„1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor tucatnál is több állam vált függetlenné Moszkvától, ám számos, szintén önállóságra vágyó félautonóm terület a Kreml irányítása alatt maradt. Moszkva meggyengülése okán most új lendületet kaphatnak a függetlenségi törekvések” – olvassuk az AMAC konzervatív szervezet blogjának beszámolóját a Szabad Nemzetek Poszt-Orosz Fórumának hetedik, tokiói csúcstalálkozójáról.
A fórumot az Oroszországtól elszakadni vágyó területek Putyin-kritikus szakadár politikusai alapították Lengyelországban, egyebek között csecsenek, dagesztániak és burjátok. Céljuk a függetlenség kivívása mellett Oroszország „dekolonizálása és demilitarizálása”. A szervezetet a Kreml májusban nemkívánatosnak nyilvánította, kevésbé virágnyelven fogalmazva betiltotta. Csúcstalálkozóinak számos nyugati ország mellett az Európai Parlament is helyet adott, érzékeltetve, hogy támogatásra érdemesnek tartja az Oroszországot elnyomó gyarmati birodalomnak tekintő szervezet céljait.
Mint az AMAC tudósítása is kiemeli, Moszkva nyugati vetélytársai és Japán egyaránt jól járnának a szakadár területek önállóságával és Oroszország szétesésével. Nem véletlen hát, hogy rokonszenveznek a fórummal, mint ahogyan az sem, hogy az EBESZ is elítélte Oroszországot az etnikai kisebbségek és az őslakosok gyarmatosítása és jogaik sárba tiprása miatt.
A gyarmatosítás elleni küzdelem kártyáját azonban nemcsak a nyugati hatalmak és az általuk támogatott oroszországi ellenzéki szervezetek játszák ki, hanem Moszkva is. Mint arról a Foreign Policyben Jade McGlynn Oroszoszág-szakértő beszámolt, Moszkva valóságos diplomáciai hadjáratot indított Afrikában. Lavrov külügyminiszter látogatásai során biztosította baráti vendéglátóit arról, hogy Moszkva támogatja szuverenitásukat az őket az úgymond kizsákmányoló nyugati gyarmatosítókkal szemben. Moszkva mindent elkövet Afrikában, hogy ismét a nyugati imperializmus áldozatának állítsa be magát, Ukrajna ellen indított háborúját. pedig a gyarmatosítás elleni védekezések, sőt, felszabadító küzdelemnek állítsa be.
McGlynn úgy értékeli, hogy a stratégia sikeres. Az afrikai Nyugat-ellenes politikusokat csöppet sem zavarja hogy Oroszország Szibériától a Baltikumon át Közép-Ázsiáig számos országot a népirtás eszköztárát is bevetve gyarmatosított, és az sem, hogy hallani sem akar a területén élő kisebbségek függetlenedéséről, nem is beszélve arról, hogy jelenleg is a klasszikus birodalmakra jellemző háborút visel Ukrajna ellen. Sőt, még afölött is szemet hunynak, hogy Moszkva a 19. században ringbe szállt az afrikai gyarmatokért, csak éppen nem járt sikerrel.
A fentiek azt igazolják, hogy a történelem valóban ismétli önmagát, még ha ezúttal csöppet sem komikus. formában is. Már Lenin is azzal igyekezett a Szovjetunió szövetségesének megnyerni az ázsiai és az afrikai gyarmatokat az imperialista Nyugattal szembeni harcban, hogy függetlenséget ígért nekik, ellentétben Wilson amerikai elnökkel, aki csak Európában, és ott is szelektíven támogatta a nemzeti önrendelkezést. A mai helyzet abban a tekintetben is a szovjet időket idézi, hogy a nyugati radikális baloldali értelmiség ismét a Kreml pártjára áll, magáévá teszi ugyanis Moszkva meséjét arról, hogy Oroszország a nyugati imperializmus ellen vív honvédő háborút.