„Az átalakuló Afganisztánról szóló nyugati narratíva egyszerű hazugság volt, a nyugati közvéleménynek szólt, s közben nem kínált semmit az afgán lakosság többségének” – írja a Huffington Post olasz kiadásában Nicola Pedde biztonságpolitika-professzor.

Az olasz honvédelmi minisztérium stratégiai kutatóintézetének igazgatója szerint a kabuli központi kormányzat úgy működött, hogy a vezetők mindenféle előnyökkel lekenyereztek egyes törzsi vezetőket, és e tartalmat demokratikus alkotmányba csomagolták. Így sem terjedt túl a hatalmuk a fővároson. A nyugatiak mindezt tudták, de azt gondolták, hogy így kötnek békét az afgán társadalommal. Pedig ehhez legalább az életfeltételek érezhető javulására lett volna szükség. Ehelyett az afgán gazdaság a szüntelen harcok miatt romokban hever, a lakosság ellátása jelentős mértékben az ópiumgazdaságtól és a külföldi segélyektől függ. A városi nők jelentős része profitált az iskoláztatás és a munkavállalás szabadságából, de ez a pozitív fejlemény édeskeveset számított a negatívumok tengerében.

Ehsan Soltani Olaszországban élő iráni geopolitikai elemző is azt fejtegeti a Notizie Geopolitiche hasábjain, hogy a demokratikusnak hirdetett választások rendszere puszta látszat volt, de Karzai elnök még ennek eredményét sem fogadta el, amikor nem ő győzött. Ezután az amerikaiak orra előtt a győztes és a vesztes megosztotta a hatalmat, amiből két rivális hatalmi központ, vagyis teljes fejetlenség keletkezett, s mindez egy buborékban, amelynek semmi köze nem volt a valóságos folyamatokhoz, a helyi törzsi vezetők közötti szüntelen harcokhoz és megegyezésekhez. A központi hatalmat ilyen körülmények között kizárólag a nemzetközi támogatás tartotta fenn.

Más szerzők számára viszont elviselhetetlen a gondolat, hogy a demokrácia, bármit jelentsen is ez a szó, emészthetetlen az afgán társadalomnak. Még ha a legszűkebb értelmében vesszük is. Ernesto Galli della Loggia a Corriere della Serában azt kérdezi: „Megkérdezte valaki az afgánokat, szeretnének-e olyan társadalomban élni, ahol per nélkül kivégezhetik őket?” Ha nem, milyen alapon állítható, hogy a tálib uralom felel meg nekik a leginkább? Szerinte a demokrácia és a helyi hagyomány összeegyeztethetetlenségének tézise nagyon is hasonlít ahhoz, amit az európai fasiszta és kommunista rendszerek hoztak fel elnyomó intézkedéseik és szabályaik védelmében. Egyébként meg azt jelenti, hogy mi, nyugatiak nyugodtan élhetjük a magunk szabad életét, ellenben teljesen rendben van, ha a világ más részein a tizenegy éves lányokat genitális csonkításra kényszerítik, a homoszexuálisokat kivégzik, a politikai ellenfelekről már nem is szólva. Sok millió afgán nőben és férfiban mégiscsak felkeltették egy igazságosabb élet reményét az elmúlt húsz évben. Ezek után Galli della Loggia szerint nem is kétséges, hogy a demokráciát igenis szabad exportálni. Jogos kérdés viszont, hogy háború útján szabad-e. Erre nem tudja a választ. Azt viszont határozottan állítja, hogy ha egyszer egy ilyen háború elindul, akkor azt mindenképpen meg kell nyerni. „Kerül, amibe kerül.”

Sabino Cassese veterán alkotmányjogász és volt alkotmánybíró nemzetközi egyezmények egész sorára hivatkozva azt fejtegeti, ugyancsak a Corriere hasábjain, hogy a demokratikus alapjogok egyetemesek. Mindenhol joguk van az embereknek sajtószabadságra, egyesülési szabadságra, a kormányzati hatalmat korlátozó biztosítékokra. Más kérdés, hogy kinek van joga ezek sérelme esetén fellépni, és milyen eszközöket alkalmazhat. A jogászprofesszor országokat nem említ a jogosultak között, ami értelmezhető úgy is, hogy az afganisztáni háború rendszerépítő missziójához nem volt meg a nemzetközi jogi alap. Ezt azonban nem mondja ki, arra szorítkozik, hogy csak különféle nemzetközi szervezeteket említ, mint amelyek felléptek a demokrácia, vagy szűkebben: a kisebbségi jogok védelmében. Elismeri viszont, hogy az ő demokratikus legitimitásuk kétséges, hiszen csak közvetett – a nemzetállamok hozták létre. Ami pedig a megoldást illeti, Cassese professzor meglehetősen elvont recepttel szolgál: szerinte az vezethet jó eredményre, ha e cselekvők egyensúlyt tudnak teremteni az egyetemes elvek és a helyi hagyományok között.