„A szegénység, az erőszak, a klímaváltozás is hozzájárul a migrációhoz, de a legfontosabb ok az, hogy a gazdag társadalmaknak szükségük van az olcsó munkaerőre” – foglalja össze Hein de Haas holland szociológus angolul februárban megjelenő Hogyan működik a migráció valójában című könyvének legfontosabb tézisét a Guardian hasábjain.

Haas a migrációval kapcsolatos közel kéttucat – köztük jobboldali és baloldali – mítosszal igyekszik leszámolni. Empirikus elemzések és statisztikák tucatjainak felhasználásával egyebek között rámutat, hogy a migráció volumene a rövid távú kilengések ellenére évtizedek óta viszonylag stabil: az elmúlt fél évszázadban a bevándorlók aránya a világ össznépességén belül nagyjából három százalék volt. A Haas által idézett statisztikák szerint 1990 és 2020 között mindenesetre így is 155 millióról 281 millióra, vagyis a világ népességének 2,87 százalékáról 3,6 százalékra nőtt a bevándorlók aránya. A számokból az is kiderül azonban, hogy az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és a fejlett nyugat-európai államokban a globális átlagnál jóval nagyobb mértékben nőtt a bevándorlók arányszáma. A világ népességéhez képest a menekültek aránya sem nőtt jelentősen, és ma is jellemző, hogy többségük (80-85 százalékuk) hazájukhoz viszonylag közel keres menedéket.

Ami pedig az illegális bevándorlást illeti, a Haas által idézett adatok szerint az Afrikából Európába érkezők 90 százaléka az elmúlt évtizedekben legális úton lépte át a határt, ám aztán a vízuma lejártával nem tért haza. Többségük – csakúgy, mint a költséges utat megfizetni képes illegális afrikai bevándorlók zöme – szülőhazájában nem a szegény és tanulatlan rétegekhez tartozik. A legszegényebbek egyáltalán nem tudnak elmenekülni sehová. A szigorú határellenőrzés szerinte nem hatékony ellenszere az illegális bevándorlásnak, tudniillik a nyugati gazdaságnak szüksége van ezekre a valamennyire mégiscsak képzett bevándorlókra. Haas elismeri, hogy a szegénység, a rossz közbiztonság és a munkanélküliség erősíti az elvándorlási hajlandóságot, de nem ezekben látja a bevándorlás fő mozgatórugóit. Jól mutatja mindezt, hogy a gazdasági növekedés, a szegénység csökkenése és az iskolázottság elterjedése nemhogy csökkentené, de még ösztönzi is a kivándorlást a fejlődő országokban. Nem véletlen, hogy India és Mexikó, két közepes jövedelmű állam adja a legtöbb migránst. Mindebből egyrészt az következik, hogy a migránsok zöme nem áldozat, hanem gazdasági bevándorló: önként, a jobb megélhetés reményében hagyja el hazáját. Ebből viszont az is következik – jegyzi meg Haas –, hogy a szegény országok fejlődése nehogy csökkentené, hanem még növelni is fogja a bevándorlók számát.

A migráció legfőbb oka az, hogy a fejlett társadalmak súlyos demográfiai kihívásokkal néznek szembe, és rá vannak utalva az olcsó munkaerőre – írja Haas. „A migráció legfontosabb oka az állandó munkaerőhiány.” A fejlett nyugati társadalmak elöregszenek, és nincs, aki elvégezze az alacsonyan fizetett kétkezi munkát: a mezőgazdaság, az építőipar, a vendéglátás, a szállítmányozás, az élelmiszer-feldolgozás folyamatos munkaerőgondokkal küzd – ha nem így lenne, a bevándorlók nem tudnának elhelyezkedni, és nem is jönnének. Ez magyarázza, hogy a bevándorlást ellenző pártok is leginkább csak retorikai harcot folytatnak a migráció ellen, de ők sem tudják megállítani a bevándorlást és a vendégmunkás-áradatot, hiszen különben lassulna a gazdaság.

Mindebből pedig az következik, hogy amíg a nyugati társadalmakban nem jön demográfiai fordulat és nem válnak vonzóbbá az alacsonyan fizetett kétkezi munkák, addig aligha szorítható vissza a migráció. Haas futólag a növekvő arányú bevándorlás társadalmi hatásairól is említést tesz. Úgy fogalmaz ugyanis, hogy „a bevándorlással kapcsolatos vitákat nem lehet megoldani anélkül, hogy tisztáznánk, milyen társadalomban akarunk élni.”