„A világgazdaság romokban hever. A rendszer, amelyet elvben a piac láthatatlan kezének kellene irányítania, nem áll semmilyen irányítás alatt. A magángazdaság árfolyamlufikat fúj, a kormányok pedig garantálják, hogy a léggömbök nem pukkadnak ki” – olvassuk a Prospect magazinban Ann Pettifor közgazdász esszéjét.
A mennyiségi könnyítés (leánykori nevén pénznyomtatás) eszközét világszerte több mint tíz éve alkalmazzák a jegybankok. A 2008-as gazdasági válság nyomában vezették be, és bár szüntelen ígérik a kivezetését, a pénz mennyisége egyre nagyobb a világban. Ha csökkentenék is, a legkisebb válságjelre visszatáncolnak a jegybankok, ahogyan tavaly tavasszal is tették, amikor a koronavírus hatására újabb lazításokat jelentettek be. Rendszerint együttműködnek a kormányokkal: állampapírokat vásárolnak, hogy megkönnyítsék az állami költekezést és a gazdaság élénkítését. A folyamatot erősíti, hogy nemcsak a jegybankok nyomtatnak pénzt, de a kereskedelmi bankok és a kriptodevizák is bővítik a pénzmennyiséget.
Csakhogy a nyakló nélküli mennyiségi könnyítésnek súlyos ára van – írja Pettifor. Az infláció gyorsul, az ingatlanárak és a tőzsdei árfolyamok emelkednek, és általános elemzői vélemény szerint mostanra lényegében minden túlértékeltté vált. Közben a költségvetési hiány és az államadósság az egekbe szökött. A társadalmi hatások is jelentősek: a pénzbőség hatására nő a szegények és a gazdagok közötti szakadék, és a magas infláció elviszi a béremeléseket.
Egyes vélemények szerint nincs miért aggódni. Oliver Blanchard híres-hírhedt elmélete szerint, ha kellően alacsonyak a kamatok, nem kell félni az államadósságtól, mert egészséges gazdasági növekedés mellett könnyen kinőhető. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász is azzal védte Biden elnök újabb, 3500 milliárd dolláros élénkítő csomagját, hogy az infrastrukturális és oktatási befeketés hosszú távon megéri, mert növeli a termelékenységet és gyorsítja a gazdaság növekedését. Biden elnök még merészebben fogalmazott. Szembemenve lényegében minden ortodox és unortodox közgazdasági elmélettel, egyenesen azt állította, hogy a hatalmas költekezés még csökkenti is az inflációs nyomást.
Csakhogy sokak szerint a pénznyomtatás további folytatása felelőtlenség. Laurence Kotlikoff közgazdászprofesszor már piramisjátékot emleget, borítékolva, hogy előbb-utóbb kipukkadnak az ingyenpénz által gerjesztett piaci buborékok, és maguk alá temetik az egész gazdaságot. A legtöbben ezért azonnali jegybanki szigorítást javallanak, mondván, ha kiszabadul az infláció a palackból, akkor nem lehet majd visszaszuszakolni.
Pettifor ennél jóval óvatosabb. Bár ő is úgy látja, hogy az átláthatatlan eladósodottság miatt a világgazdaság a 2008-as válság előttihez hasonló állapotba jutott, azzal is tisztában van, hogy a pénzcsapok hirtelen elzárása szinte biztosan gazdasági válságot okozna. Vállalati csődök, hitelbedőlések tömkelege indulna, megugrana a munkanélküliség, visszaesne a kereslet és vele a foglalkoztatottság is. Ráadásul a kamatok elkerülhetetlenül megugranának, ami kihívást jelentene az államadósság finanszírozásában is. Ezért – véli Pettifor – csak a globális pénzügyi rendszer teljes reformjával lehet véget vetni a pénznyomtatásnak. De hogy ezt hogyan lehet véghezvinni, arról nem árul el részleteket. És ez talán még borúlátó helyzetértékelésénél is aggasztóbb képet fest a világgazdaság kilátásairól.