„Szépen állunk, ha a bírák ideológiai meggyőződése dönt egy bűncselekmény megítélésénél” – füstölög Theodore Dalrymple, a börtönorvos pszichiáterből lett sikeres szerző a klasszikus liberalizmus elveit hirdető Law and Liberty magazinban.

Úgy fogalmaz, hogy ezek a bírák leoldják a Justitia istennő szemét takaró kendőt, mérlegének egyik serpenyőjébe pedig súlyt helyeznek el. Márpedig a jogállam nem utolsósorban abban testesül meg, hogy a törvény minden cselekményt egyenlő mércével mér. És a jogállam egyik legfőbb ellensége a szentimentalizmus. Az a fajta érzelem, amely Dalrymple szerint nemrégiben két esetben is tévútra vezette a brit bírákat.

Az egyik a Metazinban az elmúlt két év során sokszor tárgyalt nemzetközi eltörléskultúra híres példája volt: még 2020 júniusában történt, hogy Bristol városában a Black Lives Matter mozgalom négy aktivistája ledöntötte Edward Colston tizennyolcadik századi kereskedő szobrát, és belökte a várost átszelő Avon folyó torkolatába. Colstonnak azért állítottak szobrot a tizenkilencedik század végén, mert sokat adakozott a kikötőváros javára. Csakhogy egy időben rabszolgakereskedelemmel is foglalkozott, az pedig a mai megítélés szerint természetesen mélyen elítélendő. Meggyőzően lehet érvelni amellett, hogy ne legyen hát szobra, csakhogy a perben nem erről volt szó, hanem arról, hogy eldöntheti-e ezt néhány ember, és joga van-e bárkinek eltávolítani, majd a folyótorkolatba lökni. Dalrymple-nek mindenesetre az a véleménye erről, hogy az eszmék jegyében elkövetett vandalizmus népszerű időtöltés, de törvényesnek eddig nem számított. Az esküdtszék felmentette a tetteseket, arról azonban Dalrymple nem tesz említést, hogy a parlament tavaly új törvényt alkotott, amelyben az 50 ezer fontnál nagyobb kárt okozó emlékműrombolókat 10 évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegeti.

Dalrymple másik, egészen friss példája hét egészségügyi dolgozó, hat orvos és egy ápoló esete, akik az idén tavasszal vagy harmincadmagukkal eltorlaszolták Londonban a Lambeth-hidat, majd a rendőrség felszólítása ellenére folytatták a híd blokádját, és emiatt őrizetbe kerültek. A bíróságon azzal érveltek, hogy a tüntetéssel a szénhidrogén-termelés egészségkárosító hatására akarták felhívni a figyelmet, és ezzel a véleménynyilvánításhoz való jogukat gyakorolták. Itt nem esküdtszék, hanem bíró hozott felmentő ítéletet. Az ítélet teljes szövege nem érhető el online, de a klímaaktivisták rövid összefoglalója szerint a bíróság azért mentette fel az orvosokat, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a rendőrég megtette a szükséges eljárási lépéseket a tüntetők őrizetbe vétele előtt. A bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott, hogy a vádlottak tiszta célokért álltak ki, és ezzel őt magát is meghatották. Dalrymple-t már kevésbé. Ha már a bírót nem a törvény érdekli, hanem az elkövetők nemes eszméi – érvel –, akkor miért nem gondol azokra, akik fagyoskodnak a magas energiaárak miatt? Miért nem teszi fel a kérdést, mi lenne a lakossággal gáz nélkül?  De felpaprikázni csak a Lancet tudományos folyóirat tudta, azt írta ugyanis, hogy „a radikális, erőszakmentes cselekmények sikeresen képesek felívni a figyelmet egy-egy ügyre”. Felháborodásában Dalrymple odáig megy, hogy kijelentse: „ebben egy náci sem találna kifogásolni valót”. Talán elsiklott az „erőszakmentes” kifejezés felett, és azt sem említi meg, hogy a Lancet szerkesztőségi cikke az amerikai polgárjogi mozgalom polgári engedetlenségi mozgalmával állította párhuzamba a tiltakozók tettét, hozzátéve, hogy a közrend megzavarása csak akkor tekinthető erkölcsi szempontból indokoltnak, ha nem okoz aránytalan fennakadást.

Tény azonban, hogy ettől még a tiltakozók elkövették, amivel az ügyész vádolta őket, és hogy még egy figyelmeztetést sem kaptak a bíróságtól, azt Dalrymple joggal furcsállja. Az ügyész a felsőbb bírósághoz fordult, nem az ítélet ellen, hanem jogértelmezésért. És azt az állásfoglalást kapta válaszul, hogy mások szabadsága nem korlátozható önkényesen; a tiltakozásnak vannak törvényes keretei, azok között kell maradni. A felmentő ítélet ettől még persze hatályban maradt.

Egyébként pedig nem kell ahhoz Black Lives Matter mozgalom, sem eltörléskultúra, sem klímaaktivizmus, hogy a bíróságok szubjektív benyomások alapján ítélkezzenek. Ilyesmiről még csak nem is álmodtak Angliában, amikor 1966-ban megszökött a börtönből George Blake szovjet kém, és baloldali segítőit, akik azzal védekeztek, hogy sokallták a rá kirótt 42 éves börtönbüntetést, 1991-ben felmentette a bíróság. Felmentő ítéletet kapott Clive Ponting, a hadügyminisztérium tisztviselője is, aki 1982-ben hadititkokat szivárogtatott ki arról, hogy miként döntöttek a falklandi háborúban a Belgrano tábornok nevű argentin hadihajó jogilag erősen vitatható elsüllyesztéséről. Mindkét esetben az elkövetők idealista szándékát méltányolták.

Akárhogy is, Dalrymple úgy látja, hogy a jogállam nem egycsapásra szűnik meg, hanem szép lassan, ahogy polgárjogot nyernek az egyes nézetek képviselőivel kivételt tévő ítéletek.