„Mi, liberálisok, rosszul teljesítünk önvédelem dolgában. Az intézmények fontosságát hangsúlyozzuk, miközben ellenfeleink az identitásról, az élet értelméről és a megváltásról beszélnek. Könyvemben újfajta érveket villantok fel a liberális meggyőződés mellett. Nevezhetjük őket akár spirituálisnak vagy egzisztenciálisnak is” – foglalja össze Damon Linker politológusnak adott interjújában Alexandre Lefebvre Ausztráliában élő kanadai politikai filozófus június elején megjelent A liberalizmus mint életforma című könyvének legfontosabb állítását.
A modern liberális politikai filozófiák közös vonása, hogy a társadalmi igazságosságra, benne az alapvető jogokra és az elosztásra vonatkozó olyan elveket fogalmaznak meg, amelyek nem kötődnek valamilyen átfogó világnézethez, például egy valláshoz vagy valamilyen egyéb metafizikai doktrínához. Mint például a huszadik század legjelentősebb liberális filozófusa, John Rawls kifejtette, a liberális igazságosság célja az, hogy a világnézeti szempontból sokszínű, a jó élet és a transzcendentális igazság kérdésében egyetértésre jutni képtelen egyének társadalmában kialakítsa a békés és méltányos együttélés szabályait. Ehhez olyan elveket alkalmaz amelyek világnézeti szempontból semlegesek, és persze az államnak is ilyennek kell lennie.
Az így felfogott liberalizmus bírálói – köztük a közösségelvűek, a konzervatívok és a republikánusok – már régen felhívták rá a figyelmet, hogy habár a liberálisok próbálják ezt elhallgatni, igazságosságelméleteik mégis masszív metafizikai elképzelésekre és az emberi természetre vonatkozó premisszákra épülnek. Lefebvre helytállónak tartja e bírálatokat, és azt javasolja a liberálisoknak, hogy térjenek vissza a klasszikus liberalizmus értékeihez. Vállalják büszkén a világnézetüket és életmódjukat, ahelyett, hogy a semlegesség álcája mögé bújnának. Attól, hogy általában nem érdekli őket a transzcendencia, a liberálisoknak is vannak alapvető erkölcsi értékeik és van határozott elképzelésük a jó életről. Liberálisnak lenni annyit tesz, hogy örömünket leljük a szabad életben, a sokszínűségben, az iróniában, miközben hiszünk a toleranciában, az egyenlő méltóság, az egyetemes emberi jogok és a korlátozott hatalom eszméjében, valamint a független bíróságokban, illetve az egyház és az állam szétválasztásában.
De ha a liberalizmus világnézet kérdése, akkor milyen alapon lehetne rákényszeríteni például az illiberális konzervatívokra? – szegezi Lefebvre-nek a kérdést Linker. A szerző szerint a liberálisok szkeptikusak, és ne akarják a jó életre vonatkozó nézeteiket másokra erőltetni. Ha elismerik, hogy alapvető értékeik nem semlegesek, hanem világnézetük részei, akkor igazán elnézőbbek lehetnek más ideológiák hívei iránt – filozofál Lefebvre. Elismeri persze, hogy nehéz a kultúrharcban engedni, ha a másik oldal kérlelhetetlenül nyomul előre, ő ugyanis ennek jelét látja az abortusz jogának korlátozásában és a transzneműek jogait korlátozó konzervatív javaslatokban.
Lefebvre liberalizmusa meglehetősen naiv és narcisztikus – jegyzi meg a könyv kapcsán Kathleen Stock az UnHerd magazinban. A konzervatív recenzens szerint a metafizikai mélység nélküli liberális világnézet nem helyettesítheti a transzcendentális hitben gyökerező világnézeteket, mint például a vallást. Ha ugyanis nincsen valamilyen közös, megkérdőjelezhetetlen metafizikai vagy tradicionális alapja az alapvető értékeknek, akkor sosem lesz a közös cselekvéshez szükséges egyetértés, sőt, még a békés társadalmi párbeszédre sincs garancia.
Adam Gopnik a New Yorker hasábjain sincs elragadtatva Lefebvre érvelésétől. A liberális publicista szerint Lefebvre liberalizmusa nemcsak világnézetnek sekélyes, hanem politikai programnak is tökéletesen alkalmatlan. Elvégre nem következik belőle semmilyen konkrét politikai javaslat, ennyi erővel akár egész évben füvet szívhatunk, ami persze lehet egyfajta hűvös reakció a kihívásokra, amelyek manapság kiforgatják a liberális világot a sarkából– írja Gopnik.