„Oroszország ukrajnai inváziója az elmúlt évtized legsúlyosabb európai biztonsági válságát idézte elő. Az elemzések többsége a kialakult helyzet értelmezésére összpontosít, pedig legalább ilyen fontos lenne megbecsülni a lehetséges következményeket. A háború által okozott bizonytalanságok számbavétele elengedhetetlen ahhoz, hogy megbirkózzunk a majdani kihívásokkal” – olvassuk az Atlantic Council blogján.

A szerzők, Barry Pavel, Peter Engelke és Jeffrey Cimmino biztonságpolitikai elemzők az ukrán–orosz háború szerintük legvalószínűbb négy lehetséges forgatókönyvét veszik számba. Az első, talán legkevésbé valószínű szcenárió szerint az ukránok megállítják és meghátrálásra kényszerítik az orosz hadsereget. Putyin tekintélye és befolyása jelentősen meggyengül, Ukrajna pedig a Nyugat részévé válik. A második eshetőség az elhúzódó viszály. Eszerint Putyin elfoglalja ugyan a fontosabb városokat, ám teljesen nem tudja letörni az ellenállást. Az ukrán ellenállók a NATO támogatásával súlyos károkat okoznak az orosz megszállóknak. Ukrajna második Afganisztánná válik, Oroszország végül feladja, és kivonul, ám addigra teljesen elszigetelődik a világban. A harmadik lehetőség sem sokkal kecsegtetőbb, főleg Közép-Kelet-Európa számára. Ez ugyanis Ukrajna orosz bekebelezésének forgatókönyve. Az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonja az országot, felszámolja az ellenállást, aztán Putyin bábkormányt állít fel Kijevben. Az eddig ütközőállamként szolgáló szuverén Ukrajna megszűnik, az Oroszország és a NATO közötti új határra vasfüggöny ereszkedik, lényegében újrakezdődik a hidegháború. A negyedik lehetőség a háború eszkalációja, a NATO és Oroszország közötti katonai konfliktus. A szerzők ezt a lehetőséget nem is részletezik, minden bizonnyal azért, mert a következményei beláthatatlanok.

Nem kevésbé pesszimista Thomas Friedman, aki a New York Times hasábjain jelentőségében a második világháborúhoz, de legalábbis a kubai rakétaválsághoz hasonlítja az Ukrajna elleni orosz agresszió nyomában kialakult helyzetet. Ami a kimenetelét illeti, Friedman három lehetőséget vázol föl. Az első szerint Putyin Kijevet Groznijhoz és Aleppóhoz hasonlóan rommá löveti, és Ukrajnát megszállva tartja abban a hagymázas reményében, hogy újraépítheti az egységes orosz világot. Célja eléréséhez drákói szigorral kormányoz, és állandó fenyegetésben tartja a NATO-t. A második lehetőség Friedmannál is az ukrán ellenállás részleges sikere. Ha Putyin villámháborús terve meghiúsul és az Oroszország elleni szankciók hatásosak, akkor Putyinnak kompromisszumot kell kötnie, és bele kell nyugodnia, hogy Ukrajna, cserébe a NATO-tagságról való lemondásért, szuverén marad. Ez a megoldás még viszonylag vonzónak is tűnne, ám megvalósításának esélyét Friedman csekélynek tartja. A megállapodás ellenére Ukrajna igyekezne erősíteni szövetségét a Nyugattal és a NATO-val, és valószínűleg Moszkva sem mondana le róla végleg, hogy uralja Ukrajnát. Az utolsó eshetőség az, hogy Putyin totális vereséget szenved Ukrajnában, a gazdasági szankciók és Oroszország elszigetelése miatt mélybe zuhan a népszerűsége, bukása után pedig Oroszországban teljes rendszerváltás és demokratizálódás kezdődik. Mint azt Friedman is elismeri, ez a forgatókönyv inkább vágyvezérelt gondolkozásának terméke mintsem reális eshetőség.