„Tetszik vagy sem, az eredetileg az egyház számára készült mesterművek, mint például Leonardo Utolsó vacsorája közös kultúránk részei. Természetes, hogy művészek nemzedékeit ihletik remekművek és fércművek alkotására. Ahelyett, hogy ezen sopánkodunk, inkább töltsön el minket csodálattal, hogy az egyre inkább szekulárissá váló világban is ilyen erejük van” – kommentálja Taylor Worley teológus és művészettörténész a Billy Graham baptista prédikátor által alapított Christianity Today hasábjain a párizsi olimpia megnyitója körüli botrányt.
A sokszínűség és tolerancia értékeit középpontba állító megnyitóünnepség egyik jelenetében transznemű modellek és egy meztelen énekes ünnepeltek egy asztal körül. A képek láttán a kommentátoroknak szinte kivétel nélkül Leonardo da Vinci Jézus és tanítványainak utolsó vacsoráját bemutató festménye jutott az eszébe. Jobb- és baloldalról egyaránt sok bírálat érkezett. A rendezők bocsánatot kértek, a koreográfus azzal mentegetőzött, hogy nem is Az utolsó vacsorát szándékozott parodizálni, hanem Jan van Bijlert 17. századi holland festő bacchanáliát bemutató képét, Az istenek ünnepét jelenítették meg. Mindhiába, a katolikus egyház felháborodással fogadta a történtekert, a konzervatív jobboldal a woke ideológia támadását és vallásgyalázást látott a performanszban, és egyúttal a kultúrharc fokozását szorgalmazta.
Worley művészettörténészként úgy véli, hogy a szerzői szándéktól függetlenül legitim, sőt, kézenfekvő olvasat a jelenetet az utolsó vacsora parafrázisaként értelmezni. (Hozzátehetjük, hogy a szereplők egy része maga is a keresztény történet paródájaként értelmezte azt.) Worley nem rejti véka alá, hogy ízléstelennek tartja a műsorszámot.
Egyúttal azonban arra bíztatja keresztény testvéreit, hogy fogadják nagyobb megértéssel és kevesebb indulattal az esetet. Felidézi, hogy a Biblia szerint Pál apostol azzal térített meg néhány babonás athéni polgárt, hogy rámutatott: városukban áll egy „ismeretlen istennek” dedikált oltár. Pál szerint ez annak bizonyítéka, hogy az athéniak is tisztelik, csak még nem találják az Istent. Az, hogy a transz szereplők és drag queenek akarva-akaratlan az utolsó vacsora jelenetét idézték meg, arra utal, hogy a keresztény eszmeiség még az ő számukra is megkerülhetetlen – véli Worley. A performanszot úgy is lehet értelmezni, mint annak belátását, hogy Jézus és a kereszténység az elfogadás és a szeretet egyetemes szimbóluma – még a kereszténységgel mégoly ellentétes elveket valló szekulárisok szemében is. Worley hozzáteszi, hogy Jézus sosem háborodott fel vagy sértődött meg a bűn láttán és nem röstellt egy asztalhoz ülni az összezavarodott bűnösökkel (köztük az őt eláruló Júdással), hanem megbocsátott nekik, így próbálva a helyes útra terelni az eltévedt lelkeket.