Még nem a civilizációk harca. De nagyobb kihívás, mint a terrorizmus. Az iszlámon belüli felkelés árhullámának kell gátat vetni. Majd’ harminc éve indult el, és 2001-ben érte el a nyugati világot.
„Az iráni forradalom, Afganisztán szovjet megszállása, Pakisztán felülről jövő vissza-iszlámosítása, a szaudi aktivizmus megerősödése a szélesebb Közép-Keleten, Egyiptom margóra szorulása az arab világban (a Camp David-i megállapodás után) – ezek az 1979 óta végbement fejlemények együtt mennyiségi és minőségi paradigmaváltást eredményeztek. Mégpedig azt, hogy a pánarabizmust, amely 1945 után a Közel-Kelet fő mozgalma volt, felváltotta a pániszlamizmus.”
A tényektől és műszavaktól hemzsegő mondatokat az antikommunizmus hajdani fellegvára, a stanfordi Hoover Institution Policy Review című folyóiratának A negyedik világháború, mint negyedik generációs hadviselés című cikkéből idéztük.
A szerző, Tony Corn tapasztalt politikai elemző és diplomata. Az Egyesült Államok bukaresti, moszkvai és párizsi követségein, továbbá az EU és a NATO melletti diplomáciai missziókon teljesített szolgálatot. Jelenleg a Foreign Service Institute, a kormány diplomataképző intézetének tanára. Corn olyannyira hivatalos személy, hogy cikke fölé oda kellett biggyeszteni: „A benne kifejtett nézetek nem feltétlenül tükrözik a Külügyminisztérium álláspontját.”
Valóban nem tükrözik. Épp azért írta a cikket, mert új irányt akar szabni hazája külpolitikai stratégiájának. Corn szeme előtt nyilvánvalóan George Kennan nevezetes, 1946-ban moszkvai állomáshelyéről Washingtonba küldött „hosszú távirata” lebegett. A nemrég elhunyt kiváló amerikai diplomata ebben fogalmazta meg a „containment”, a szovjet terjeszkedés megfékezésének, korlátok közé szorításának stratégiáját.
Kennan irodalmi értékű diplomáciai szöveget írt. Távol állt tőle, hogy olyan kifejezésekkel dobálózzon, mint a „mennyiségi és minőségi paradigmaváltás” vagy „negyedik generációs hadviselés”. Cornnak is jó a stílusa, csak nem engedheti meg magának, hogy ne használja a szakzsargont, mert különben nem vennék komolyan.
A „negyedik generációs hadviselés” nem hangzatos frázis, nem pusztán a gerillák és terroristák elleni harcot jelenti. A fogalmat bevezető klasszikus cikk, amelyet William S. Lind és szerzőtársai jelentettek meg 1989-ben a Marine Corps Gazette-ben, ilyen újdonságokra hívja föl a figyelmet: „A negyedik generációs hadviselés valószínűleg szétszóródott, térben meghatározatlan lesz. Maga a háború és béke közti különbség is elenyészik. A média és információs beavatkozás válik uralkodó taktikai és hadműveleti fegyverré.”
A nyugat ellenfele nem a terrorizmus, ahogy a második világháborúban sem a villámháború volt az ellenfél – fejtegeti a reménybeli új Kennan. „Egy újfajta totalitarizmussal kell megküzdeni, amelynek csak egyik eszköze vagy taktikája a terrorizmus.”
A totalitárius ideológia szerepét a szalafizmus játssza: „Az iszlám nem egy tömbből faragott szobor – írja Corn –, de nem is valami mozaik, aminek sokan szeretnék látni. Az elmúlt harminc év során a vallás egyik ágazata, a pániszlamista szalafizmus töltötte ki a pánarab szocializmus által hagyott űrt, és sikerült margóra szorítania az iszlám felvilágosultabb változatait.”
„Ideológiai szempontból a szalafizmus az a dzsihadizmus számára – folytatja a gondolatmenetet az amerikai diplomata –, ami a marxizmus volt a leninizmus számára. Bár a dzsihadizmus heveny antiszemitizmusa inkább a nácizmushoz hasonlít. A dzsihadisták ugyanis antiszemiták. És, nem úgy, mint a kommunisták, betegesen félnek a modernitástól.”
De azért bizonyos modern dolgokat ők is szeretnek. „A hajdani kommunista programot a legjobban ez a jelszó fejezte ki: Szovjetek és villamosítás! A mai dzsihadista programot pedig ez: Saría és atombomba!”
A fenyegetést azért kell a maga teljes, a kommunizmussal összemérhető nagyságában megérteni, hogy sikerüljön szembeszállni vele. Corn azért beszél a „negyedik világháborúról”, hogy emlékeztessen: a harmadikra sem került sor. Kennan nyomán ő is hidegháborút hirdet, második hidegháborút.