„Valóra vált a kozmopoliták álma. Csakhogy nem úgy, ahogyan remélték. Ahelyett, hogy mindenki mindenhol otthonosan érezné magát, egy olyan világ köszöntött be, amelyben semmi sem magától értetődő, minden csak performansz” – olvassuk a Tablet magazinban Marc Weitzmann francia író recenzióját a Metazinból is ismert Olivier Roy iszlámkutató A kultúra válsága: identitáspolitika és a normák birodalma című (franciául két éve megjelent) könyvének angol kiadásáról.

Roy legfrissebb könyvében eredeti szakmájához visszatérve a kultúra válságával kapcsolatban fogalmaz meg nagyívű filozofikus gondolatokat. A kötet alapgondolata szerint a globalizáció, a konzumkapitalizmus, az internet és az individualizmus terjedése szétzúzta a hagyományos közösségeket és velük a közös kulturális normákat. A hagyományos vallási, nemzeti és lokális kultúrákat olyan sokszínűség váltotta fel, amelyben nincsenek világos és maguktól értetődő erkölcsi és esztétikai viszonyulási pontok. Bárki szabadon választhat magának identitást, kedvére szemezgethet a különböző kulturális hagyományokból.

Ez azonban megnehezíti a társadalmi együttélést. Ha nincsenek maguktól értetődő, mindenki számára kimondatlanul is nyilvánvaló közös normák és tabuk, akkor kitör a kultúrharc. A politikai viták elsősorban nem a gazdaságról és az elosztásról szólnak, hanem az identitáskérdésekről – állítja Roy. Vagyis azokról az alapvető normákról, amelyek korábban mindenki számára maguktól értetődők voltak. Roy úgy látja, hogy a tömeges illegális migráció ellenzői olyan nacionalisták, akik általában a bevándorlást utasítják el és egyben a kisebbségekkel szemben is intoleránsak. Növekvő népszerűségüket annak tudja be, hogy egyre többen esnek pánikba a hagyományos kultúra meggyengülése miatt. Hasonló okokra vezeti vissza a dzsihadista terrorizmust is: úgy véli, hogy az iszlám nevében terrorcselekményeket elkövetők valójában identitásvesztett nihilisták.

A kérdés már csak az, hogy megállítható-e a kultúra hanyatlása. Roy erre nem ad választ a könyvében. Egyes recenzensei szerint nincs is miért sajnálkozni, mivel az egységes kultúra felbomlásának nagyobb a haszna, mint a kára. A sokszínűség sokak számára nagyon is vonzó. Ráadásul a hanyatló kultúrák romjain zajló kultúrharc korántsem olyan véres, mint a viszonylag homogén vallási vagy nemzeti közösségek viszályai voltak.

Arról nem is szólva – jegyzi meg a könyv kapcsán Théo Blanc Közel-Kelet szakértő a Philosophy New online folyóiratban – hogy a homogén kulturális aranykor, amelyet Roy oly agy nosztalgiával idéz meg, valójában sosem volt homogén. A Roy által egységesnek lefestett nemzeti kultúra általában központosító és nemzetegyesítő elitek gyakran a kényszert és az erőszakot sem nélkülöző „kitalált hagyománya”. Blanc egyenesen úgy véli, hogy a magát baloldalinak tartó Roy érvelése sokkal népszerűbb lesz a jobboldali, nemzeti és vallási dolgokban konzervatív olvasók körében, mint a világi humanisták táborában.