„A ’demokrácia’ már nem a nép akaratát jelenti. Hanem sokkal inkább csak egy hipotetikus célt, amelyet arra használnak, hogy a szent elvre hivatkozva bármit, akár a nép akaratával ellenkező dolgokat is megtehessenek” – foglalja össze a Wall Street Journalben  Emily B Finley politológus A demokratizmus ideológiája címmel szeptember elején megjelent könyvének legfontosabb gondolatát.

Finley a demokrácia fogalmát két irányból közelíti. Egyrészt arra mutat rá, hogy az államhatalom legitimitását a nép akaratából eredeztető demokráciaelméletek nem a nép és a hús-vér emberek akaratára hivatkoznak, hanem elképzelt emberek idealizált és hipotetikus akaratára. Jean-Jacques Rousseau például megkülönböztette a valódi közérdeket kifejező általános akaratot az önérdektől vezérelt mindenki akaratától.

Másrészt Finley azt is állítja, hogy a politikusok is kifordítják a demokrácia kifejezést. Ahogyan a filozófusok, úgy a politikusok is a népakarat egy általuk meghatározott formájára hivatkoznak, amivel saját maguk és általában az elit uralmát próbálják legitimálni. Mivel ez az idealizált népakarat gyakran köszönőviszonyban sincs a valódi polgárok valódi akaratával, a „demokratizmus” valójában az elit hatalmának legitimálását szolgálja. Példaként Jeffersonra hivatkozik, aki hevesen bírált több alapító atyát, mondván, hogy nem eléggé elkötelezettek a demokrácia iránt, ám közben ő maga is lenézte az egyszerű embereket, és fő törekvésének tartotta, hogy kigyógyítsa őket irracionális meggyőződéseikből (egyebek között újraszerkesztette a Bibliát, kihagyva belőle a csodákra vonatkozó, szerinte babonás részeket). Finley ehhez hasonló képmutatást vet Woodrow Wilson egykori elnök szemére, aki a demokratikus világrend védelmére apellálva lépett be az első világháborúba, ám aztán durván korlátozta a háborút bíráló vagy akár csak rossz színben feltüntető véleményeket. Finley a „demokratista despotizmus” példái közé sorolja az Obama-kormány idején elharapódzó rendeleti kormányzást is. Mindebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy beteljesedett Alexis de Tocqueville 19. század eleji jóslata, és a gyámkodó elit magához ragadta a hatalmat az amerikai néptől.

Finley okfejtése minden bizonnyal heves bírálatokat fog kiváltani. Alighanem akadnak majd, akik teljes félreértésnek tekintik eszmefuttatását, és felhívják rá a figyelmet, hogy a demokráciát még leginkább elkötelezett hívei sem azonosítják a többség korlátlan uralmával. A Finley által megidézett Tocqueville például úgy vélte, hogy a többség zsarnoksága semmivel sem különb a hagyományos despotizmusnál.

Márpedig az ilyesmire egyre nagyobb az igény – figyelmeztet Noah Rothman a Commentary magazinban. Az NBC augusztusi közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak a demokrácia állapotát tartják a leginkább aggasztó tényezőnek, és jobban félnek a demokrácia hanyatlásától, mint a munkanélküliségtől és a klímaváltozástól. És nem is alaptalanul. Az Axios-Ipsos múltheti felmérése szerint ugyanis az amerikaiak harmada inkább szeretne erős kezű, nem demokratikus úton megválasztott vezért, mintsem választáson hatalomra jutó, ám gyenge kezű kormányt. Különösen aggasztó, hogy a republikánus szavazók 42 százaléka vélekedett így. Nem kevésbé ijesztő, hogy a demokratáknak szintén 42 százaléka felhatalmazná az elnököt a „nemzeti érdekkel ellentétes” ítéleteket hozó bírák elmozdítására.