„Az egyre szorosabb Európai egység gondolata csak a nagyvárosokban népszerű, akárcsak általában az új, haladó eszmék. A vidék inkább ódzkodik tőlük” – írja a római La Repubblicában Michele Serra. 

Olaszországban az európai választáson a huszonöt nagyváros közül húszban a baloldal szerzett többséget. Csakhogy a 160 ezernél több lakost számláló városokban mindössze az olasz népesség ötöde lakik. A kisebb településeken viszont elsöprő volt a jobboldal fölénye. A baloldali szerzőnek semmi kétsége sincs afelől, hogy a haladáspártiaknak, a modern társadalom új jelenségeit felkarolóknak van igazuk, de belátja, hogy ennek puszta megállapításával nem jutnak messzire. Serra úgy látja, hogy a nagyvárosokban élők belülről élik meg a társadalmi újdonságokat, nem félnek tehát tőlük. Nem úgy a kisebb települések lakói: ők úgy érzékelik, hogy a régi értékek, a megszokott magatartásformák változása kívülről érkezik, megbolygatja életüket, és mivel mindez idegen nekik, kiszorulnak azokból a folyamatokból, amelyek meghatározzák az ország jövőjét, sőt a maguk családjának sorsát is. Ráadásul a vidék lakossága idősebb is, és már csak ezért is konzervatívabb. Hiszen a fiatalok tanulni, dolgozni egyaránt tömegesen vándorolnak a városokba. A vidékiek ennek ellenére nagy többségben vannak, és ha a baloldal nem akarja magát folytonos vereségre kárhoztatni, valamit tennie kellene.

Igen ám, de mit? Valahogy csökkentenie kellene a város és a vidék közti különbséget – veti fel Serra. A szélessávú internet, a távmunka terjesztésével, a posta, az iskola megtartásával. Ennél több nem jut eszébe, de azt tanácsolja a baloldali pártoknak, hogy ha jót akarnak, sürgősen tanulmányozzak a jelenség okait és a megoldás lehetőségét, különben soha nem szereznek többséget a választáson. 

Régi ismerősünk, Ernesto Galli della Loggia egészen másként látja ugyanezt a jelenséget. Szerinte nem azoknak van igazuk, akik reménytelenül elmaradott szerencsétlennek látják az egységes európai állam elvétől idegenkedőket. Galli della Loggia nem vonja kétségbe, hogy létezik európai identitás, hiszen az európai településszerkezet, kultúra és életforma megkülönböztet bennünket más földrészek lakóitól. Ezek a tényezők azonban a múltban gyökerezek, nem utolsó sorban a vallásban, valamint a nemzeti közösségekben. A nemzetállam bontotta le az elitkultúrát a népi kultúrától elválasztó falat, így jött létre a népszuverenitás alanya, a nemzeti közösség, és ezáltal vált lehetségessé a demokrácia.

Galli della Loggia természetesnek tekinti, hogy a mai nemzedékek tovább akarják hagyományozni ezt az örökséget. A háború utáni első években még csak érthető volt, hogy nagy szellemek egy közös európai hazában szerették volna feloldani a nemzeti közösségeket. Azóta bebizonyosodott, hogy ez nem reális. Ma az Európa-pártiak nagyot hibáznak, amikor meghaladottnak, fölösleges csökevénynek tekintik a nemzetállamot. A politikában csak az a terv lehet sikeres, amely az emberek szívéhez tud szólni. És ha az örökségüket lenézi valaki, az a valaki nem tud sikeres Európát építeni.