„Az abortusz ’alkotmányosítása’ teljesen felesleges, azonfelül káros következményekkel is fenyeget” – írja a katolikus La Croix-ban Clotilde Brunetti-Pons családjogász professzor.
A Képviselőházban eredetileg két javaslat versenyzett egymással, az egyiket a radikális baloldali szövetség nyújtotta be, és az abortusszal együtt a fogamzásgátlásnak is alkotmányos védelmet adott volna. A másikban, amelyet Macron elnök pártja terjesztett elő, a fogamzásgátlásról nem volt szó. Végül is az utóbbi kikerült a tervezetből, abban a reményben, hogy így talán több eséllyel kaphat jóváhagyást az általában konzervatívabb Szenátustól. A beterjesztők azzal érveltek, hogy elejét akarják venni az olyan fordulatnak, amilyen az Egyesült Államokban történt: ott a Legfelsőbb Bíróság szakított korábbi alkotmány-értelmezésével, miszerint a nőknek alanyi joguk fűződik a terhességmegszakításhoz, és azóta több állam betiltotta az abortuszt. Az indítványt a volt gaulle-ista párt, a Köztársaságiak képviselőinek többsége is megszavazta, sőt, a Nemzeti Tömörülés frakciójának többsége is igennel szavazott, élén Marine Le Pen frakcióvezetővel.
A baloldali Libérationban Victor Boiteau és Marlène Thomas helyteleníti, hogy a fogamzásgátlás joga kimaradt a tervezetből. Azzal érvelnek, hogy a két jog összefügg. Például Lengyelországban, ahol csaknem tilos az abortusz, nem engedélyezik az esemény utáni tabletta forgalmazását.
A katolikus lapban Brunetti-Pons professzor asszony nem ítéli el a mesterséges terhességmegszakítást, ellenkezőleg, úgy gondolja, hogy az 1974 óta hatályban lévő törvény, amelyet a szintén katolikus Simone Weil egészségügyi minisztersége idején fogadtak el, megfelelően szabályozza a kérdést. Éspedig azért, mert az abortuszt kivételes esetnek tekinti. Kimondja ugyanis, hogy az állam tisztelettel viseltetik minden ember iránt, mégpedig életének kezdetétől fogva. Kivételt képez a terheségmegszakítás, abban az esetben, ha a nő nehéz helyzete vagy orvosi megfontolások ezt indokolják. A szerző szerint ily módon egyensúlyban van az élethez való jog az abortusz jogával. Ha viszont az utóbbi az alkotmányba kerülne, felborulna ez az egyensúly. Akkor aztán veszélybe kerülne az abortusz időbeli és okbeli korlátozása, valamint az orvosnak az a joga is, hogy lelkiismereti megfontolásokra hivatkozva ne vállaljon mesterséges terhességmegszakítást.
A professzor asszony megemlíti, hogy a magzati korban kötelességek nem keletkezhetnek, pozitív jogok, például az örökséghez vagy az apa halála esetére járó kártérítéshez való joga azonban igen. Nem folytatja az érvelést, de ebből az következhet, hogy ha az abortusz alapvető alkotmányos jog lesz, akkor ad absurdum akár azért is végrehajtható, hogy megfosszák a magzatot az efféle jogaitól, amelyek születése után illetnék meg. Azon felül – folytatódik Brunetti-Pons asszony érvelése –, Amerikától eltérően Franciaországban egyáltalán nem vetődik fel az abortusz betiltása, vagyis az „alkotmányosításnak” nincs gyakorlati értelme.
Az IFOP közvéleménykutató friss jelentésében olvasható, hogy miközben az Egyesült Államokban a lakosságnak alig fele támogatja az abortusz liberalizálását, Franciaországban ez az arány 81 százalékot tesz ki. (Amikor 1975-ben megszületett az abortusztörvény, még csak 48 százalék támogatta.) Furcsamód még többen helyeselnék (a válaszadók 86 százaléka), ha az abortuszhoz való jog az alkotmányban is helyet kapna. Ezzel a közhangulattal nemhogy a politikai pártok nem helyezkednek szembe, de még az egyház sem. Az egyik keleti egyházmegyében november 19-én függesztették fel négy hétre François Schneider abbé misecelebrálási jogát, amiért szentbeszédében elítélte az abortuszt. Az első világháború befejezéséről megemlékezve az abbé úgy fogalmazott, hogy az abortusz több áldozatot szedett Franciaországban, mint a Nagy Háború. A püspöke megrótta, amiért „a háborús halottakról való megemlékezést más, etikai és politikai témák javára igyekezett felhasználni”.