„A közel-keleti az egyetlen nemzetközi konfliktus, amely ekkora erővel hat Franciaországban” – fejtegeti Marc Hecker, a Külkapcsolatok Intézetének kutatási igazgatója a France Culture közszolgálati kulturális csatorna műsorában.

A radikális baloldal Párizsban, Strasbourgban, Lyonban és több más városban is Izrael-ellenes tüntetéseket rendezett a Hamász ezerháromszáznál is több halálos áldozatot követelő terrortámadásai után. A további tüntetéseket a rendőrség megtiltotta, mert attól tartott, hogy erőszakba torkollhatnak, és több engedélyezetlen tüntetést fel is oszlatott. Hecker azzal magyarázza ezt a drámai hatást, hogy Franciaországban nagy létszámú zsidó és arab közösség él. (A magukat zsidónak vallók 450 ezren vannak Franciaországban, a muszlimok számát 5,4 millióra teszik, de a lakosság úgy érzékeli, mintha a népesség 31 százaléka lenne muszlim.) A palesztinok támogatóit kezdetben megosztotta, hogy tizenhét éve a hivatalosan terroristának minősített Hamász került hatalomra Gázában, de mára ez az ellentét tompult – állapítja meg Hecker. Amikor a Közel-Keleten felforrósodik a légkör, Franciaországban megugrik az antiszemita cselekmények száma. Tavaly 600 ilyen támadás történt, de volt olyan év is, az évezred elején, amikor 900-at jelentettek. Mindenesetre Hecker arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az Izrael-ellenes tüntetéseken történnek az antiszemita cselekmények, hanem „a tüntetések margóján, főleg éjszaka”. És a tetteseket szerinte máshol kell keresni. Ő maga nem részletezi, hogy hol.

Elárulja viszont Perre Branchard, a hírszerzés volt főnöke a Le Figaro hasábjain. A forrást a muzulmán bevándorlók nagy tömegében jelöli meg, melynek „jelentős része együtt érez a palesztinokkal, akármilyen eszközöket alkalmaznak is”. Beszédes jelnek tekinti, hogy a belügyminiszter „belbiztonsági értekezletet” hívott össze egy olyan fegyveres konfliktus ügyében, amely Franciaországtól háromezer kilométerre zajlik. A különféle iszlamista terrorszervezetek aktivistái jelen vannak Franciaországban, és kapcsolatokat építenek ki első vagy többedik generációs muszlim bevándorlói közösségekkel.

Régi ismerősünk, Alain Finkielkraut filozófus ugyancsak a le Figaróban ad hangot annak az aggodalmának, hogy „a pogrom szelleme és gyakorlata Franciaországot is elérheti”. Finkelkraut tagadja, hogy a palesztinokat az elkeseredés vezetné az Izrael elleni terrortámadásokra. Úgy gondolja, hogy a fő mozgatóerő a vallásos vakhit. Az iráni iszlám forradalom, majd a Szovjetunió afganisztáni veresége óta évszázadok múltán ismét történelemformáló erővé vált az iszlám, és a fiatal palesztinok radikalizmusát ennek az erőnek a tudata ihleti brutális tettekre.

Közben vita folyik arról, vajon nem állt-e át a franciaországi zsidóság a jobboldalra, annak is a szélére, mióta a baloldalon – legalábbis erősebbik, radikális felén – uralkodóvá vált az Izrael-ellenesség. Gérard Miller pszichoanalitikus és televíziós szereplő a Le Monde-ban azt panaszolja fel, hogy franciaországi zsidók tömegesen állnak a radikális jobboldal mögé.  Marine Le Pennek sikerült elfeledtetnie, hogy pártja kezdetben antiszemita és nácibarát mozgalmak örököse volt, de ettől még Miller felelőtlennek minősíti azokat a zsidókat, akik nem tartanak a szélsőjobboldali veszélytől. A l’Expressben Marc Knobel történész nem fogadja el, hogy a franciaországi zsidók jelentős része állna be Marine Le Pen mögé. Millernek szemére veti viszont, hogy nem látja be, mennyire szakított már az antiszemitizmus elleni harccal a radikális baloldal, amelynek Miller maga is szimpatizánsa.

Erről Finkielkraut azt írja, hogy Franciaországban a baloldal folyvást a fasizmussal riogat, miközben egy „egészen másfajta antiszemitizmus terjed közöttünk”. A filozófus szerint a „pogrom szellemének és gyakorlatának” feltámadásától nem a közeli napokban kell tartani, hanem majd akkor, amikor az izraeli haderő válaszcsapásai teljes mértékben kibontakoznak, és óriási veszteségeket okoznak majd a palesztin oldalon is.

.