„Nagy kihívás vár a német–francia kettősre: újra kell definiálniuk magukat. Véget ért ugyanis az az időszak, amikor ők voltak az egyesítés motorja és Európa irányítói” – írja az ukrán Tizsdeny hírportálon Richard Herzinger német publicista a német–francia együttműködést megalapozó Élysée-szerződés hatvanadik évfordulója kapcsán.

A Charles de Gaulle és Konrad Adenauer által 1963-ban aláírt megállapodás a német–francia kiegyezéssel nagy lökést adott az európai egység kialakulásának. A német–francia barátság tartósnak és erősnek bizonyult, a szabad és demokratikus Európa tengelyeként funkcionált még akkor is, ha mindkét ország igyekezett saját hasznára fordítani. Mint Herzinger felidézi, de Gaulle abban bízott, hogy az összefogás segítségével csökkenteni lehet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia európai befolyását, és egyúttal szavatolni Franciaország nagyhatalmi státuszát. A németek viszont nem akarták gyengíteni a transzatlanti szövetséget, olyannyira nem, hogy a Bundestag preambulumot csatolt az Élysée-szerződéshez, amelyben megerősítette Németországnak az amerikai partnerség iránti elkötelezettségét. A háború utáni Németország minimális hadsereggel rendelkezett, viszolygott a nyílt érdekérvényesítéstől, és egyszerre bújt Franciaország és az Egyesült Államok mögé – állítja Herzinger. A kétkulacsos német politika eredményeképpen Európa nem vált önálló katonai nagyhatalommá.

Eddig, ha kisebb fennakadásokkal is, Európa önálló védelmi képesség nélkül is működött. „A háború azonban olyan kihívás elé állítja a Párizs–Berlin tengelyt, amelyre nincs felkészülve” – írja Herzinger. A NATO-ra és közvetve az Egyesült Államok haderejére utalt Európa vezető hatalmai nem tudtak erőt felmutatni Oroszországgal szemben. Herzinger szerint a Putyinnal szembeni határozatlan fellépés nyomán a német–francia tengely európai vezető szerepe megingott. A gyakorlatilag az orosz offenzíva megindulásáig a diplomáciában és a tárgyalásokban bízó Németország és Franciaország helyett a kezdettől határozottságot mutató Lengyelország és a balti államok mutattak erőt és példát Európának. A fegyverszállításokkal megmutatták, hogy képesek a német–francia tengelytől független fellépésre, ami Herzinger szerint azt vetíti előre, hogy az érintett közép-európai államok válhatnak Európa új hatalmi központjává.

Hasonló véleményt fogalmaz meg Jonathan Eyal, a brit Royal United Services Institute biztonságpolitikai agytröszt stratégiai igazgatója a Guardianben. Eyal is úgy látja, hogy a német kormány hezitálása az ukrajnai fegyverszállítás ügyében meggyengítette a Washingtontól függetlenedni képtelen Berlint, az Oroszországgal szembeni kemény fellépést sürgető keleti államokat viszont megerősítette. Eyal valószínűsíti, hogy a háború esetleges eszkalálódásával a folyamat tovább fog folytatódni.  Mindez persze nem fogja gátolni Németországot abban, hogy a háború lezártával saját jól felfogott érdekében megpróbáljon Ukrajna újjáépítésének élére állni.