„Nem szórhatjuk számolatlanul a pénzt, mint a Covid-járvány idején” – fejtegeti a Le Monde-ban Philippe Martin, a Gazdasági Elemzések Tanácsának szakmai elnöke.

A Tanács a köztársasági elnök tanácsadó testülete, a politikai elnök maga az államfő. Amit tehát Pilippe Martin mond, az gyakorlatilag az állam politikája. Pedig a választás után a kormány első dolga volt, hogy „vásárlóerő-törvényt” terjesszen a parlament elé, és ebben csakugyan az szerepel, hogy július elsejei hatállyal 4 százalékkal emelik a nyugdíjakat és a szociális járadékokat. Ez persze nem elég a juttatások vásárlóerejének fenntartásához, hiszen júniusban 5,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. Közben az államadósság összege már meghaladta a bruttó hazai termékét, ezért az idei költségvetést kiigazító törvény is készül, s ebben egyebek között az szerepel, hogy megszüntetik a két eurót kitevő literenkénti benzinárhoz nyújtott 18 centes állami támogatást, és helyette a dolgozók kapnak majd állami hozzájárulást a munkába járás költségeihez.

Martin utólag is helyesnek látja, hogy a Covid-járvány idején elrendelt lezárások során a kormány „kerül, amibe kerül” alapon nyújtott támogatást a vállalkozásoknak, hiszen különben súlyos munkanélküliség és gazdasági visszaesés következett volna be, amely közvetlenül csökkentette volna az állam bevételeit és növelte volna kiadásait. Elvben – folytatja Martin – az infláció segíthet csökkenteni az államadósságot, hiszen azonos szintű termelés esetén is növeli a befolyó forgalmi adó összegét, egyúttal a bruttó hazai termékét is, vagyis csökkenti az államadósság súlyát a GDP-hez képest. A második világháborút követő vágtató infláció így olvasztotta el az állam hatalmas adósságát.

Csakhogy olyan nyomort és válságot, mint amilyen a háborút követte, senki sem kíván. A mostani infláció különben is sajátos jellegű: elsősorban a nyersanyagok és az energialapanyagok növekvő ára okozza, vagyis szegényedik általa az ország, mert többletjövedelmet fizet Szaúd-Arábiának és Oroszországnak. Igaz, az állami ártámogatások révén Franciaországban a mai, gyorsuló infláció is alacsonyabb, mint a versenytárs-országokban, és mivel így a bérek is lassabban emelkednek, Franciaország versenyelőnyre tesz szert. Ám ez ellenétes az egységes európai piac elvével, és nem folytatható akármeddig. De a költségvetés sem bírja a végtelenségig a növekvő adósságot. Martin különben is kifogásolja az energiaárak állami támogatását. Ezzel ugyanis az állam rossz üzenetet küld a fogyasztónak. Inkább az energiatakarékosságot kellene ösztönözni, ahelyett, hogy az energiafelhasználást támogatnák.