„Az emberi társadalmak a kommunikációs technológiák anyagi infrastruktúrájára épülnek. Amikor ez az infrastruktúra radikálisan átalakul, a rá épülő kultúra radikális változása az eredmény” – írja Michael Sacasas a New Atlantis magazinban.
Másfél évtizede még szinte mindenki biztosra vette, hogy az internet elterjedése a demokrácia erősödését okozza. Mára a kezdeti optimizmus, ahogyan a távíró, a rádió majd a televízió esetében is, pesszimizmussá változott, a digitális demokráciát a digitális diktatúra metaforája váltotta fel. Eleinte a totális megfigyeléstől féltették a szabadságot, ma viszont már a moderálatlan közösségi oldalakat is veszélyesnek tartják.
Sacasas az utóbbi csoportba tartozik. És nemcsak attól tart, hogy az új technológiát kártékony célok megvalósítására lehet felhasználni. Elutasítja a technológiai semlegesség naiv elvét, s arra hívja fel a figyelmet, hogy az új kommunikációs lehetőségek minőségileg alakítják át az emberi társadalmakat. Hiszen a nyomtatás sem pusztán hatékonyabbá tette az információ terjesztését, hanem nagy szerepe volt a reformáció előkészítésében és a nemzeti nyelvek megerősítésében, következésképp a nemzetállamok kialakulásában. A rádió és a televízió is újfajta mozgalmak és politikusok felemelkedését tette lehetővé.
Sacasas az analóg és a digitális város metaforáival mutatja be az online kommunikáció hatását az egyénre és a társadalomra. A hagyományos, analóg társadalmakban az emberek személyes, ám térben és időben korlátozott találkozások útján ismerték meg egymást és cseréltek eszmét. A digitális városban azonban bárki találkozhat bárkivel, ráadásul nemcsak egyidőben, hanem egymás múltját is megismerhetjük, mivel az internet nem felejt. A hagyományos közösségek tér- és időbeli korlátjainak a kibertérben nincs különösebb jelentősége, az internet totális panoptikumhoz hasonlít, nem közösséghez. Az online térben egyszerre kell megfelelnünk az analóg életben elkülönülő társasági normáknak: családunknak, különböző barátainknak, munkahelyünknek és a többinek. Szemben az analóg közösségekkel, amelyekből legalább elköltözhettünk, a kibertérben viszont szinte lehetetlen új életet kezdeni, mert múltunk mindenhova elkísér. Ráadásul miközben elvben minden korábbinál szabadabban alkothatjuk meg virtuális énünket, ugyanakkor algoritmusok határozzák meg, milyennek látszunk és kik vagyunk.
Ami pedig a társadalmi vonatkozásokat illeti, a digitális város totális nyilvánossága nem kedvez a józan közbeszédnek – folytatja Sacasas. Korábban az információ hiánya szabott gátat a racionális vitának, most az információbőség, hiszen bármilyen vélemény igazolásához találhatunk bizonyítékot. „Minden információ dezinformáció is egyben.”
Ám ennél is súlyosabb problémát jelent, hogy az online virtuális tömeg anonim. Az analóg közösségekben szemtől-szemben vitáztunk, a digitális városban viszont vadidegenekkel is szóba elegyedünk. Márpedig az ilyen helyzetekben könnyen eldurvul a vita. Az online fórumokon olyanná válunk, mint a kutyák, akik a kerítés mögött vadul acsarkodnak egymásra. Csakhogy ha a kerítést elhúzzák, a kutyák rögvest visszavesznek a hévből, hiszen a valódi konfliktus lehetősége óvatosságra készteti őket. A digitális város online fórumainak vitapartnereivel viszont egyáltalán nem találkozunk, így velük a végtelenségig marakodhatunk a virtuális kerítések védelmében.