„A mesterséges intelligencia ostoba” – olvassuk a New Republicban Alex Shephard sommás véleményét.

Az elmúlt hónapokban sorra jelentek meg a mesterséges intelligenciát használó alkalmazások. A ChatGPT és a DALL-E 2 hatalmas szenzációt váltott ki. Egyes techguruk egyenesen úgy gondolják, hogy az algoritmusok öntudatra ébredésének lehetünk történelmi tanúi. Sőt, már nemcsak a kibertér eldugott zugainak élénk fantáziájú, egzaltált váteszei vélekednek így. Shephard felidézi, hogy a napokban a Wall Street Journalben Henry Kissinger veterán politikus és külpolitikai elemző, Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója és Daniel Huttenlocher informatikus kiáltványnak beillő közös esszében taglalta a mesterséges intelligencia elterjedésének lehetséges következményeit. A szerzők a tudományos-fantasztikus regények szinte minden toposzát felvillantották, az ilyenkor obligát zsargonról sem megfeledkezve. Apokaliptikus hangvételű cikkükben kifejtették, hogy a mesterséges intelligencia forradalmi változást hozhat az emberi gondolkodásban és a társadalomban. Az algoritmusokon alapuló tudást az ember nem tudja megérteni, ennek következtében pedig kognitív képességeink átalakulnak, és kiszolgáltatottá válunk a gépeknek. A mesterséges intelligencia elterjedésével lehetetlenné válik az igazság megkülönböztetése a valótlanságtól. Az emberi kontrolltól függetlenné váló algoritmusok nemcsak új távlatot nyitnak a propagandában, hanem egyenesen uralmuk alá hajták a politikai döntéshozatalt. Az emberi agy számára felfoghatatlan felismerésekre képes mesterséges intelligencia misztikus, vallásos, irracionális áhítaton alapuló tömegkultuszt hozhat létre. Mindez pedig végső soron a demokráciát és a nemzetközi stabilitást veszélyezteti – figyelmeztetnek az esszé szerzői.

Shephard úgy véli, hogy rendkívül eltúlzottak az efféle spekulációk. Elismeri, hogy a ChatGPT és a grafikus DALL-E 2 szórakoztató és szellemes alkalmazások, ám népmesei túlzásnak tartja, hogy felvehetik a versenyt az emberi elmével. Való igaz, hogy a mesterséges intelligencia pillanatok alatt tekint át hatalmas adatmennyiséget és talál statisztikai összefüggéseket. Ez azonban nem teljesen új dolog, elvégre az ember a könyvnyomtatás feltalálása óta képes eligazodni olyan tudásban és felhasználni olyan ismereteket, amelyeket nem tart fejben. A kellő mennyiségű adat elemzése kétségkívül arra is képessé teszi a mesterséges intelligenciát, hogy utánozza az emberi megnyilvánulásokat. Ám ettől még algoritmus marad, hiszen képtelen a kritikai gondolkozásra. Amennyiben az adathalmaza valótlanságokat és tévedéseket tartalmaz, a mesterséges intelligencia is az eredetiekkel összhangban lévő ostobaságokat hoz létre. Ha az algoritmusok előítéletes szövegekkel dolgoznak, akkor az általuk előállított válaszok is előítéletesek lesznek. A mesterséges intelligenciát némi ravaszsággal könnyen olyan szembeszökően logikátlan ostobaságok generálására lehet késztetni, amilyenre még az alacsony intelligenciájú humanoidokat sem. Arról nem is beszélve, hogy az algoritmusok a beszéd szokásos szabályait kijátszó gyerekes humort és iróniát sem értik meg.

Mindennek fényében Shephard szerint a mesterséges intelligenciának becézett algoritmusokkal kapcsolatos remények és félelmek egyaránt alaptalanok. Az algoritmusok megkönnyíthetik az ember számára a nagy adathalmazok áttekintését és elemzését, ám ezen túlmenően a mesterséges intelligencia legfeljebb egyszerűbb emberi feladatok kiváltására lesz képes. Könnyebbé teheti az internetes kereséseket, alkalmas lehet hosszabb szövegek összefoglalására, szintetizálására és kivonatolására, bár ezt már a ma használatos szövegszerkesztők is tudják. A legjobb esetben az egyetemi alapképzésben elvárt szintetizáló, áttekintő dolgozatok megírására lehet képes a mesterséges intelligencia – zárja eszmefuttatását Shephard. Ám ez sokkal inkább az egyetemi elvárások alacsony színvonaláról árulkodik, semmint a mesterséges intelligenciában rejlő rendkívüli lehetőségről.