A jobboldali képviselők csupán igazságot akartak szolgáltatni a Jugoszláviában meggyilkolt olaszok ezreinek, illetve vissza kívánták adni az elüldözött olaszok tömegeinek önbecsülését – olvassuk a La Voce del Patriota konzervatív weblap vezércikkében azzal kapcsolatban, hogy Meloni miniszterelnök-asszony pártja megfosztaná Tito néhai jugoszláv kommunista államfőt a Nagykereszt Lovagja rendjeltől, amelyet 1969-ben vett át Saragat köztársasági elnöktől.
A törvénytervezet szövege általánosságban nyilvánítaná méltatlannak az állami kitüntetésre mindazokat, akik emberiség-ellenes bűncselekményeket követtek el, az indoklásban azonban név szerint szerepel Tito és a második világháború után végrehajtott olaszellenes etnikai tisztogatás. A parlament Alkotmányügyi Bizottságában a baloldal is megszavazta, hogy napirendre vegyék az ügyet, majd a Demokrata Párt képviselői módosító indítványt terjesztettek be annak érdekében, hogy Mussolini hajdani fasiszta diktátort és vezetőtársait is fosszák meg kitüntetéseiktől. A megcélzott történelmi személyiségekre ez esetben is csak az indoklásban utalnak a szerzők.
A La Voce del Patriota Meloni miniszterelnök pártjához, az Olasz Testvérekhez áll közel, és a szerkesztőségi cikk ennek megfelelően azzal érvel, hogy a baloldal rendszeresen a fasizmus mumusát veszi elő az ellenfeleivel szemben, és ezúttal is úgy tesz, mintha Tito elítélése a fasizmus dicsőítésével lenne egyenértékű. Pedig a jobboldal egyszerűen elégtételt kíván szolgáltatni az áldozatoknak, akikről évtizedekig beszélni sem volt ildomos. Ugyanez nem mondható el a fasizmus áldozatairól, ők ugyanis nemzeti hősnek számítanak.
A Huffington Post olasz kiadásában Ugo Magri azzal válaszol erre az érvelésre, hogy Titót holtában sem rázza meg, ha Olaszország megvonja tőle azt az érdemrendet. Marad ugyanis neki éppen elég – szinte valamennyi nyugati országból. Nagyon is megbecsülték őt, amiért kommunista diktátor létére szakítani tudott Moszkvával, és olasz szempontból az sem mellékes, hogy Jugoszlávia ily módon ütköző állam volt a Varsói Szerződés és Olaszország között. Egyébként pedig ha felhánytorgatják a múltat, nem biztos, hogy Olaszország jár jól: a partizánok olaszellenes terrorját ugyanis a megszálló olasz csapatok kegyetlenkedései előzték meg. Ha a felek elkezdik egymással szemben felvonultatni a holtakat, annak sohasem lesz vége.
Az Adhoc News weboldalon Alessandro Scipioni lényegében értelmetlennek tartja a nagy vitát, legalábbis ami Mussolini és más fasiszta vezetők kitüntetéseit illeti. Azokat ugyanis az olasz királyság adományozta, a köztársaság tehát nem is vonhatja őket vissza. Más a helyzet a katonai kitüntetésekkel, mert ezeket általában ma is elismeri az állam. Csakhogy olyan érdemrendekről van szó, amelyek az első világháborús érdemek, illetve egyszerűen a győztes háborúban való részvétel miatt jártak Mussolininak és a többieknek, vagyis nem vonhatók vissza későbbi cselekedeteik miatt. Másként látja viszont Tito kitüntetésének ügyét. Azt az érdemrendet ugyanis a köztársaság adományozta, tehát felelős érte. Scipioni szerint mivel Tito tényleg tömeggyilkos rendszert vezetett, kötelező lenne megfosztani a kitüntetéstől.
Itt tartottak a felek, amikor március közepén a Köztársasági Elnök Hivatala közzétett egy kis magyarázatot az állami kitüntetésekkel kapcsolatban. Eszerint pedig az érdemrendek „a kitüntetett személy életéhez kötődnek, és halálával semmissé válnak”. Ezzel meg is állt a lendületes törvényalkotás, és az eltörlésharcosok mindkét oldalon dolog nélkül maradtak. Egyelőre.