegyvert állítanak elő. Amerikában az állam szervezte össze az atombomba kifejlesztéséhez szükséges tudományos és műszaki kapacitást, és végig a legnagyobb titokban működtette a Manhattan-tervet. Ilyen rövid idő alatt másként nem jöhetett volna létre az atombomba. A történtek egyúttal forradalmasították a tudományt: hatalmas állami és magántámogatással fejlődött ki a nyugati világban az új tudományos struktúra, amelynek keretében tömegek foglalkoznak kutatással. Minden korábbinál nagyobb erővel hatott a felismerés, hogy egyrészt a politikai hatalom sorsa nagy mértékben függ a tudomány és a technika teljesítményétől, másrészt a tudományos felfedezések az emberiség életének alakulását is meghatározzák.
A koronavírus elleni védőoltások kifejlesztése is rekordsebességgel ment végbe, és nem is állami támogatások nélkül. Új Manhattan-tervről mégsem beszélhetünk. Még az Egyesült Államokban sem, nem szólva a kisebb nyugati országokról. A gyógyszergyártók és a kutatóintézetek nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódnak, egyetlen állam nem tudná őket összefogni, olyan nemzetközi szervezet pedig nincs, amelynek mandátuma lenne erre a feladatra. Ráadásul ki döntötte volna el, melyik fejlesztési irányt kell követni? Hiszen ma, amikor már százmilliókat oltottak be, továbbra sem tudjuk biztosan, melyik védőoltás a legjobb, továbbá melyik állítható elő a leggyorsabban a legnagyobb mennyiségben. Azért Oroszországban és Kínában az állam meghatározó szerepet játszott a vakcinafejlesztésben, és abban is, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, de már csak presztízsmegfontolásokból is, a harmadik fázisú klinikai tesztek nélkül bocsássák ki a Szputnyik V-t illetve a Sinopharm cég vakcináját. Mindkét nagyhatalom egyúttal geopolitikai előnyöket is kovácsol a vakcinaszállításokból. Az Európai Unió a tagállamok képviseletében igyekezett egyfajta államként fellépni a szállítókkal szemben, illetve némelyik esetében még a vakcina kifejlesztéséhez is tetemes összegekkel járult hozzá. Az oltóanyaghiány és az elosztás körüli feszültségek azonban megnehezítik, hogy a brüsszeli apparátus a közeljövőben nagyobb irányító szerepet kapjon.
A tudomány oldaláról nézve is más a helyzet, mint az atombomba esetében volt. Akkor ugyanis olyan technológia jött létre, amely később súlyos lelkiismereti válságba sodorta a létrehozók némelyikét. A vakcinák esetében ez mégsem mondható el.
Nem mintha nem merülnének fel etikai, sőt, akár filozófiai kérdések is az oltás kapcsán. Marcello Veneziani filozófus népszerű honlapján arról értekezik, hogy a vakcinával kapcsolatban mindenki valamilyen etikai álláspontra helyezkedik. Aki nem hajlandó beoltatni magát, az elutasítja – úgymond – az erkölcsi zsarolást. Aki beadatja a védőoltást, úgy érzi, hogy ezzel tesz valamit a társadalomért. Aki ügyesen soron kívül szerez magának oltást, az liberális individualistának tekinti magát, mások viszont erkölcstelen egoistának láthatják. A vakcinával kapcsolatos magatartásunk egyúttal filozófussá is tesz bennünket, hiszen valamilyen ősi bölcseleti felfogás mai változatát tesszük magunkévá. Aki elutasítja az oltást, az a hajdani apokaliptikusok utóda lehet, aki elfogadja, az az integránsok magatartását másolja. Az egyik a fatalisták, a másik a racionalisták utóda. Az egyik a nihilisták nyomdokain jár, a másik a misztikusokéin. Az egyik a szkeptikusok mai követője, a másik az empiristáké. Habár éppenséggel a vakcinát elfogadókat is irracionálisnak láthatja a másik oldal, hiszen az ő szemében puszta hit, ha egy laikus a tudományban bízik.
Felmerülnek etikai, sőt morálfilozófiai kérdések is a védőoltások hétköznapjaiban. Vajon fűződik-e jogunk a védőoltáshoz? Vagy éppenséggel erkölcsi kötelesség-e, hogy beoltassuk magunkat? Végül pedig: az állam jogilag is kötelezhet-e rá minket? Ez sem légből kapott kérdés. Az Emberi Jogok Európai Bírósága éppen ezen a tavaszon mondta ki, hogy bizonyos feltételek megléte esetén (így, ha az állampolgárok egészségének védelme megköveteli) az állam kötelezővé tehet egyes védőoltásokat.