„Lehetséges-e egyáltalán a rengeteg különböző nézőpont és tapasztalat talaján közös német identitást létrehozni?” – kérdezi a Spiegel Aleida Assmann kultúrtörténészt. Az interjú apropója az NSZK és az NDK létrehozásának közelgő 75. évfordulója, amelynek okán a német hetilap kéthavonta megjelenő történelmi magazinja Mi a német? címmel igyekszik körbejárni a német nemzeti identitás múltjának és jelenének kérdéseit.

Németországban a nemzeti eszme a második világháború után lényegében tabunak számított, mivel a nacionalizmus minden formáját a kirekesztés, sőt a nemzeti szocializmus előszobájának tartották. A baloldal ma is avíttnak tartja a nemzeti eszmét, de a középjobb pártok is mindenáron el akarják kerülni a nacionalizmus bélyegét, így a nemzeti eszmét versenytársak nélkül kultiválja a német politikai paletta jobboldalának szélén elhelyezkedő AfD .

Assmann alapvetően tévesnek ítéli a nemzeti eszme száműzését. Mint a Metazin által is bemutatott könyvében kifejti, a modern nemzetállamok az egyenlőség, a szolidaritás és a demokrácia bölcsői voltak. Nem igaz tehát, hogy a nacionalizmus szükségképp kirekesztéshez és elnyomáshoz vezet. A jogegyenlőség megteremtését Németországban is az egységes nemzetállam létrehozása teljesítette ki, köztük a zsidók egyenjogúságát is, még ha a jogi egyenlőség nem járt is az antiszemitizmus felszámolásával.

A nemzeti identitás nemcsak a múlt, hanem a jelen miatt is fontos – folytatja Assmann. A bevándorlók integrációjához elengedhetetlen, hogy Németország közös értékeket mutasson fel. A nemzeti identitás nemcsak a szolidaritáshoz és az együttéléshez nélkülözhetetlen, hanem a német történelmi felelősség további fenntartásához is. Assmann arra utal, hogy paradox módon a nemzet eszméjével szemben szkeptikus baloldal is fontosnak tartja a nemzeti folytonosságot és a kollektív emlékezetet. Például azt, hogy Németország továbbra is ápolja a holokauszt emlékezetét, és felelősséget vállaljon Izrael és a zsidók sorsáért. Mivel a ma élő németek nem tekinthetők személyesen felelősnek a múlt bűneiért, erre csak akkor van lehetőség, ha elfogadjuk a nemzeti folytonosság eszméjét. Assmann megemlíti, hogy az izraeli-gázai háború kapcsán a német kormány tagjai német államérdeknek nevezték az Izrael melletti kiállást. Még a nacionalizmus minden formáját elutasító Robert Habeck zöldpárti alkancellár illetve gazdasági- és éghajlatvédelmi miniszter is Németország történelmi felelősségére hivatkozva vette védelmébe Izraelt a Gáza elleni háborúban. Márpedig a múlt nemzedékét és a ma élőket összekötő emlékezet és nemzettudat nélkül nem volna kollektív felelősség sem.

A nemzeti identitás azonban állandó megújításra szorul. Németország pedig a második világháború után lemondott a nemzeti eszméről, ezért újra ki kell találnia a maga kollektív identitását – véli Assmann. De demokráciáról lévén szó, nem lehet egyszerűen leporolni a német etnokulturális hagyományokat és szimbólumokat, már csak azért sem, mert ezeket a bevándorló háttérrel rendelkezők (a német összlakosság negyede) nem feltétlenül érzik magukénak. Még a modern német nemzettudat legfontosabb elemét, a holokauszt emlékét sem. Assmann felveti, hogy a holokauszt mellett a német történelmi emlékezet részévé kellene tenni a nakbát, vagyis a mai Izrael területén élő palesztinok elűzését, hiszen ez a németországi arabok legnagyobb traumája. A nakbát a holokauszttal, egy teljes nép kiirtásának programjával egy lapon említeni meghökkentő gondolat, ráadásul mi köze Németországnak a nakbához? Nos Assmann éppen a holokausztban véli megtalálni a választ. A németeket pontosan azért látja közvetve felelősnek a nakbáért, mert hogy a holokauszt jelentős mértékben hozzájárult Izrael állam megalapításához.