„A Hamasz az ujja köré csavarta a nagy nyugati médiát” – állapítja meg a Le Figaróban David Colon filozófus, akinek a napokban jelent meg könyve Az információs háború címmel.

Amikor egy gázai kórház mellett felrobbant egy a közvetlen közelből fellőtt, de nyomban le is zuhant rakéta, a Hamasz klasszikus dezinformációs műveletet indított. Bejelentette, hogy az Izraeli haderő elpusztította a kórházat, és öt-hatszáz ember lelte halálát a romok alatt. Akkor a külvilág még nem tudhatta, hogy csak repeszek hatoltak be az épületbe, és ezek nem ölhettek meg több száz embert. Arról nem is szólva, hogy nem is az izraeliek lőtték ki a meghibásodott rakétát. Mire ez kiderült, már mindegy is volt – addigra a fél világ elhitte a Hamasz verzióját. Hála a nyugati hírügynökségeknek, amelyek kritika nélkül átvették ezt a változatot. A hírverseny és a szerkesztőségek csökkenő létszáma miatt a média egyre kevésbé képes védekezni az álhírek ellen.

Mi hát a helyes magatartás, ha az ember tisztán akar látni? Gaspard Koenig filozófus a Les Echos-ban a sztoicizmust ajánlja a francia olvasónak. „Az egyetemes szorongás és szolgaság korában” – írta hajdan Hegel – csak a sztoikus távolságtartás segít. Tartsunk magunkat távol – úgymond – a külső körülményektől. Sőt, már Marcus Aurelius, a filozófus-császár is azt vallotta, hogy „belső erődöt” kell építenünk, ahova visszavonulhatunk, mert így tudjuk elfogadni a megváltoztathatatlant és kihasználni e cselekvésre nyíló alkalmat. Nem arról van tehát szó, hogy maradjunk tétlen szemlélők, amikor iszlamista terroristák rendeznek ámokfutást a francia iskolákban. Hanem hogy higgadtak tudjunk maradni, ne forgassuk fel életünket például rendkívüli állapot bevezetésével. Továbbá ne azonosítsunk a terroristákkal egy egész népet.

Koenig Kollégáját, a történetfilozófus Michel Eltchaninoffot az foglalkoztatja a Philosophie magazinban hogy ha egyszer az izraeli-palesztin konfliktus minduntalan visszatér a kiindulóponthoz, a vérontáshoz, akkor azoknak van-e igazuk, akik szerint a történelem lényege a ciklikus ismétlődés. Annyi biztos, hogy Faulknernek igaza volt, amikor azt írta, hogy „A múlt nem halott. Még csak el sem múlt”. De ez nem azt jelenti, hogy ismétlődik, hanem, hogy ma is hat. A filozófus a másik végletet is elveti, miszerint a történelem ha visszaesésekkel is, de rendíthetetlenül egy szebb jövő felé halad. Mint a huszadik század szörnyűségeire utalva Leo Strauss kimutatta, a haladásba vetett hit olyan feltételezésekre épül, amelyekre semmi garancia sincs. Eltchaninoff megoldása úgy szól, hogy a történelem ma is zajlik, éspedig azokat a problémákat állítja elénk új és új formában, amelyeket a múltban nem sikerült megoldanunk.

Egy negyedik filozófus, Michel Onfray szerint ilyen probléma a radikális baloldalnak az a törekvése, hogy találjon magának olyan elnyomottakat, akiknek nevében igazságosztó lehet. Ezzel magyarázza a Le Figaróban, hogy a francia szélsőbaloldal ma is, mint az elmúlt évtizedekben, Izrael ellen foglal állást. Valaha a radikális baloldali értelmiség a proletariátus élére kívánkozott, ma viszont a külvárosokban élő új és többedik generációs bevándorlók közül azokat szemeli ki támogatandónak, akiknek súlyos integrációs problémáik vannak. Eközben nem habozik dzsihadistákat felkarolni. Márpedig azok nem rajonganak a transzneműekért, de még a melegházasságért sem. Így aztán a nagy garral felkarolt radikális iszlamisták könnyen baloldali támogatóik ellen fordulhatnak, és addigra olyan nagyra nőhetnek, hogy nem csupán a zsidóságra, hanem az egész francia társadalomra veszélyt jelenthetnek.

A bevezetőben idézett David Colon szerint ez leginkább akkor következhetne be, ha a jövőben is akadálytalanul terjedhetne a dezinformáció. Ma ugyanis a közösségi oldalak felajánlják, hogy kevéske pénzért, felhasználók tömegeihez juttatják el a bejegyzéseket, amelyeknek szerzői kijelölhetik, milyen lakossági csoportokat kívánnak elérni. Így kiválaszthatók az olyan felhasználók, akikről feltételezhető, hogy tovább terjesztik az üzenetet. Ráadásul a közösségi oldalak automatikusan előnyben részesítik a harsány tartalmakat, mert ezek hoznak nagyobb látogatottságot, tehát hirdetési bevételt. A mesterséges intelligencia-programok pedig lehetővé teszik, hogy valaki tömegével gyártson hamis profilokat, képeket, videókat. Így hát elmosódik a valódi és a hamis közötti határ, ami persze törékennyé teszi a demokráciát, hiszen az elvben arra épül, hogy a polgár képes tájékozódni a valóságról.