„Afganisztán mindannyiunk hibája. Az amerikai nép megkapta, amit akart” – olvassuk az Atlantic magazinban Tom Nichols harvardi nemzetközikapcsolatok-professzor elemzését az afganisztáni káoszról.
Néhány optimista véleményvezért leszámítva, akik kiegyezést és önmérsékletet remélnek a tálib vezetéstől, abban a hitben, hogy kormányra kerülve már nem folytathatják a korábbi radikális politikát, az elemzők – párt- és ideológiai szimpátiától függetlenül – az Egyesült Államok súlyos, a vietnámihoz mérhető kudarcaként értékelik az afganisztáni tálib hatalomátvételt. Bár jobb- és baloldalon is akadnak, akik a józan realizmus diadalaként üdvözlik a kivonulást, mondván, Amerika megtett mindent, és már rég az afgán kormányerők feladata lenne, hogy megvédjék magukat a táliboktól, a legtöbben drámai geopolitikai következményektől tartanak. Kína és Oroszország térségbeli befolyása nőhet, miközben Amerika szövetségesei világszerte elbizonytalanodhatnak, attól félve, hogy esetleg őket is magukra hagyja az Egyesült Államok. Borítékolható az is, hogy újabb súlyos menekültválság indul Európa és a szomszédos közép-ázsiai országok irányába, ami súlyos biztonságpolitikai kockázatot is jelent, hiszen a menekültek között iszlamista radikálisok is lehetnek.
A felelősség tekintetében viszont annál nagyobb a pártos vita. „Az amerikaiak a már megszokott szekértáborokba vonulva keresik a bűnbakot” – írja Nichols. A jobboldal Bident okolja, felidézve, hogy az elnök még másfél hónapja is kizártnak tartotta a tálib hatalomátvételt, és kiállt az amerikai kivonulás mellett, mondván, hogy az Egyesült Államok által kiképzett és felfegyverzett kormányerők képesek megvédeni magukat. Amire a baloldal azt veti ellen, hogy a háború eleve megnyerhetetlen volt, ráadásul Bush republikánus neokonjai indították, és amúgy is abszurd egy húsz éves hadjárat csúfos kudarcáért az alig fél éve hivatalban lévő elnököt okolni. Hozzáteszik, hogy a kivonulás tervét Trump elnök fogadta el, és nem mulasztják el megjegyezni azt sem, hogy Biden elnök hibás helyzetértékelése nem az ő, hanem a hírszerzés téves helyzetfelismerésén alapult.
A kevésbé pártosak pedig úgy vélik, hogy az elmúlt húsz év kormányzatait, illetve a saját karriercéljaikat szem előtt tartó katonai vezetőit terheli kollektív felelősség, amiért hibát hibára halmoztak, miközben folyamatosan azzal áltatták az amerikai közvéleményt, hogy küszöbön a győzelem, és az afgán liberális demokrácia.
Nichols nem ért egyet ezekkel az értelmezésekkel, szektásnak és populistának nevezi az elitet okoló magyarázatokat. Szerinte az afgán háború legszomorúbb tanulsága az, hogy minden az amerikai nép egyetértésével összhangban történt. Nichols statisztikákat idéz, amelyekből kiderül, hogy az amerikaiak döntő többsége támogatta a háború megindítását csakúgy, mint a kivonulást. Szemben a koreai és a vietnámi háborúval, az afganisztáni invázió részleteit mindenki ismerhette. A politikusok nem tettek mást, mint amit a nép elvárt, még akkor is, ha az elvárásokat gyakran maguk korbácsolták fel. Ezért az egész amerikai népet terheli a felelősség az afganisztáni háborúért és annak kudarcáért is – véli Nichols.
A néphangulat persze rendkívül illékony. A Nichols cikkének publikálása óta megjelent felmérések szerint az amerikaiak többsége a következményeket látva már hibás döntésnek látja a kivonulást. Hiába, a népnek mindig igaza van.