„Olyan emberek kerültek a szegények kategóriájába, akiknek semmi keresnivalójuk ott – középosztálybeliek” – olvassuk az Izvesztyijában Lilija Ovcsarova közgazdásztól, a Nemzeti Kutatóegyetem Szociálpolitikai Intézetének rektorától.
Szegénységügyben Oleg Gyeripaszka, az ország egyik legismertebb oligarchája váltott ki nagy vihart április közepén, amikor a Telegram üzenő programon azt állította, hogy Oroszországban 80 millió lehet a szegények száma, szemben a hivatalos statisztikában szereplő 17,8 millióval. Bejegyzése azonban egyetlen napot sem ért meg az interneten, másnap már új szöveget tett közzé helyette, ebben pedig név szerint méltatta Putyin elnököt, amiért sok figyelmet fordít a nehéz helyzetben lévő állampolgárokra.
Ovcsarova szerint a hivatalos statisztika nem hazudik: azokat sorolja a szegények közé, akiknek átlagos havi jövedelme nem éri el a létminimumot (ennek összege tavaly decemberben körülbelül 45 ezer forintnak felelt meg). Ők csakugyan közel 18 millióan voltak tavaly Oroszországban, ugyanannyian (pontosabban két tized százalékponttal kevesebben), mint 2019-ben. Pedig, mióta Oroszországban is pusztít a Covid-járvány, sokmillió ember vesztette el jövedelmének nagy részét vagy egészét. Érthető hát, hogy sokan nem hisznek a statisztikának. Holott igaz. Ha úgy nézzük, hogy mennyivel nőtt a távolság, amely a szegények közé soroltak összjövedelmét elválasztja a létminimumtól (ezt az orosz statisztikában jövedelemdeficitnek nevezik), 754 milliárd rubelnyi összeget kapunk. Ennél a költségvetés többet juttatott a szegényeknek – a szokásos évi ellátásokon felül.
A kormány ezer milliárdot fordított a szegényeknek szánt többletjuttatásokra, elsősorban a gyermekes szegény családok megsegítésére (gyermekenként a létminimum összegének felét utalta ki). Ezzel több millió szegény család, amelynek átlagos jövedelme közel állt a létminimumhoz, kikerült a szegények közül. Csakhogy időközben több millióan hirtelen lesüllyedtek oda. Mégpedig nem is a középosztályt a szegénységtől elválasztó két átmeneti kategóriából, hanem egyenesen a középosztályból. Elsősorban kis- és középvállalkozók, akik elvesztették megrendelőiket, vásárlóikat, miközben fejlesztési vagy ingatlanhiteleiket tovább kellett törleszteniük.
Oroszország jövendő fejlődése szempontjából létfontosságú, hogy a lakosságnak ma 30 százalékát kitevő középosztály ennél sokkal nagyobbra duzzadjon. Amíg az alacsony képzettséget igénylő és rosszul fizetett munkakörök képviselik a gazdaság zömét, addig Oroszország továbbra is alapvetően a nyers- és energiaalapanyag-exportból finanszírozhatja fejlődését. Ovcsarova megjegyzi, hogy ma éppen alacsonyak a nyersanyag és energiahordozó árak, hosszabb távon azonban az ország versenyképessége különben is a nagy hozzáadott értéket előállító feldolgozóipari és szolgáltató ágazatok fejlődésétől függ. Kérdés, van-e forrás arra, hogy a lecsúszó középosztálybeliek millióit visszasegítsék korábbi kategóriájukba.
Egy másik közgazdász-professzor, Ravil Ahmagyejev azt vizsgálja az Izvesztyijában, vajon Oroszországot kisegítené-e egy olyasfajta adóreform, amilyennel Biden amerikai elnök próbálkozik. Ő ugyanis az évi egymillió dollár feletti jövedelmek adókulcsát 37-ről 39 százalékra tervezi emelni. Az így várható többletjövedelemből szociális és oktatási támogatásokat kíván fedezni. Odáig hasonló a két ország helyzete, hogy Oroszországra is ráférne a nagyobb adóbevétel. (Az orosz személyi jövedelemadó egykulcsos, és az a kulcs 13 %-ot tesz ki. Az osztalékok 9 százalékkal adóznak, de egyes tőkejövedelmek, és például a szerencsejáték-nyeremények adókulcsa a 35 százalékot is eléri.) Ahmagyejev megemlíti, hogy Oroszországban létezik ingatlanadó, sőt, kétévente felülvizsgálják a magántulajdonban lévő ingatlanok értékét, és a növekményt megadóztatják. Az 5 millió rubel (kb. 20 millió forint) fölötti jövedelmek az idei évtől 15 százalékkal adóznak, szóval Oroszország megtette a kezdeti lépéseket egy progresszívabb jövedelemadóztatás felé. Ahmagyejev szerint azonban, ha ezt magasabb szintre emelnék, azzal a teljesítmény visszatartására, vagy elrejtésére ösztönöznék az adózókat. Megoldás tehát csak attól várható, hogy lassan emelkedik az átlagos jövedelem, s vele az adóbevételek összege.