„Több őszinteségre lenne szükség az arról folytatott vitában, hogy mit kell tenni a jellemzően bevándorló hátterű, illetve a szélsőjobboldali körökhöz köthető fiatal férfiakkal, akik ellenségnek tekintik az államot” – kommentálja Georg Ismar a Süddeutsche Zeitungban a szilveszteri rendbontások okán kialakult németországi vitát.

Németország több nagyvárosában zavargások törtek ki szilveszter éjjelén. A randalírozó fiatalok több városban petárdákkal támadtak rendőrökre, tűzoltókra és mentősökre. Csak Berlinben egy tucat rendőr és ugyanennyi mentős sérült meg. Ismar szerint a tartományi vezetés és a szövetségi kormány ennek ellenére sem kezeli kellő súllyal a dolgot. Berlini politikusok, egyebek között Scholz kancellár a rendbontók megbüntetését ígérték, illetve felvetették a petárdázás betiltását, a rendőrök testkamerával való felszerelését, illetve a strukturális rasszizmus elleni harc erősítését. Ismar úgy véli, hogy mindez csak tüneti kezelés lenne, és a problémák feltárásához őszinte vitára lenne szükség.

Pontosan azonban nem fejti ki, hogy mire céloz. Az őszinteségre hivatkozó más szerzők mindenesetre azt nehezményezték, hogy a média és a politikusok hallgattak a rendbontók etnikai származásáról és vallásáról. Marc Felix Serrao a Neue Zürcher Zeitungban elismeri, hogy a bevándorlók többsége békés és elutasítja az erőszakot, ám a berlini rendbontók között mégis túlsúlyban voltak a muszlim országokból származó bevándorlók. (A rendőrség adatai szerint a 145 őrizetbe vett fiatalnak harmada volt német állampolgár, a többiek 18 különböző országból származtak: 27-en afgán, 21-en szíriai állampolgárok voltak.) Serrao nem habozik levonni a következtetést: a német migrációs politika átalakítására van szükség, mindenekelőtt a muszlim bevándorlás megállítására, hogy ne nőjön tovább az országban élő integrálatlan bevándorlók száma. (Serrao arról nem tesz említést, hogy más városokban nem bevándorlók, hanem náci jelszavakat skandáló szélsőjobboldali csoportok randalíroztak szilveszter éjjelén.) Serrao a cikke végén megjegyzi, hogy ezeket a témákat a német politikusok aligha lesznek hajlandók őszintén megvitatni a rasszizmus vádjától való félelmükben.

Hanno Hauenstein a Berliner Zeitungban már azt is rasszizmusnak tekinti, hogy politikusok és a média egy része muszlim bevándorlók számlájára írta a szilveszteri rendbontásokat. Gunnar Hinck a Tageszeitungban viszont úgy látja, nem rasszizmus feltenni a kérdést, hogy miért főleg az arab és a török fiatalokra jellemző az erőszakos macsó kultúra. Hinck utal rá, hogy a szociális hátrányok és a társadalmi előítéletek önmagukban nem magyarázzák meg, miért burjánzik a rendbontás bizonyos etnikai csoportok között. Hasonló véleményt fogalmaz meg Michael Miersch is, rámutatva, hogy délkelet-ázsiai származásúakat gyakorlatilag nem találni a rendbontók között, holott ők is vannak annyian, mint a közel-keletiek.

Abban mindenesetre egyetértés van, hogy a helyzet súlyos, és nem lehet pusztán rendészeti eszközökkel megoldani a problémát. Harry Nutt a Frankfurter Rundschauban egyenesen polgárháborús hangulatról ír. A hatósági személyek elleni spontán erőszak szerinte azt jelzi, hogy a rendbontók az állam erőszakmonopóliumát kérdőjelezik meg és félelmet keltenek, ami a társadalom szétzilálásával fenyeget.