„Kifejezett újdonság, hogy a woke mozgalmat lelkesen támogató New York Times olyan írásokat is publikál, amelyek ellenzik a zsenge korban elkezdett nemváltó terápiákat” – írja a National Review hasábjain Madeleine Kearns.

Még ennél is újabb fejlemény, hogy e fordulatért meg is kapta a magáét a New York Times. Februárban a transznemű mozgalom aktivistái elektromos hirdetőtáblával felszerelt kamiont parkoltattak a lap székházával szemben, és ezek a mozgó óriásplakát-feliratok azt vetették a liberális lap szemére, hogy fórumot ad a „transzellenes” véleményeknek, holott „minden jelentős orvosi szervezet” helyesli a transz fiatalok „támogató egészségügyi ellátását”, továbbá felszólítják a lapot, hogy  ne kérdőjelezze meg többé a „transzneműek jogát az egészségügyi ellátásra”.

Madeleine Kearns megállapítja, hogy 2018-tól 2021 végéig bezárólag a New York Times lelkesen támogatta a transz-mozgalom tételeit. Lapjain csupa olyasmit lehetett olvasni e témakörben, mint hogy az emberiség nem kétnemű; csak megrögzött haladásellenesek tagadják, hogy mindenki olyan nemű, amilyennek nevezi magát; hogy ha nem támogatjuk a nemi diszfóriás emberek nemváltoztatását, azzal egykönnyen öngyilkosságba kergethetjük őket. Továbbá, hogy aki a társadalmi környezet hatására vezeti vissza a nemváltó emberek számának növekedését, az „transzellenes propagandát” folytat. Sőt, olyan írások is megjelentek a New York Timesban, amelyek kedvező egészségügyi hatásokat tulajdonítottak a pubertást blokkoló hormonoknak, s általában az a vélemény tükröződött a lapban, hogy a tudomány már rég tisztázta a kérdést: mindenben a transz aktivisták látnak helyesen. Liberális orvosok, szülők, nőjogi aktivisták, a nemváltásból visszafordulók annak idején azt panaszolták Kearnsnek, hogy csak a konzervatív lapok fogadják be panaszaikat, állásfoglalásaikat. A New York Times még 2021-ben sem volt hajlandó megjelentetni Erica Anderson doktor cikkét, amelyben óvott attól, hogy gyermekkorban, kamaszkorban meggondolatlanul tartós hatást okozó hormonkezelést és nemváltó sebészeti beavatkozásokat végezzenek. Százak nemváltását segítette pedig elő, és maga is férfi volt, egészen 58 éves koráig.

A változás tavaly tavasszal következett be. Megjelent egy kiegyensúlyozott írás az LMBT-ügyi kultúrharcban elhangzó ellentétes  vélemények összegzésével. Nyáron a nemváltó terápiák körül kibontakozó csatározásokról készült gondosan kiegyensúlyozott összefoglaló. Novemberben aztán egy cikk a pubertásblokkoló hormonkezelések hátrányait ismertette.

Ez már sok volt a transz aktivistáknak: úgy érezték, hogy a progresszív ügyeket támogató lap elárulta őket. A plakátkamion megjelenése után tíz nappal két nyílt levél is megjelent az interneten a New York Times szerkesztőségi politikája ellen. Az egyiket LMBT-szervezetek, a másikat a lap több száz munkatársa írta alá. Az elsőben száznál is több LMBT-szervezet adott hangot csalódásának, amiért  hiába „próbáltunk felvilágosítani benneteket”, ezért most felszólították a szerkesztőket, hogy ne vonják tovább kétségbe „a tudományos igazságot”. A tiltakozó munkatársak is azt vetették lapjuk szemére, hogy áltudományos nézeteket tesz közzé, továbbá hogy a szélsőjobboldal álláspontjának teremt fórumot. Erre a szerkesztőség vezetői e-mailben tűrhetetlennek minősítették, hogy a tiltakozók nyilvánosan név szerint támadják kollegáikat. A New-York-i Újságírószövetség egyik vezetője ezek után úgy foglalt állást, hogy a lap vezetőinek nincs joguk barátságtalan munkahelyi légkört teremteni a más véleményeket képviselő munkatársak számára. Nem késett az eredetileg megtámadott cikkekkel egyetértő munkatársak válasza: a tényszerű megállapítások nem barátságtalan munkahelyi légkört teremtenek, hanem a közönség tájékoztatását szolgálják – pontosan ez az újságírók dolga, nem pedig az, hogy a közéleti aktivisták szerepét vegyék át.

Azóta megjelent egy újabb cikk a korai nemváltó beavatkozások ellen, s egy másik az ilyen terápiák mellett. A tiltakozó munkatársak szerint azonban ezzel nem állt helyre az egyensúly, mert az utóbbi írás csak afféle fügefalevél, amely a lap pálfordulását hivatott eltakarni. Kearns viszont abban látja a békétlenség okát, hogy a liberális sajtóban túl sokáig a transznemű aktivisták szabták meg, mi az igazság az egyre gyakoribb nemváltó beavatkozások ügyében.