„Már a vidék Franciaországában is csökken a választási részvétel. Márpedig egykor a mezőgazdasági termelők voltak a legfegyelmezettebb szavazók” – állapítja meg a Szenátus honlapján François Purseigle szociológus.
Franciaországban április 10-én tartják az elnökválasztás első fordulóját, a másodikat pedig, az első két helyezett részvételével, két héttel később. Kilenc ismert jelölt indul, a közvélemény-kutatások szerint a szavazásra jogosultak csaknem harmada mégis távol marad. Régebben a választási műsorok nézőrekordokat döntöttek a televíziókban. Az érdeklődés csökkenését jelzi, hogy az idén csak az állami 2-es csatorna ad egész estés választási műsort az első forduló napján. A többiek dezertálnak: inkább filmeket adnak.
Ami a mezőgazdasági vállalkozókat és dolgozókat illeti, korábban fegyelmezetten a mérsékelt jobboldalra szavaztak. Ma már 80 százalékuk házastársa nem a mezőgazdaságban dolgozik, gyermekeik egyetemre járnak, s e változások eredményeképp választási szokásaikban alig különböznek a lakosság más rétegeitől. A hagyományos jobboldal gyakorlatilag esélytelen rá, hogy jelöltjét bejuttassa a második fordulóba, s a mezőgazdászok ma már nem látnak olyan pártot, amely az ő érdekeiket képviselné. A jövőt bizonytalannak érzik, a gyermekeik nagyon sok esetben nem akarják folytatni a családi hagyományt. A választási szociológia egyik legnagyobb újdonsága, hogy ebben a rétegben is nő a távolmaradók aránya.
A France Culture állami rádióadó szakértőket megszólaltató műsorában Vincent Tiberj politológus, aki az „eltűnőben lévő választókról” jelentetett meg könyvet az idén, mindenekelőtt abban jelöli meg az okot, hogy ma már nem számít rítusnak a szavazás aktusa. Régebben olyan volt egy-egy választás, mint egy vallásos esemény: az emberek szépen felöltöztek, és ünnepélyesen lerótták a közélet iránti kötelességüket. Az általános szekularizáció a vallási rítusok hitelét is megtépázta, nem csoda, hogy a választás is afféle hétköznapi gyakorlattá szürkült. Tiberj arra is rámutat, hogy a hagyományos választás egyszerre volt demokratikus aktus, mivel a nép aktívan részt vett benne, s egyúttal arisztokratikus is, mivel az egyszerű állampolgár az elit tagjaira, fölötte álló emberekre szavazott. Az általános iskolázottsági szint emelkedésével a felsőbb osztályok tekintélye nagyot csökkent, s ezzel csökkent a választási aktus presztízse is. A politológust aggodalommal tölti el, hogy a különböző rétegek részvételi arányszámai között nagy eltérések vannak. Az idősek sokkal nagyobb arányban szavaznak, mint a fiatalok. Hasonló eltérések vannak a vagyonos, illetve a vagyontalan rétegek választási részvétele között is. Tiberj szerint ez veszélyezteti a választások legitimitását.
Ugyanebben a műsorban Marie Neilhouser politológus azt fontolgatja, nem lenne-e helyes Franciaországban is bevezetni az internetes szavazást. Az észt példa azt mutatja, hogy a digitális nemzedék, amely már rendszeresen interneten vásárol, előszeretettel szavaz a világhálón át, márpedig ebben a generációban a legalacsonyabb ma a választási részvétel.
Virginie Martin politológus azt emeli ki, hogy a pártok egyre harsányabb kampányt folytatnak, egyre sekélyesebb üzeneteket fogalmaznak meg, s a választási hadjáratok leginkább egy televíziós show-műsorra emlékeztetnek. Szerinte a választó így a passzív néző szerepére kényszerül, nem csoda hát, hogy a korábbinál kevesebben mennek el szavazni.
A Libérationban Bruno Cautrès politológus arra emlékeztet, hogy az osztályalapú és összetéveszthetetlen ideológiákat képviselő pártok gyakorlatilag eltűntek, s emiatt a választó nehezen talál olyan jelöltet, akivel azonosulni tudna. Mivel minden választókerületből csak egy jelölt kerül be a Parlamentbe, s mivel az elnökválasztás második fordulójába is csak két jelölt jut be, a rendszer határozott állásfoglalást kér a választótól, márpedig ezt egyre nehezebb megkövetelni tőle. Ha esetleg a választó rangsorolhatná a jelölteket, és mindegyiknek adhatna valamekkora pontszámot, akkor a polgár nagyobb értelmét látná a választási részvételnek.