„Megrögzött republikánus lévén bízom abban, hogy a francia polgárok megvédik a köztársaság értékeit, és hogy a bevándorlók gyermekei beilleszkednek, de elismerem, hogy ez nem tudás, hanem hit” – olvassuk a Telos magazinban Dominique Schnapper párizsi szociológustól.

A tekintélyes professzorasszony római kollégájának, Raffaele Simonénak jövőképével száll vitába, akinek A nagy migráció és Európa című, három évvel ezelőtti könyve most jelent meg francia fordításban. Schnapper egyébként rokonszenvvel ismerteti, milyen bátran száll szembe a baloldali Simone az eszmetársai körében uralkodó szemlélettel, amely szerint a bevándorlás mindenfajta korlátozása, sőt árnyoldalainak elemzése is rasszizmusra vall. Simonét azért is rasszistának nevezték hazájában, mert felvetette, hogy a demokratikus eszményekkel szögesen ellentétes követeléseket akkor sem kellene teljesíteni, ha egyébként szerencsétlen migránsoktól származnak. Hát még azzal mekkora vihart váltott ki, hogy nem hisz az évtized közepe óta tömegével érkező muzulmán bevándorlók integrációjában. Úgy véli, hogy az európai társadalmak eleve meglehetősen törékenyek, s ha nagy tömegben érkeznek a modern gazdaságba nehezen beilleszthető emberek – akik ráadásul erősen neheztelnek is az egykori gyarmati hatalmukra, továbbá a demokráciákban honos értékektől gyökeresen eltérő szellemben nevelkedtek –, nem találják majd meg a helyüket.

Egy korábbi interjújában Schnapper részletesen kifejtette, hogy már a 20. század második felének bevándorlási hullámai is egészen más jellegűek voltak, mint a korábbiak. A 19. század végétől olaszok, lengyelek, kelet-európaiak tömegei érkeztek Franciaországba, éspedig azzal a céllal, hogy asszimilálódjanak. Ez volt a társadalom elvárása is: legyetek franciák. Az afrikai gyarmatok függetlenné válása után aztán arabok és fekete afrikaiak tömegei érkeztek, és nekik az asszimiláció természetesen nehezebben ment, bár meglepően nagy mértékben sikerült. Egy összehasonlító szociológiai felmérésből kiderült, hogy a franciaországi bevándorlók jóval franciábbak, mint amennyire németek a németországiak, illetve angolok az angliaiak. De a társadalmon kívül rekedt kisebbség is nagy létszámú, és ez súlyos problémákat okoz. Például bevándorlók lakta negyedek állami iskolái igen gyakran nem mernek zsidó tanulót felvenni, mert nem képesek szavatolni a biztonságát.

Schnapper némi fenntartással idézi Simone véleményét, hogy az új bevándorlók a társadalom margóján élő, többnyire segélyekre szoruló vagy a bűnözői csoportoktól függő tömeget fognak alkotni, amelynek nincs sok fogalma a demokratikus szokásokról, és ily módon veszélyt jelent majd a társadalmak egyensúlyára. Ezzel szoros összefüggésben a nyugat-európai lakosok az idegenek iránti – Simone szerint természetes, sőt minden emlősre jellemző – bizalmatlanságnál sokkal ellenségesebben viszonyulnak majd a bevándorlókhoz: erősödni fog körükben a rasszizmus. Ráadásul – folytatódik az olasz filozófus fejtegetése – mindebben nagy szerepet játszanak a baloldali elitek is, amelyek bűntudatot éreznek a gyarmati múlt miatt, és ezért nem hajlandók szembenézni a problémával. Az ő elvárásaik, amelyeket a tömegmédia is közvetít, szögesen ellentmondanak az egyszerű emberek mindennapi tapasztalatának, nem csoda, hogy az utóbbiak egyre többen fordulnak a radikális jobboldali szervezetek felé.

Nem véletlen, hogy a Gallimard kiadó három év után most jelenteti meg a könyvet, hiszen Franciaországban a  muszlim bevándorlás problémáit gyakran felvető két radikális jobboldali elnökjelölt-aspiránsnak együtt akkora a támogatottsága, mint a versenyben első helyen álló Macron elnöknek, és bár a közvélemény-kutatások szerint a migráció nem a franciák legfőbb gondja, azért 61 százalékuk komolyan tart attól, hogy a muszlim bevándorlás következtében idővel „eltűnik a fehér keresztény lakosság”.

Schnapper eltúlzottnak tartja a „lakosságcsere-elméletet”, mert hívei kimondatlanul is azt feltételezik, hogy a bevándorlók leszármazottai pontosan ugyanolyanok lesznek, mint felmenőik. Ezt ő nem tartja valószínűnek. De hogy mekkora részük fog integrálódni, arra nézve merésznek tartaná jóslásokba bocsátkozni.