„Most áldom a sorsot, hogy nem Moszkvában születtem, és így nem szakadtam el teljesen a valóságtól” – írja a Szabadság Rádió honlapján Szergej Csernisov novoszibirszki történész arra reagálva, hogy fővárosi értelmiségiek emigrációjukban a Putyin-rezsim közeli végéről ábrándoznak.
Az Egyesült Államok orosz nyelvű rádióadójának weblapja azzal vezeti be az írást, hogy szerzője külföldi ügynök. Hozzáfűzi, hogy maga Csernisov nem ért egyet ezzel a minősítéssel. Az orosz törvények szerint aki ilyen fórumon publikál, eleve külföldi ügynök, és ezt a tényt szigorú büntetés terhe mellett köteles minden publikációjában megjeleníteni. Súlyosbító körülmény, hogy az írás a párizsi Le Monde weboldalán is napvilágot látott.
Csernisov azzal kezdi, hogy novoszibirszki szülei „a magánszektorban” laknak, ami kertváros-szerűséget jelent, pontosabban inkább kertfalut, mert aszfaltozott út és csatorna nincs a környéken. Úgy tizenöt éve van viszont telefon és vezetékes gáz. Az orosz népnek nem idegenek e körülmények, és ez a nép alkotja a lakosság kétharmadát. Legutóbb épp egy helyi fiatalember Ukrajnából hazahozott holttestét temették a magánszektorban. A háborús hős gyászszertartása a filmekből jól ismert szép jeleneteket idézi. Ott volt a környék apraja-nagyja. Élve jött haza egy másik, aki a Wagner-csoportban harcolt. Azelőtt csak a börtönbüntetéseit letöltendő hagyta el időnként a szülőhelyét. Valahányszor lába kelt valaminek a környéken, ő volt az első gyanúsított. Most új autója van, és tengerparti nyaralásra vitte el a szüleit a nyáron. A büszkeségtől könny szökött a szülők szemébe. Egy harmadik szomszéd, foglalkozására nézve villamoskalauz, azt meséli, hogy a veje önkéntesnek készül Ukrajnába. Nehéz lenne másképp visszafizetni a családi adósságot. Egy negyedik szomszéd belehat az adósságba. A szíve nem bírta a sok ivást. Őneki is szép temetése volt.
A Youtube-on más világgal találkozni. Ott azt magyarázzák a liberális emigránsok, hogy a nyugati szankciók hatására a nép hamarosan felismeri, mennyire kifosztotta őt Putyin rendszere. Ljudmila Petranovszkaja, a neves pszichológus kész jegyzéket állított fel arról, mi mindent vesztett a nép a háborún: összeomlott a rubel árfolyama, az orosz turisták nem juthatnak el Nyugatra, a fiatalok nem tanulhatnak nyugati egyetemeken, tovább korlátozták a szabadságjogokat, zuhan a kultúra és az oktatás színvonala, szétszakítja a családokat a tömeges emigráció.
Csernisov szerint valójában az oroszok többsége semmit sem érez ebből. Ugyanis mindezekhez a dolgokhoz soha nem is volt szerencséje. Valutája nem volt, színházba nem járt, gyermekeit ugyanazok oktatják, akik őt is, sokuk már a hetvenet is betöltötte, és a módszereik is ugyanazok. Az emigráció pedig némely városiak kiváltsága. Veszteni tehát a nép nem vesztett semmit, mert nem is volt semmije. Nyerni viszont nyert. Például az egyik harcos hárommillió rubellel, úgy tízmillió forintnyi pénzzel szerelt le, de tíz nap alatt a nyakára is hágott a barátaival. Volt ivászat, volt nőzés, amennyi csak belefért. A családosok ebből a pénzből lakást vettek, a tengerpartra utaztak nyaralni gyerekestől, feleségestől.
És közben úgy érzik, nagyszerű valamiben vettek részt, mint egykor a Nagy Honvédő Háború katonái. Több százezren vannak immár. Gyermekeik büszkék rájuk. El sem tudnák képzelni, hogy apjuk szörnyűségekben vett részt. Németországban a valódi – nem a hivatalos – megbánás negyedszázaddal a háború után kezdődött. Amikor már az unokák nemzedéke is fiatal felnőtt volt. A nagyapák bűneit kevésbé fájdalmas bevallani, mint az apákét. Oroszországban eszerint talán majd a 2040-es évek végétől lesz keletje annak a gondolatnak, hogy a mai hősök borzalmas dolgokat követtek el, és hogy a sok hódítás mennyit ártott Oroszországnak. Addig is egyelőre újabb és újabb koporsók érkeznek haza Ukrajnából. Közben azonban a nép úgy érezheti, hogy ilyen jó dolga még sohasem volt.