„Az orosz földgázt még veszi Európa, de Oroszországnak már most abból kell kiindulnia, hogy az európai piacokon semmi jó nem vár az orosz termékekre” – olvassuk az Izvesztyijában Alekszandr Vedrusszov politológustól.

Vedrusszov elismeri, hogy ma még sok balkáni és egykori szovjet tagállam tekinti céljának az uniós tagságot, mint ahogy egészen a legutóbbi időkig még Oroszország is legalább közös európai gazdasági térséget szeretett volna létrehozni „a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Európában”. Ami azonban Oroszországot illeti, még az „eurooptimisták” is belátják, hogy ez megvalósíthatatlan. Sőt, lehetetlen még a konfliktusmentes együttműködés is az Európai Unióval. Csalatkozniuk kellett tehát azoknak, akik makacsul próbálták az Oroszország iránt „nem ellenséges” európai országokat leválasztani Nagy-Britanniáról és az Egyesült Államokról, az utóbbiakkal ugyanis „javíthatatlanul” megromlott a viszony.

Az orosz külkereskedelem iránya már az európai szankciók előtt is változóban volt. Ázsia ma már több kőolajat vásárol Oroszországtól, mint Európa. Indiába egyetlen hónap alatt több orosz kőolaj érkezik, mint tavaly egész évben. Kína olajszállítói között pedig Oroszország megelőzte Szaúd-Arábiát. Ha azonban az európai piacról Oroszország szinte teljes mértékben Ázsiára kíván átváltani, hatalmas infrastrukturális fejlesztésekre lesz szükség.

Mindez megéri azonban – állítja Vedrusszov –, mert a világgazdaság súlypontja éppen Ázsiába tevődik át. A „nyugatcentrikus koordinátarendszerhez” szokott emberek nem tudják – folytatódik a magyarázat –, hogy időszámításunk elmúlt húsz évszázada közül tizennyolcban Kína nagyobb részt állított elő a globális bruttó hazai termékekből, mint bármely nyugati hatalom. Sőt, Kína az 1820-as évben is a globális GDP harminc százalékát adta. Most éppen nem zajlik semmi különös, pusztán a világ kezd visszatérni a természetes földrajzi arányokhoz. Tavaly a kínai bruttó hazai termék felülmúlta az Európai Unióét. A Manilában székelő, és 66 országot, köztük Kínát és az Egyesült Államokat is tagjai között tudó Ázsiai Fejlesztési Bank arra számít, hogy a század közepére Kína megkétszerezi (ma 18-19 százalékra tehető) részesedését a globális termelésből. Ezzel visszaállna a kétszáz évvel ezelőtti arányszám, csak sokkal magasabb színvonalon. Továbbá a Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint a hat legnagyobb nemzetgazdaság közül négy már két év múlva is ázsiai lesz. Henry Kissinger „rémálma”, hogy tudniillik Oroszország és Kína összefog, megvalósulni látszik. Oroszország szempontjából ugyanis az Indiával, Kínával, Vietnammal „és a többi baráti ázsiai országgal” létrehozandó szövetség már ma is versenyképesebb, mint a túl sok konfliktussal terhelt európai partnerség.

Hogy savanyú lenne a szőlő? Vedrusszov szerint szó sincs róla. Közben ugyanis az Európai Unió vonzereje csökken. Egyetlen márciusi héten 13 és félmilliárd dollárnyi pénzt vontak ki a befektetők az európai részvénypiacokról. Nem katasztrófa, de ilyen még sohasem történt. Az orosz szénidrogénről való lemondás pedig további súlyos veszteséget okoz majd Európának. Vedrusszov biztos benne, hogy Európa súlya a következő években tovább csökken, sőt még azt is megkockáztatja, hogy a brüsszeli apparátus egyre nehezebben tudja majd megmagyarázni az európaiaknak, mi szükség van egyáltalán az Európai Unióra. Fejtegetése során Vedrusszov még csak nem is utal az ukrajnai háborúra.