„Chancellor az egyre alacsonyabb kamatokkal magyarázza a modern kor szinte minden gazdasági válságát. A könnyű pénz szerinte mindig veszélyes spekulációhoz vezet, mivel a befektetők az apadó kamatteher miatt kockázatos vállalkozásokba vágnak” – olvassuk a London Review of Booksban Jamie Martin harvardi gazdaságtörténész recenzióját Edvward Chancellor közgazdász Az idő ára: a kamatok története című monográfájáról.
Chancellor nagyívű történeti áttekintésében kimutatja, hogy a kölcsön intézménye már az ókori sumér birodalomban is ismert volt: Umma városa nem tudta visszafizetni Lagasnak a kölcsönkért árpát, ezért háborút indított ellene. Az első ismert törvénykönyv, Hammurápi törvényoszlopa is részletesen szabályozta a kölcsönöket csakúgy, mint az adósrabszolgaságot. A kamatos kölcsönt viszont a zsidóság, a korai kereszténység és az antik görög társadalom, így Arisztotelész is egyaránt erkölcstelennek ítélte, mondván, hogy helytelen és tilos másokból hasznot húzni. A Római Birodalom viszont nem tiltotta a kamatot, csak korlátozta a mértékét. A keresztény hitelezésben a reformáció jelentett fordulatot (bár azért korábban is létezett kamatos kölcsön, csak éppen a kamatokat adománynak nevezték, akárcsak a mai iszlám kölcsönök esetében).
A kölcsön intézménye a 17. századtól vált egyre elterjedtebbé és bonyolultabbá. A nemzeti bankok megjelenésével csökkenni kezdtek a megengedett legmagasabb kamatok, mivel az államnak olcsó hitelre volt szüksége. Angliában az Erzsébet királyné által 1571-ben még 10 százalékban maximalizált kamatok 1714-ben 5 százalékra süllyedtek. Az alacsonyan tartott kamatokat sokan bírálták, egyebek között John Locke angol filozófus is a parlamentnek írt levelében, mondván, hogy az alacsony kamatkörnyezet a spekulációnak kedvez, és nem a megtakarításnak.
Az alacsony kamatokkal valóban megjelentek a gazdasági válságok, az olcsó pénzzel ugyanis nőtt a kockázatvállalási hajlandóság. Ahogyan csökkent az elérhető kamat, úgy váltak népszerűbbé a kockázatos befektetések. Márpedig a kamatok történelmi távlatokban folyamatosan csökkennek. Chancellor kimutatja, hogy Mezopotámiában még 33 százalék volt a kölcsönárpára kivetett kamat, a 4. századi Konstantinápolyban 12 százalék, a 17. században már csak 4-6 százalék. Ahogyan csökken a kamat, egyre gyakrabban törnek ki gazdasági válságok – figyelmeztet Chancellor, aki baljós jelnek tekinti, hogy a 2008-as gazdasági válság után több mint egy évtizeden át negatív kamatok alakultak ki.
A recenzenst nem győzi meg Chancellor érvelése. Martin elismeri, hogy az alacsony kamatok a kockázatos befektetéseknek kedveznek és növelik a gazdasági válság esélyét, ám megfelelően alkalmazva hasznosak is lehetnek. Számos példa bizonyítja, hogy az alacsony kamatok hatékony ellenszerei lehetnek a munkanélküliségnek és a vele járó visszaesésnek. A gazdaság lassulása esetén az alacsony kamatok által lehetővé tett, prudens módon alkalmazott gazdasági ösztönzés nem feltétlenül vezet összeomláshoz, hanem beindíthatja a növekedést.
Ráadásul a magas kamatok is súlyos kockázattal járnak – teszi hozzá Martin. Az elszabaduló infláció megfékezése érdekében a világ jegybankjai kamatemelési ciklusba kezdtek, ami a gazdaság lassulásához vezetett, sőt, ilyenkor a recesszió sem zárható ki. A magas infláció és az olcsó hitellel járó ingatlanár-buborék réme ellenére nem könnyű leszokni a merész jegybanki eszközökről, mindenekelőtt az alacsony kamatokról. Már csak azért sem, mert a hirtelen kamatemelés az állam fizetőképességét is veszélyezteti, hiszen az államadósság finanszírozása drágábbá válik. Lehet, hogy a fejlett országok megszorítások árán ki tudják gazdálkodni a magasabb kamatokat, de a fejlődő államok közül több is csődbe mehet ettől, ami globális válságot indíthat el. Nem véletlenül jósolják egyre többen, hogy a jegybankok akár már jövőre kamatcsökkentésbe kezdenek.