„Lehetnek-e nők drag queenek?” – teszi fel a kérdést River Page a New York Times korábbi publicistája, Bari Weiss által alapított Free Press hasábjain.
Drag queennek az eltúlzott módon nőnek sminkelt és kihívó női ruházatban („tütükében”, flitteres szoknyában, magassarkúban) fellépő, általában meleg férfiakat nevezik. Először az első világháború után, az 1920-as években jelentek meg nagyobb számban a nyilvánosság előtt nőimitátorok. Táncos, zenés műsoraikat nyugati nagyvárosoknak az ilyen célokra szakosodott éjszakai szórakozóhelyein, leginkább melegbárokban adják elő. A férfinak öltöző (hagyományosan leszbikus) nőket drag kingnek nevezik.
Page cikkéből kiderül, hogy a hagyományos nemi kategóriák körüli dilemmák és bizonytalanságok a drag szubkultúra berkeiben is nagy hullámokat vetnek. Manapság ugyanis már nemcsak meleg férfiak, hanem heteró nők is helyet követelnek a drag queenek színpadán. A Chappel Roan művésznéven ismert női nőimitátor a drag szubkultúrán kívül is ismertté vált, egyesek már azt jósolják, hogy ő lesz a popvilág következő nagy sztárja.
Tíz éve még elképzelhetetlennek számított az ilyesmi. A drag queenek ugyanis kifejezetten a meleg kultúra provokatívan hiperszexuális szeletét alkották, és attól tartottak, hogy az egész performance elveszíti a jelentőségét, ha biológiai nők akarják imitálni a nőket imitáló meleg férfiakat. Igenám, de posztmodern korunkban a haladó emberiség élcsapata rendíthetetlen vasakarattal haladja meg ezt az avítt a szemlélet, éspedig kikezdhetetlen elvekre hivatkozva, imígyen: a nemek közötti egyenlőség elvét sértené, ha a nőket kirekesztenék a nőimitátorok közül. Sutba hát a hímsoviniszta kirekesztéssel a drag kultúra világában! Máris virágba borult egy befogadóbb szemlélet, amit mi sem jelezi jobban, mint hogy ma már nők is nyernek nőimitátor-versenyeket.
De azért még mindig van teendő az elfogadás és az egyenlőség terén – jegyzi meg a cikk végén Page. A női nőimitátorok még manapság is kettős mércére panaszkodnak. Úgy érzik ugyanis, hogy velük szemben sokkal magasabbak a közönség elvárásai. A férfi drag queeneknek elég pár női ruha, egy paróka. A női fellépőkkel, különösen a heteroszexuálisokkal szemben viszont sokkal szőrszálhasogatóbb a publikum. A nőimitátor-imitátor nők vígasztalhatatlanok, és sérelmük az égre kiált: mi lesz velünk, ha még minden korábbinál haladóbb korunkban is tovább élnek a nőgyűlölő sztereotípiák a drag szubkultúrában!