„A gyűlölet olyan érzés, amely soha ki nem elégül, és nemhogy visszaszorulna, még erősödik is, ha a másik fél már legyengült, vagy egyenesen a végét járja” – olvassuk a Corriere della Serában Paolo di Stefanótól.

A meghatározás Caraffa bíborostól származik, akit franciapártisága miatt kivégeztek, miután a franciák a tizenhatodik század közepén elvesztették az itáliai francia-spanyol háborút. Azóta eltelt fél évezred, de ma is így állunk – állapítja meg di Stefano arra utalva, hogy a közösségi oldalakon a gyengéket érik a legkegyetlenebb támadások. Egy még korábbi meghatározás szerzője, Brunetto Latini, Dante mestere, a tizenharmadik század végén úgy fogalmazott, hogy „a gyűlölet megöregedett harag”.  A mai internetes gyűlölködésre di Stefano nem tartja érvényesnek ezt a megállapítást. A világhálón egyre szaporodó személyes és politikai gyűlölet-megnyilvánulások nagyon is friss és hirtelen indulatokat tükröznek, nem magyarázhatók valamilyen régi, konkrét okok kiváltotta haraggal, amely tartóssá kövült volna.

A Le parole e le cose című irodalmi honlapon Paola Giacomoni trentói filozófus arról ír, hogy a gyűlölet nemcsak a magánember életében jelent olykor egyenesen halálos veszedelmet, hanem a politikában is igen hatásos fegyver. Például meggyengült politikai rendszereket is képes hosszasan életben tartani. Ez akkor következik be, amikor a hazaszeretetet valamilyen ellenséggel szembeni gyűlöletté sikerül áthangolni. A gyűlölet igen erős összetartó anyag lehet ugyanis az olyan közösség életében, amely más erőforrásokra már nem számíthat.

A gyűlölet – folytatja Giacomoni – talán az egyetlen olyan érzelem, amely kívülről felszítható. Az összehangolt propaganda bizonyítottan emberek tömegeivel képes elfogadtatni, hogy helyes és észszerű gyűlölni a kijelölt ellenséget, és helyénvaló a megsemmisülését kívánni. Ez történt nemcsak a holokauszt esetében, hanem például Ruandában is 1994-ben, amikor az Ezer domb nevű rádióadó szakadatlan felhívásai nyomán tutszi tömegek alig néhány hónap leforgása alatt hutuk százezreit mészárolták le. Ehhez a világot fekete-fehérben, a jó és a gonosz harci terepeként kell ábrázolni. Végletesen leegyszerűsített modellt kell elfogadtatni az emberekkel, amelyben nem is kérdéses, hogy az ellenfelet el kell pusztítani. Arisztotelész azt hangsúlyozta, hogy a gyűlöletet nem valamiféle sérelem váltja ki. A másik fél nem valamilyen cselekedete miatt lesz a gyűlölet tárgya, hanem eleve a gonosz megtestesítőjének számít. Aquinói Szent Tamás azt fejtegette, hogy a gyűlölet természeténél fogva megosztó, és mint ilyen, nem használható jó célra. Ha egyszer a másiknak nem a magatartása váltja ki, hanem a puszta léte, akkor nincs is lehetőség a konfliktus józan megoldására, hiszen a létéről mégsem mondhat le a másik fél. Giacomoni szerint a mai helyzetben emiatt nem látszik az sem, hogyan juthatnának megegyezésre a felek az izraeli-palesztin konfliktusban.