Strasbourg megállapította, hogy a cseh iskolákban nem éri hátrányos megkülönböztetés a romákat. A kontinens diszkriminációellenes joggyakorlata még ott sem tart, ahol Amerika ötven évvel ezelőtt.
A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság hétszemélyes tanácsa február 7-én ítéletet hozott az évek óta húzódó D. H. és mások kontra Cseh Köztársaság ügyben.
A budapesti székhelyű European Roma Rights Center (ERRC), miután a cseh bíróságok nem voltak hajlandóak foglalkozni az üggyel, 2000-ben a strasbourgi bírósághoz fordult annak a 18 ostravai roma fiatalnak a panaszával, akiket a visszamaradott gyerekek számára fenntartott iskolákba irányítottak. Az ERRC kutatásain alapuló és a bíróság elé tárt adatok szerint Ostravában egy roma gyereknek huszonhétszer nagyobb esélye van arra, hogy kisegítő iskolába kerüljön, mint egy nem romának. (Az ERRC Stigma: Szegregált oktatás Közép- és Kelet-Európában című kiadványa az egész térségre kiterjedő kutatáson alapuló adatokat tartalmaz arra nézve, hogy mennyire elterjedt az ilyen gyakorlat.)
A bíróság hétszemélyes tanácsa elismerte ugyan, hogy „a statisztikai adatok aggasztóak, és a roma gyermekek oktatási helyzete távolról sem tökéletes a Cseh Köztársaságban”, de elutasította azt az állítást, hogy a panaszosok hátrányos megkülönböztetés folytán kerültek kisegítő iskolába.
A bíróságnak nem az a feladata, hogy „mérlegelje az eset szélesebb társadalmi összefüggéseit” – mondta ki az ítélet –, hanem csupán az, hogy megállapítsa, „vajon etnikai okokból vagy származásuk miatt kerültek-e különleges iskolába a panaszosok”. Márpedig a tárgyalt esetben olyan szabályok alkalmazásának eredményeként helyezték kisegítő iskolába a roma gyerekeket, amelyek „nem tartalmaztak utalást a tanulók etnikai hovatartozására, hanem annak a jogos célnak a megvalósítását szolgálták, hogy az oktatási rendszert a különböző képességű gyermekek szükségleteihez igazítsák”.
A strasbourgi bíróság tanácsának többsége arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak akkor kerül sor hátrányos megkülönböztetésre, ha a szegregációt eredményező döntést az etnikai megkülönböztetés szándékával hozzák, sőt maguk a döntés alapjául szolgáló szabályok is tartalmaznak etnikai megkülönböztetést.
Csak a tanács portugál tagja, Ireneu Cabral Barreto bíró jelentett be ellenvéleményt. A többi tag, köztük a magyar Baka András megszavazta az ítéletet. Igaz, a tanács elnöke, a francia Jean-Paul Costa csak „némi habozás után” csatlakozott a többséghez, és szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a fellebbviteli fórum, a bíróság 30 fős nagytanácsa „talán alkalmasabb lesz” a vonatkozó esetjog felülvizsgálatára.
James A. Goldston, a panaszosok jogi képviselője szerint, „a diszkriminációnak ez a szűk felfogása” nincs összhangban a világon és Európa nagy részén is végbement jogi fejlődéssel, így a strasbourgi bíróság „elmulasztott egy nagy alkalmat az emberi jogok ügyének előmozdítására”.
Az ítélettel a magyar online sajtóban csak a romnet.hu foglalkozott. A New York Times ellenben szerkesztőségi cikket szentelt az esetnek: Cigányoknak elkülönített és rosszabb.
A cikk címe az amerikai Legfelsőbb Bíróság két nevezetes ítéletére utal. Egy 1886-os ítélet megengedte, hogy a feketéknek megtiltsák a fehérek által igénybe vett vasúti kocsik, vendéglők, nyilvános illemhelyek használatát – azzal a feltétellel, hogy a feketék számára elkülönített szolgáltatás színvonala egyenlő a csak fehérek számára hozzáférhető szolgáltatáséval. Ezt az ítéletet 1954-ben bírálták felül a Brown kontra Iskolaszék ügyben: a Legfelsőbb Bíróság elvetette az „elkülönített, de egyenlő” elvet, és kimondta, hogy „a külön (feketéknek fenntartott) iskolák lényegükből fakadóan egyenlőtlenek”.
„Amerika nagy kínok árán, de már évtizedekkel ezelőtt megtanulta – írja a New York Times –, hogy diszkriminációra akkor is sor kerülhet, ha a törvények látszólag egyenlő mércével mérnek. Európa azonban még nem tette magáévá ezt a felismerést. Az Emberi Jogi Bíróság döntése egy olyan szinten rögzítette az etnikumok közti viszonyokat Európában, amelyik még attól is elmarad, ahol 1954-ben tartott Amerika.”