„Ha erős a politikai polarizáció, az ellenzék szükségképp felelőtlenül fog viselkedni és mindenben hevesen támadni fogja a kormányt” – idézi a Corriere della Serában Angelo Panebianco a modern politológia olasz klasszikusának, Giovanni Sartorinak ismert tézisét.

Giorgia Meloni, amíg ellenzékben volt, e tétel iskolapéldáját szolgáltatta, ellenben mióta kormányon van, mérsékelt politikát folytat. A baloldal pártja, a Demokrata Párt ugyanezt az utat fordítva járta be: Mario Draghi volt bankvezér kormányának fő ereje lévén a költségvetési egyensúly híve volt, mióta viszont ellenzékben van, nincs az a kiadásnövelő követelés, amit röstellne támogatni. Emögött persze a régről örökölt ideológiai szembenállás tükröződik, az elődök, az egykori fasiszták, illetve kommunisták szembenállása ugyanis átöröklődött a mai világba. A politikai szembenállás, a táborok közötti gyűlölködés az Egyesült Államokban is erősödött, de Olaszországban mindig is megvolt.

Panebianco gondolatmenetéhez Ernesto Galli della Loggia azt a magyarázatot fűzi, hogy az olasz demokrácia első fél évszázadában két olyan jelentős tömegeket megszólító ellenzéki párt működött, amelyeknek mindegyike kormányképtelennek számított: a hajdani fasiszta párt örökségét tovább vivő Olasz Szociális Mozgalom, illetve a Kommunista Párt. És mivel emiatt nem alakult ki politikai váltógazdaság, a felek között nagy volt a szakadék, és követőik ideológiai alapon hevesen gyűlölték egymást. Az Első Köztársaság ezt a mérgezett örökséget adta át a 90-es években létrejött Második Köztársaságnak.

Panebianco azzal folytatja, hogy a Második Köztársaságan van ugyan változógazdaság, viszont az ellenzékben követett felelőtlen ígérgetéstől és destruktív politizálástól kormányra kerülés után is nehezen szabadulnak a pártok, mert attól félnek, hogy elvesztik hitelességüket a választóik szemében. Közben ráadásul az új ellenzék kíméletlenül támadja őket, ily módon lehetetlen valamiféle konszenzusra jutni az ország súlyos bajainak ügyében. Pedig tudnivaló, mik ezek: lassú a gazdasági növekedés, demográfiai válsághelyzet van kialakulóban, alacsony a közigazgatás hatékonysága, de az igazságszolgáltatás sem hatékony, romlik az iskolarendszer teljesítménye, megoldatlan a tömeges bevándorlás kezelése, nem sikerül összeegyeztetni a klímaváltozás fékezését az ipari teljesítmény fokozásával. Csupa hosszú távú gondozást igénylő probléma, amelyeknek egyike sem oldható meg egyetlen kormányciklus alatt, vagyis a pártok közötti konszenzus nélkül. Az viszont nemigen jöhet létre az egyre polarizáltabb politikai mezőben.

Panebianco valamikor abban reménykedett, hogy majd kinő egy felelősségteljes centrista politikai erő, amely meghaladja a gyűlöletpolitizálást. Ma már nem hísz ebben, mert ha lenne is ilyen párt, csak kevés hívet szerezhetne, mert a politika iránt érdeklődők már ott vannak a két szembenálló nagy tábor valamelyikében. Mérsékelt üzenetekkel a felfokozott politikai érzelmek mai világában nem lehet tömeghatást elérni. Márpedig a demokráciát a mérsékelt rezsimekre szabták. Kész csoda, hogy Olaszországban még demokrácia van.