„Civilizációnkat önnön uralkodó osztálya fenyegeti, nem külső erő” – írja utolsó cikkében Angelo M. Codevilla a New Criterion  hasábjain.

A tanulmány, amelynek végső változatán haláláig dolgozott, és amelynek javítását már nem is tudta befejezni, egy eldöntendő kérdéssel indul: vajon Amerikát csakugyan az a veszély fenyegeti-e, hogy az igen sikeresnek mutatkozó kínai civilizáció uralma alá kerül? Codevilla nyomban írásának elején nemmel válaszol. Először is a kínai kommunista rendszer voltaképp egy európai eszme adaptációjára épül, hiszen az ősi kínai civilizáció azon alapult, hogy mindennek változatlanul kell maradnia. A törvény a létezőt írta elő, és az attól való eltérést büntette. A kommunizmus ezzel szemben a hagyományos rend teljes felborítását hozta magával. Igaz, amióta a klasszikus maoizmus megbukott, Kína sok tekintetben visszatért a hagyományhoz. Amióta nem forgatják fel az emberek életét, hanem stabilitást ígérnek és nyújtanak is, a hatóságok számíthatnak rá, hogy a lakosság elfogadja rendszerüket. Márpedig Kína hagyományosan sosem akarta saját civilizációját más térségekbe átplántálni. Amerikával sem ilyen szándékok miatt került összetűzésbe, hanem mert szeretne hegemón helyzetbe kerülni Kelet-Ázsiában. Az amerikai civilizációt tehát nem Kína felől fenyegeti veszély – írja Codevilla. Másfajta totalitarizmust vél kibontakozni Amerikában. Úgy látja, hogy a társadalom fontos intézményeit irányító elit gyökerestől felforgatná mindazt, amit a lakosság hagyományosan tart az emberi életről, a családról, a nőkről és a férfiakról. Ez pont az ellenkezője annak, ami Kínában zajlik, a kínai civilizáció ugyanis a fennálló értékeket őrzi.

Az említett új elit kialakulása legalább fél évszázadra nyúlik vissza. Codevilla két párhuzamos folyamatot ír le, amelyek egy új oligarchia létrejöttét eredményezték. Ahogy az első nagy gazdasági világválság után az állam egyre nagyobbra duzzadt, lassan egyfajta szimbiózis alakult ki az állami szabályozó hatóságok és a nagy üzleti vállalkozások vezetői között. Ma már az állami és a vállalati vezető szakemberek akadálytalanul lépnek át az egyik szférából a másikba és viszont. Ezzel párhuzamosan zajlott egy másik folyamat is, az állam ugyanis az 1960-as évektől egyre nagyobb összegekkel támogatott olyan kezdeményezéseket, amelyek a szegénység, a faji diszkrimináció, a nemi egyenlőtlenség felszámolását célozták. Az évtizedek során szerteágazó civil intézményrendszer jött létre az ilyen ügyek előmozdítása végett, és ennek munkatársai ugyancsak hol átlépnek az állami hatóságokba, hol visszakerülnek az alapítványok világába. Ebből a két folyamatból nőnek ki Codevilla szerint az egyre újabb vélt vagy valós igazságtalanságok leleplezői, s a kétfajta folyamatból lassanként egyesült egy olyan elit, amely egyrészt uralja az amerikai intézményrendszert, másrészt olyan ügyeket képvisel, amelyek fenekestől forgatnák fel az egyszerű állampolgár életét.

Az igazi veszedelmet Codevilla abban látja, hogy ez az új oligarchia megdönthetetlennek tartja a maga igazságait, és nem meggyőzni kívánja róluk a többséget, hanem rájuk akarja kényszeríteni a saját véleményét. Ez szerinte szakítás az egész nyugati hagyománnyal, amelynek alapja az, hogy legitim hatalom csak meggyőzésen alapulhat. Az utolsó írásában igen sötéten látó konzervatív gondolkodó úgy véli, hogy az új oligarchia kezében lévő állam rá tudja venni a nagy internetes vállalatokat a maga ideológiáját kétségbevonó vélemények cenzúrázására. Példaképpen azt említi, hogy mind az egészségügyi miniszter, mind maga a Fehér Ház is felszólította az internetes óriásvállalatokat, töröljék a koronavírussal kapcsolatos összeesküvéselméletek terjesztőinek bejegyzéseit. Codevilla odáig megy, hogy a családokat, a gyerekeket és a nemiséget érintő új, kötelezőnek szánt nézetek nagyobb kárt okoznak az amerikaiak új nemzedékeinek, mint akár a kínai despotizmus a kínaiaknak. Mindenesetre az ő írásaihoz hasonlók, mint a Metazinból is tudható, sorozatban jelenhetnek meg Amerikában, ami Kínáról nehezen lenne elmondható.