„Tagadhatatlanul nem szexi komoly programmal előállni, de enélkül nem várható lényeges változás” – panaszolja fel Gianfranco Pasquino veterán politológus-akadémikus a baloldali Domani hasábjain.

A Demokrata Párt nem tudott javítani 2018-as választási eredményén, és szeptemberben ismét húsz százalék alatti eredményt ért el a parlamenti választáson. Akkor azonban egy széles koalíció tagjaként egy év után sikerült ismét kormányra kerülnie, most viszont jobboldali kormány alakult. Enrico Letta, az első pártvezető, akinek nincs kommunista múltja a pártban, amelyet ellenfelei továbbra is a Kommunista Párt utódszervezetének tekintenek, bejelentette visszavonulását. Megkezdődött az utódlási kampány, és a nyolc potenciális jelölt közül kettő látszik esélyesnek arra, hogy bejusson a vezetőválasztás döntő, második fordulójába. Egyikük, az ötvenötéves Stefano Bonaccini a hagyományosan baloldali Emilia-Romagna tartomány elnöke a centrista politika képviselőjének számít, vetélytársa, a harminchét éves olasz–amerikai Elly Schlein az alternatív baloldal ismert alakja, aki az LMBT-jogokat, a bevándorlók támogatását, az úgynevezett progresszív baloldali értékeket képviseli.

Pasquino nem foglal állást azzal kapcsolatban, melyik politikai út ígérkezik eredményesebbnek, viszont megállapítja, hogy a Demokrata Párt vezetői réges-rég lemondtak arról, hogy tömegpártot hozzanak létre, pedig minden valamire való pártnak az a dolga, hogy „a szimpatizánsokból tagokat verbuváljon, a tagokból pedig aktivistákat”. Ráadásul azzal is megvádolja a pártvezetőket, hogy a hajdanai Kereszténydemokrata Párt maffiaszerű szervezeti modelljét vették át: ott is, itt is olyan politikusok tudtak kiemelkedni, akik valamilyen érdekcsoportot szerveztek, s annak létszámát igyekeztek növelni, hogy aztán súlyuk legyen a vezetésben. Az első ember pedig a különféle belső hatalmi csoportosulások között egyensúlyozva igyekszik hatalmon maradni. A veterán politológus azt javasolja a majdani pártvezetőnek, hogy szakítson az eddigi gyakorlattal, amely abból áll, hogy a pártvezetés a maga soraiból „ejtőernyőztet” vezetőket a helyi szervezetek élére. Ehelyett azt sürgeti, hogy a Demokrata Párt a helyi politikára helyezze a hangsúlyt, mert a terepen találhatnak az emberek valós politikai közösségre, s ott nőhetnek ki az új politikai tehetségek.

Régi ismerősünk, a Pasquionóval éppen egykorú Ernesto Galli della Loggia viszont elképedve tapasztalja, hogy a két jelölt egyike sem mond semmit arról, merrefelé kellene haladnia Olaszországnak. Az egyik jelölt, Bonaccini éppen a Pasquino által kívánatosnak tartott „területi alapú” politizálást képviseli, és azon az alapon tart igényt az országos vezető posztjára, hogy sikeresen adminisztrál egy tartományt. Valójában azonban ez nem árul el semmit arról, van-e bármilyen elképzelése az ország ügyeinek rendbetételéről. A területek képviselői, vagyis a választott önkormányzati vezetők fontos lobbierőt képviselnek a Demokrata Pártban, és arra hivatkoznak, hogy ők az „emberek” igazi képviselői, hiszen az emberek a helyi közösségekben élnek. Galli della Loggia azonban a helyi elit képviselőit látja bennük és nem találja rokonszenvesnek, hogy kivált a déliek, „egyetlen ember alá rendelt helyi feudumot” üzemeltetnek. A Demokrata Párt ily módon szerinte is átvett valamit a régi kereszténydemokrata hatalomgyakorlási örökségből. Ami Elly Schleint illeti, a veterán politológus kifejezetten furcsállja, hogy esélyes lehet a pártvezetésre. Excentrikusnak minősíti az élettörténetét (hol fellépett a Demokrata Párt ellen, hol belépett és így lett europarlamenti képviselő, hol kilépett, az idén pedig a Demokrata Párt támogatásával jutott parlamenti mandátumhoz. Identitását „nem konvencionálisnak” nevezi (Schlein biszexuálisnak jellemzi magát), és úgy véli, hogy ezen az alapon joggal tekinti magát valamiféle új irányzat képviselőjének. Csak éppen arról nem árul el semmit, hogy mi a terve Olaszországgal, igaz, ebben osztozik riválisával, Bonaccinival. Márpedig – írja Galli della Loggia –, ezt nehéz politikának nevezni.

Programot persze mindenki tud írni, s lehet, hogy mire február 19-én lezajlik a pártszavazás első fordulója, el is készülnek vele a jelöltek – a forma kedvéért. De egy belső „népszavazásnál” a személyes rokonszenv a döntő. Különben pedig addig célegyenesbe ér a párt programalkotó kongresszusa, amely még a régi vezetés irányításával féltucatnyi ülésszakon kidolgozza a követendő irányt. A megválasztandó országos vezetőnek majd ezt kell követnie. Legalább is ezt mondta a leköszönő pártvezető. Enrico Letta úgy fogalmazott ugyanis, hogy „nem egyének pártja vagyunk, hanem egy közösség”.