„Egy új kutatás arra világít rá, hogy szilícium-völgyi cégek ragadozó árképzéssel szorítják ki a konkurenciát és becsapják a befektetőket. A kormány erre hivatkozva fel is darabolhatja a monopolhelyzetben lévő techóriásokat” – olvassuk a Business Insiderben Adam Rogers beszámolóját egy friss tanulmányról, amelyben Matthew Wansley és Samuel Weinstein jogász professzorok azt járták körül, hogy a piacra berobbanó és a konkurenciát gyilkos árversennyel kiszorító startup vállalatok stratégiája összhangban van-e a tisztességes versenyre vonatkozó törvényekkel.

Rogers felidézi, hogy az amerikai versenyjogi gyakorlat újabban rendkívül megnehezíti a trösztellenes törvény alkalmazását. A piacpárti, libertárius közgazdasági alapvetések értelmében a ragadozó árképzés nemcsak irracionális, hanem alkalmatlan is a monopolhelyzet kialakítására. Ha ugyanis egy cég irreálisan olcsó termékkel avagy szolgáltatással akar piacot szerezni, akkor előbb-utóbb csődbe megy, ha pedig árat emel, akkor az addig kiszorított konkurencia azonnal visszatér. Amiből az következik, hogy az ilyen gyakorlat nem minősül tisztességtelen piaci versenynek – csak öngyilkos stratégiának. Az 1980-as években az amerikai legfelsőbb bíróság ezt ki is mondta egy precedensértékű perben, egy 1993-as másik ügyben pedig kifejtette, hogy nem ellentétes a trösztellenes törvénnyel, ha egy vállalat piacszerzés céljából olyan olcsón szolgáltat, hogy az ideiglenesen veszteséget termel, hiszen később a kezdeti áldozat majd busásan visszahozza az elmaradt hasznot. Azóta a bíróságok ragadozó árképzés okán lényegében nem is alkalmazzák a versenyjogi törvényt.

A népszerű startupok is ezt használják ki. Az elmúlt években a kockázati alapok tőkéjének hála, gombamód nőttek ki a semmiből olyan cégek, amelyek veszteséges működésük ellenére dollármilliárdokat érnek. Rogers egyebek között a Lyft és az Uber taxiszolgáltatást említi, amelyek a konkurenciát kiszorítva úgy váltak meghatározó piaci szereplővé, hogy közben egyelőre veszteséget termelnek. Mindez azonban a fenti bírósági logika szerint nem ütközik a tisztességes verseny normáiba.

Wansley és Weinstein elismerik, hogy a konkurencia ilyetén kiszorítása nem törvénysértő. A befektetők, vagyis a részvényesek félrevezetése azonban szabálytalan. A piacra hirtelen berobbanó startupok rendszerint kockázati tőkealapokba fektetett pénzekből indulnak. A tőkealapok kezelői azzal kecsegtetik a befektetőket, hogy a startup hamarosan hatalmas profitot fog termelni. A részvények (és a belőlük összerakott tőkealapok) árfolyama a veszteséges működés ellenére szárnyalni kezd. Aztán egyszer csak összeomlik, mivel a várt profit csak nem akar megjelenni, a befektetők pénze pedig elfogy. Addigra persze a startup elindítói és a vállalkozást kezdetben finanszírozó alapkezelők már régen túladtak a részvényeiken. Ők ugyanis kezdettől fogva tisztában voltak vele, hogy a startup talán sosem lesz nyereséges. A veszteséget a megtévesztett befektetők viselik. Mindebből az következik, hogy a befektetők védelmében fel kellene lépnie az államnak és a bíróságnak a ragadozó árképzést alkalmazó startupok ellen – vonja le a következtetést Rogers, annál is inkább, mivel a versenyt sem szolgálja, hogy a fenntarthatatlan üzletpolitikát folytató startupok eltorzítják a piaci viszonyokat, mert hiszen ellehetetlenítik reális számítások alapján működő versenytársaikat.